Forma 1 - Nyolc ülés kiadó: még mindig sok pilóta sorsa bizonytalan a Forma-1-ben
Nyolc ülés kiadó: még mindig sok pilóta sorsa bizonytalan a Forma-1-ben
Fotó: Europress/AFP

Nyolc ülés kiadó: még mindig sok pilóta sorsa bizonytalan a Forma-1-ben

Szabó BenceSzabó Bence
2020/09/25 10:15
Néhány nagy kérdésre már választ kaptunk, sok pilóta sorsa azonban még mindig kérdéses a következő szezonra. Most áttekintjük, kik kaphatják a még fennmaradó üres üléseket jövőre.  


Nem mondhatni, hogy nem zajlott volna eddig az élet a pilóták átigazolása kapcsán a Forma-1-ben, olyan nagy bejelentéseken, mint a Ferraritól távozó Sebastian Vettel új csapata, vagy a korábbi kétszeres világbajnok Fernando Alonso visszatérése, máris túl vagyunk. Nyolc jövő évi ülés sorsa azonban (részben papíron) továbbra is kérdéses, így az idény második felére fordulva érdemes áttekinteni, melyik versenyzők pályázhatnak a megmaradt helyekre.  

Mercedes

Furcsa módon a (jó eséllyel idén újra) világbajnok német istállónál még mindig kiadó egy hely, ráadásul nem is az az ülés, amire egyből gondolnánk. Valteri Bottas az előző hónapban ugyanis meghosszabbította szerződését, a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton ellenben még nem. Bár a procedúra ezúttal kétségtelenül elhúzódik, hiszen Hamilton korábban sosem várt szeptembernél tovább egy új szerződés aláírásával, nagyon valószínű, hogy a csapat és a versenyző előbb-utóbb leülnek és egyezségre jutnak. Fölösleges tehát azzal számolni, hogy a legjobb csapat egy ülése felszabadul a következő évre. 

Red Bull

Valamivel érdekesebb a helyzet az idén második erőnek számító Red Bull esetében. Max Verstappen helye ugyan megkérdőjelezhetetlen, Alex Albonnal kapcsolatban viszont merültek fel kételyek a szezon eleje óta. Az osztrák csapatnál nem szokatlan, hogy a gyengében teljesítő pilótájukat hamar kiteszik, helyére pedig híres-hírhedt nevelőprogramjuk egy újabb tehetsége kerül. 

Az idény első futamai óta tartotta magát a pletyka, hogy Albon helyére visszakerülhet a tavaly épp miatta "lefokozott", de idén az Alpha Taurival jól teljesítő Pierre Gasly, de említés szintjén Sergio Perez és Nico Hülkenberg neve is felmerült. A csapat azonban kitartóan tagadta az ilyen híreket, Albon pedig a hétvégi Toszkán Nagydíjon elért dobogóval könnyen bebiztosíthatta a jövő évi helyét. A csapatfőnök Chris Horner szerint a végleges döntés később várható, de úgy látja, semmi okuk nincs felbontani a jelenlegi párost. 

albon-gasly.jpgAlbon és Gasly helycseréje ismét felmerült -Fotó: Europress/AFP

Alpha Tauri

A konstruktőri pontversenyben legjobban álló istálló, ahol technikailag még egyik pilóta helye sem biztos, a Red Bull fiókcsapata. Gasly helye ugyan a már említett okok miatt legfeljebb akkor üresedhet, ha a francia visszakerül a nagy csapathoz, Daniil Kvyat már koránt sem lehet biztos a saját jövő évi ülésében. 

Az orosz helyére az F2-ben versenyeket nyerő Yuki Tsunoda pályázik a legnagyobb eséllyel. Franz Tost csapatvezető szerint a japán pilóta jó helyzetben van, de a döntést a Red Bullnál fogják meghozni:

"Sok múlik azon, hogyan teljesít a következő versenyeken, mivel szüksége van a szuperlicencre. Utána viszont már a Red Bull dönt, ezt pedig általában szeptember-októberben szokták megtenni."

Alfa Romeo 

Két üres ülés és papíron rengeteg kombináció áll a svájci csapat rendelkezésére. A legvalószínűbb, hogy az elmúlt években bevett gyakorlathoz hasonlóan az istálló egy rutinos és egy fiatal pilótára épít majd. Az előbbi szerepre pályázhat az idén is náluk versenyző Kimi Raikkonen, de esélyes lehet a már említett Perez és Hülkenberg is. A másik hely jelenleg Antonio Giovinazzié, de ülésére pályázhat az F2-t jelenleg vezető Mick Schumacher is. 

A csapatot vezető Frederic Vasseur szerint rövidesen eljön a döntés ideje, Raikkonen szava pedig döntő lehet:

"A szezon közepén, azaz az új naptár szerint szeptemberben tervezünk leülni a pilótáinkkal és meghozni velük a közös döntést. Ott vannak a Ferrari által támogatott fiatalok, számunkra azonban Kimi az első, az hogy megtudjuk, ő mit szeretne. Ennek fényében döntünk a többiekről."

raikkonen-alfa.jpgRaikkonen döntése sok mindent meghatározhat az Alfanál -Fotó: Europress/AFP

Haas

Az idén mindössze egy pontot szerző istállónál szintén mindkét jövő évi hely kiadó még, a csapatnál pedig hosszútávban gondolkodnak. Ennek oka a 2022-ben esedékes komoly szabályváltozás, Guenther Steiner csapatvezető szerint bárkit is igazolnak jövőre, szeretnék őt az új korszak elején is a csapatnál tudni. Így pedig alaposan megfontolják, hogyan döntenek. 

Hasonlóan az Alfa Romeóhoz, tapasztalat és rutintalan versenyzők egész sora közül választhatnak, előbbi esetben a jelenlegi pilótapárossal (Romain Grosjean, Kevin Magnussen) is elképzelhető a folytatás, de akár az abszolút újonc Robert Shwartzman-Callum Ilott kettős is összeállhat. Steiner szerint a lényeg a hosszú távú tervezésben rejlik: 

"Egy tudatos döntést szeretnénk hozni az alapján, hol akarunk lenni három vagy öt év múlva, nem csak jövőre. A következő idényre választani jóval egyszerűbb lenne, mint hosszú távon gondolkodva."


Skysports

Hozzászólások