Kerékpár - Mezgec: 2/2
Mezgec: 2/2

Mezgec: 2/2


2014/03/25 23:19

Mezgec2.jpg

Ugyan végig esett az eső a katalán kör második szakaszán, mégis úgy tűnik, valakinek sikerült kibújnia az árnyékból. A Giant-Shimanonál ugyanis nem csak Kittel és Degenkolb tud nagyon jól hajrázni, hanem Luka Mezgec is!

 

Hatan szöktek meg az etap elején, közülük messze Thomas Voeckler (EuropCar) volt a legnagyobb név, a franciához még Maxim Belkov (Katyusa), Michel Koch (Cannondale), Tomasz Marczynski és Marek Rutkiewicz (CCC Polsat Polkowice) valamint Jérôme Baugnies (Wanty - Groupe Gobert) csatlakozott. 25 km-rel a vége előtt aztán a korábbi sárga trikós gondolt egyet, és ellépett egyedül. „Ha a csoportban nincs egyetértés, gyakran jobb, ha inkább egyedül próbálkozik az ember, még akkor is, ha ez néha butaságnak tűnik.” -magyarázta utólag a döntését a korábbi sárga trikós. Ugyan nyolc kilométerrel a vége előtt még egy perc volt a fórja, az utolsó emelkedőn hamar elfogyott az előny, így végül hétfőhöz hasonlóan kedden is mezőnyhajrá döntött. Ráadásul ahogyan tegnap, úgy ma is Luka Mezgec (Giant-Shimano) bizonyult a legjobbnak, méghozzá gyakorlatilag teljesen egyedül, megelőzve Ferrarit (Lampre-Merida) és Rattot (Cannondale).

 

 

Nagyon fáztam, a vége felé a lejtmenetben, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy bírni fogom a hajrát, ráadásul fél kilométerrel a vége előtt egyáltalán nem voltam megfelelő pozícióban. Szerencsére amint kiugrottam, már tudtam, hogy rendben vannak a lábaim. Zseniális!”- értékelt a 25 éves szlovén, aki két nap alatt megduplázta az eddigi WT-szakaszgyőzelmei számát.

A nap híre még, hogy nem tagja már a mezőnynek Richie Porte (Sky), aki ugyan nekivágott a második szakasznak, de továbbra is gyomorproblémákkal küzd, így feladta a viadalt. Mivel betegség következtében a Tirrenot sem fejezte be, kezdenek egyre komolyabb kérdőjelek lenni azzal kapcsolatban, hogy milyen formában is lesz a Giron.

A jóváírásoknak köszönhetően immáron 14mp-cel vezet, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, holnap este már nem ő lesz az összetett éllovasa. Szerdán ugyanis jön az első igazi erőfelmérő, a La Molinai hegyi befutó, a maga 12km hosszúságával, és 4,7%-os átlagmeredekségével. Megemlítve, hogy azért a katalán kollégák ezeket a szintrajzokat úgy készítik, mintha minden nap a Himalájára kéne felmászni, a harmadik etap már tényleg fájni fog, különösen az igencsak télies időjárás miatt. 

A szakasz végeredménye:

 

1Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Shimano3:57:49 
2Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida  
3Daniele Ratto (Ita) Cannondale  
4Julian Alaphilippe (Fra) Omega Pharma - Quick-Step Cycling Team  
5Marcus Burghardt (Ger) BMC Racing Team

 

Az összetett állása:

 

1Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Shimano8:06:42 
2Roberto Ferrari (Ita) Lampre-Merida0:00:14 
3Leigh Howard (Aus) Orica GreenEdge  
4Julian Alaphilippe (Fra) Omega Pharma - Quick-Step Cycling Team0:00:16 
5Daniele Ratto (Ita) Cannondale  
6Boris Vallee (Bel) Lotto Belisol0:00:18

 

katalán kör harmadik szakaszát szerdán délután fél 4-től élőben közvetítjük az Eurosporton!

Hozzászólások