Kerékpár - Szenzációs mezőny a Dauphinén
Szenzációs mezőny a Dauphinén
Fotó: Europress/AFP

Szenzációs mezőny a Dauphinén


2014/05/30 16:31

Nyilvánosságra hozták az idei Critérium du Dauphiné előzetes rajtlistáját, ami a várakozásoknak megfelelően szenzációsan erős mezőnyt hozott össze. Nem túlzás kijelenteni, a szezon eddigi legjobb névsoráról beszélhetünk, ami különösen annak tudatában remek hír, hogy egytől eltekintve az Eurosport az összes szakaszt élőben közvetíti majd.

A kilenc nap múlva rajtoló viadal három legnagyobb sztárja a júliusi francia kör három legnagyobb esélyese: a címvédő Chris Froome, a – hivatalosan – kétszeres Tour-győztes Alberto Contador, valamint a tavalyi Giro rózsaszín trikósa, Vincenzo Nibali.

A legutóbbi Dauphiné alapján kijelenthető, aki itt nincs formában, egy hónap múlva sem reménykedhet igazán nagy eredményben. Az viszont nagy talány, jelenleg ki mennyire erős, hiszen a brit és az olasz május 4., a spanyol április 12. (!) óta nem rajthoz profi versenyen.

Maga az útvonal is szenzációs, hiszen kezdésként Lyonban lesz egy egyéni időfutam, amit másnap egy hegyi befutó követ, majd a következő hétvégén újabb két olyan etapra kerül sor, amely emelkedővel zárul.

Természetesen nem csak az említett hármasról fog szólni az Alpok területén sorra kerülő viadal. Csak néhány versenyző, aki szintén ott lesz a mezőnyben: Michal Kwiatkowski, Jürgen van den Broeck, Tejay Van Garderen, Andrew Talansky, Romain Bardet, Jean-Christophe Péraud, Thomas Voeckler, Richie Porte, Damiano Cunego, Simon Gerrans, Sylvain Chavanel, Simon Spilak. (A sort még bőven folytathatnánk.)

Érdekesség, hogy a jelenleg az olasz körön villogó Wilco Kelderman – jelen állás szerint – szintén részt vesz a versenyen, és csak utána vonul pihenőre a Vueltát megelőzően.

Critérium du Dauphiné 2014 - Parcours by tourdefrance

Hozzászólások