Forma 1 - Három dolog, ami azt mutatja, a Ferrari túl van a mélyponton
Három dolog, ami azt mutatja, a Ferrari túl van a mélyponton
Fotó: Europress/AFP

Három dolog, ami azt mutatja, a Ferrari túl van a mélyponton

Németh DánielNémeth Dániel
2020/10/25 14:05
Régóta nem volt ennyire pocsék szezonja a Ferrarinak, amely - egy-két rendkívül szerencsés/bravúros versenyt leszámítva - végig a középmezőnyben autózott, annak is inkább a második felében. Az utóbbi hetek teljesítménye alapján azonban úgy tűnik, hogy az olaszok túl vannak a legrosszabb időszakon, és megtették az első lépéseket a talpra állás felé.

Ebben a kontextusban ez nem túlzottan pozitív dolog, de a Ferrari valójában meglepően kiegyensúlyozottan teljesített az egész idény során. Miközben a Mercedeshez és Red Bullhoz való lemaradása helyezésekben hétről hétre ingadozott (a harmadik és a nyolcadik között rendszerint), pusztán az időeredmények alapján az átlagos teljesítménytől sehol nem volt jelentős a lemaradása a csapatnak. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Ferrari mindenhol hasonlóan teljesített, és a riválisoktól függött a versenyképessége egyes pályákon.

Ezen a téren Szocsi volt a mélypont, amelyen a Ferrari több mint 2%-kal volt lassabb a Mercedesnél, és még a középmezőny elejéhez mérten is 1% volt a csapat lemaradása az időmérőn. Ehhez képest az Eifel Nagydíjon Charles Leclerc a Ferrari legjobb teljesítményét nyújtva behozta a negyedik helyre az autót szombaton, és egy másodpercen belülre került az éllovas Mercedesekhez viszonyítva.

A Ferrari folyamatosan az átlag közelében teljesített.Fotó: the Race

Sejteni lehetett a szocsi pálya karakterisztikája alapján, hogy a Ferrari szenvedni fog azon a hétvégén, hiszen a rendkívül hosszú kettes kanyar és a hosszú egyenesek keményen büntették a motorerőhiányos autókat. Az időmérő edzésen ki is ütköztek a Ferrari hiányosságai, az amúgy is pocsék idény legrosszabb teljesítményével zárta a szombatot. Ehhez képest nagy meglepetés volt, hogy a vasárnap viszont nagyon jól alakult az olaszoknak, Leclerc felkapaszkodott a hatodik helyére, és gyorsabb autókat is maga mögött tudott tartani.

Mugello után ez nagy előrelépésnek tekinthető, hiszen az időmérőn ötödikként zárt Leclerc, hogy aztán folyamatosan csússzon egyre és egyre hátrébb a középmezőnyben, miközben négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel épp hogy elcsípte az utolsó pontot érő helyet George Russell elől. Voltak fejlődésre utaló jelek a Nürburgringen is, amelyen a monacói a második sorba kvalifikálta a Ferrarit - második alkalommal az idény során - és a masszív gumimelegítési problémák ellenére hetedik helyen zárt.

Mondhatjuk tehát, hogy az előző három futam alapján a Ferrari láthat némi fényt az alagút végén.

"Sok tényező vezetett idáig" - mondta Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója. "Nem gondolnám, hogy túlzásokba kellene esnünk, de az első fejezet reményeim szerint azzal kezdődik, hogy Szocsiba és a Nürgburgringre is hoztunk kisebb fejlesztéseket. Remélhetőleg a mélyponton már túl vagyunk, és igyekszünk olyan átalakításokat végrehajtani, amelyek megoldják a problémákat. Hosszú az út, lesznek jó és rossz pillanatok, Szocsi után remélhetőleg megtettük az első lépést ebbe az irányba, és az autó jobban teljesít. Charles természetesen nagyon jól ment az időmérőn, azonnal nagyon gyors volt, és mindent kipréselt, amit ki lehetett. Nem felejthetjük el, hogy nagyon eltérőek voltak a körülmények, mert pénteken nem tudtunk tesztelni. Mindig kihívás az ilyesmi, legyen jó vagy rossz a vége. Azt gondolom, ez a három tényező játszott szerepet ezekben az eredményekben."

