Kerékpár - Nem létező nyugalom
Nem létező nyugalom

Nem létező nyugalom

Bodnár GergőBodnár Gergő
2013/12/07 14:17

Jövőre lesz 10 éve, hogy Damiano Cunego Giro d’Italiát nyert. Egy időben őt tartották az olasz kerékpársport legnagyobb ígéretének, ehhez képest az elmúlt két évben mindössze két fontos győzelmet szerzett. A korábban három Lombard kört is megnyerő 32 éves versenyző, a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott a gyengén sikerült 2013-as szezonról.

CIC01F7_3486666F1_29893_20130310192447_HE10_20130311-002--473x264.jpg

Év közben azt mondtam, az eredménytelenségem ellenére minden rendben van velem és teljesen nyugodt vagyok. A valóság azonban más volt. Az az igazság, hogy ebben a szezonban egyetlen versenyen éreztem igazán jól magam: az október végi Japán kupán. A problémák talán ott kezdődtek, hogy a feleségemmel és a két gyerekemmel elköltöztünk Svájcba. A kezdetektől fogva nem éreztük igazán otthon magunkat, hiszen kiszakadtunk a megszokott környezetből. Visszagondolva, sokkal hamarabb észre kellett volna vennünk, hogy valami nem működik. Gyengén sikerült a felkészülésem, sokszor a rossz idő miatt nem tudtam megfelelően edzeni, nem egy versenyt fel is kellett adnom. Gyakorlatilag az egész szezonon arról szólt, hogy valahogy utolérjem magam erőnlétileg. Több alkalommal lázasan ültem kerékpárra, ennek pedig az lett az eredménye, hogy semmi nem sikerült. Teljesen elrontottam ezt az évet. Persze, szép dolog a Japánban elért harmadik helyem, de mire megyek vele? Sok versenyen segítettem a társakat, ezzel sincs baj. De én személy szerint még kapitányként tekintek saját magamra” – mondta a Lampre versenyzője, aki idén csak a márciusi Coppi és Bartali emlékversenyt tudta megnyerni. Egyébként Cunego 2012-es szezonja sem volt sokkal erősebb: akkor mindössze a Trentinoi körön volt egy szakaszgyőzelme és a 6. lett Giro d’italián. Egy korábbi rózsaszín trikóstól ez nem túl sok. Lépni kellett, a 32 éves olasz versenyző pedig a költözés mellett döntött. Vett egy házat szülővárosa, Verona közelében. Ott ahol még 1999-ben juniorként világbajnoki címet szerzett.

„Csak véletlen, hogy így alakult” – kommentálta mosolyogva a házválasztást Cunego. Ennél egy fokkal fontosabb kérdés, hogy mi lesz jövőre? Láthatjuk még valamikor rangos versenyen a dobogóért küzdeni a 2004-es Giro győztesét?

Sokan mondják, hogy már régen csapatot kellett volna váltanom. Ezzel nem értek egyet. Manapság nem könnyű olyan profi együttest találni ahol tökéletesen érzed magad. Én remekül megvagyok a Lamprénál, eszembe sem jutott, hogy távozom. Az edzőkkel is jó a viszonyom, Giuseppe Martinellivel például még a mai napig sokszor beszélünk. Az edzésmunkámmal sincs baj, ezt az évet is kő keményen végigdogoztam. A mi sportágunkban, mint az élet egyéb területein, meg kell hallgatni a jó tanácsokat. Aztán úgyis te vagy az, aki meghozod a döntést.  Így egyedül csak te felelsz a tetteidért”.

2004-18-tappa-Cunego-vince-.jpgCunego 2004-ben még a Saeco csapat versenyzőjeként nyert Giro d'Italiát 

A napokban a Brescia közelében található kisvárosban, Darfo Boario Termében a Lampre elkezdte a felkészülést a következő szezonra. Kérdés, Cunego mennyire tud kizárólag az edzésmunkájára koncentrálni. Huszonhét korábbi, az olasz csapathoz köthető versenyzőhöz és sportvezetőhöz hasonlóan, ő is belekeveredett a mantovai ügyészség bizonyítékain alapuló nyomozásba. Damiano Cunegot EPO használatával vádolják. Az első meghallgatásra december 10-én kerül sor.

„Régóta húzódik az ügy, amelyben teljesen nevetséges bizonyítékok alapján vontak be. De nem izgulok. A végén úgyis azoknak lesz igazuk, akik őszinték. Márpedig én az vagyok”.

 

Hozzászólások