Kerékpár - Vinokourov bajban!
Vinokourov bajban!
Fotó: Europress/AFP

Vinokourov bajban!


2014/08/20 18:57

Eddig csak egy-egy nyilatkozatban hallottunk arról, hogy a kerékpársportban is komoly veszélyt jelentenek a fogadási csalások és az eladott versenyek. Nagyon úgy tűnik, erre most már bizonyíték is van, méghozzá a 2010-es Liège-Bastogne-Liège-zsel kapcsolatban. A hírek szerint Alexandre Vinokourov 150 ezer euróért vásárolta meg a győzelmet Alexandr Kolobnevtől. Az ügyben már tavaly májusban vádat emeltek, de egészen mostanáig sikerült titokban tartani. Ma viszont a sudinfo.be beszámolt róla, amint arról is, hogy végső döntés néhány hónap múlva várható, amennyiben a két kerékpáros tagadja a vádakat.

A cikk szerint a helyi nyomozók komoly bizonyítékokkal szolgálnak arról, hogy két utalás is érkezett Vinokourovtól Kolobnev felé. Az első, egy százezer eurós tétel 2010. július 12-én érkezett az orosz locarnói bankszámlájára a kazah monacói bankjától, míg a második december 28-án, az volt az ötvenezres. A pénz nagyságáról a cél előtt nem sokkal állapodhattak meg, addigra ketten maradtak elöl, így az már biztos volt, hogy közöttük fog eldőlni az első hely sorsa.

Az érdekesség az, hogy Vinokourovnak ezt a pénzt a kazah szövetség fizethette ki, mondván ennyi jár az Év kazah kerékpárosa címért, amivel csak annyi a bökkenő, hogy ilyen díj korábban nem létezett...

Vinokourov nem először kerül kényelmetlen helyzetbe, hiszen a 2007-es Tour de France-ról vérdopping miatt kizárták. Akkor egyéves eltiltást kapott, és bejelentette visszavonulását. Aztán 2009-ben visszatért, mondván annyira szereti kerékpársportot, 2012-ben pedig olimpia bajnok lett. Nem sokkal később tényleg befejezte a profi karrierjét, jelenleg az Astana menedzsere, amellyel nemrég ünnepelhetett Tour-győzelmet.

Hozzászólások