Fejlesztések

leclerc-min.jpgFotó: Europress/AFP

Szocsiban a Ferrari kipróbált néhány új elemet az autóján. A hátsó szárnyak új véglapot kaptak, módosítottak az autó orrán és a bargeboardot is újratervezték. Németországban még tovább finomítottak a bargeboardokon, az első szárnyakat pedig kifejezetten az új pályára igazították. Az olaszok nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a fejlesztéseknek, és valóban: tempó terén nincs látványos javulás. Arról azonban meggyőződhettek, hogy az elképzeléseik működnek, amely nagyon fontos információ a tervezés irányát tekintve.

Tavaly ugyanis a Ferrari gyakran szembesült azzal, hogy a pályán nem a várt módon viselkednek az új alkatrészei.

"Nem vártunk nagy különbségre" - mondta Mattia Binotto Németországban. "Valóban kicsi volt. Pozitívum, hogy megerősítést nyertek azok az információk, amiket a szélcsatornából kaptunk, és a megfelelő utat választottuk. Lesznek további fejlesztések, de már itt fontos volt, hogy az irányt is megtaláljuk" - magyarázta a csapatfőnök. Portugáliába a Ferrari módosított diffúzorral érkezett, és az első benyomások itt is kedvezőek voltak, még a kényes egyensúlyú autóval rendre megszenvedő Vettel is pozitívan nyilatkozott.

A pilóta

leclerc-dobogó-min.jpgFotó: Europress/AFP

A négyszeres világbajnok még mindig nehezen birkózik meg a Ferrarival, Portimaóban is kicsúszott a top 10-ből, Charles Leclerc ellenben összehozott pár bravúros versenyt. A monacói nélkül a Ferrari az 1993-as szezon mélypontját karcolná, pedig akkor még sokkal kevesebb pontot osztottak szét a pilóták között. Leclerc nyolcszor zárt a top 10-ben, kétszer dobogós volt és csak kettő pont választja el az egyik Red Bull-pilótától. Teljesítményével eloszlatott minden olyan félelmet, miszerint újonc évében látott formáját képtelen lesz megismételni.

Háromszor második sorba hozta a Ferrarit időmérőn, 11-ből nyolcszor a legjobb 10-ben zárt, ami mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény a mezőny hatodik legerősebb autójában ülve. Folyamatosan kihozza a maximumot a Ferrari korlátozott lehetőségekkel rendelkező csomagjából, aminek Ausztriában és Nagy-Britanniában dobogó lett a jutalma. Ez létfontosságú a Ferrarinak, mert Vettel közelében sem volt ilyesfajta magasságoknak, ami persze arra is utal, hogy nem egyszerű belőni beállítások terén az autót.

A körülmények

ferrari-min.jpgFotó: Europress/AFP

Mekies szerint a "tiszta és éles" szombat volt a legfontosabb tényező Leclerc Eifel Nagydíjon látott teljesítményében. Mindezt egy olyan pénteket követően, amelyen egyetlen kört sem teljesíthettek a csapatok, ezért mindent újra kellett tervezni, hiszen egy órájuk maradt felkészülni az időmérőre. A lágy gumik szemcsésedése megnehezítette Leclerc feladatát, ám ez a probléma alapvetően inkább a rendkívül hideg időjárásnak volt köszönhető, erre Binotto is tett utalást a versenyt követő nyilatkozatában.

Amennyiben a fejlődő autó/nagy formában lévő versenyző/szokatlan körülmények hármasa összeáll a következő hetekben, az megnyithatja az utat a Ferrari előtt, hogy a középmezőny élére kerüljön. Algarve után Imolában folytatja a mezőny, ahol a kétnapos formátumot fogják tesztelni, amit egy másik régi ismerős, Isztambul követ. A járvány miatt ideiglenesen, vészmegoldásként elővett versenyek jól jöhetnek a Ferrarinak, amely alapvetően Mugellóban és a Nürgburgringen is elvégezte a házi feladatát.

Mindez egy Ferrari-méretű istálló esetében nagyvonalú következtetésnek tűnhet, ám ez egy olyan szezon, amit más szemszögből érdemes nézni. Az olaszok ugyanis ebben a borzasztó nehéz idényben is hónapokig tartó lejtmenetben voltak, vagyis a várakozásokat is a 2020-as realitásokhoz kell igazítani, konkrétan a többi középcsapathoz. Néhány pontszerző helytől természetesen még nem lesz ok az ünneplésre, de az idei szezon függvényében már ezt is komoly fejlődésként lehet értékelni. 

A mélypontról való elmozdulást természetesen hosszabb távon kell érezni, de már az is valami, ha legalább az első lépéseket sikerült megtenni. 

via The Race

Hozzászólások