Kerékpár - Megint a kilók…
Megint a kilók…

Megint a kilók…

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/01/04 19:45

„Cav az év első sprintjét a mérleg ellen vívja”. Találó és egyben vicces megfogalmazás. Ám a fotót elnézve kétségkívül igaz. Megint súlyproblémák, és megint Mark Cavendish. Az Omega sprintere 175 centis, csúcsformában nagyjából 70 kg. Ennél most legalább egy ötössel több…

cav.jpg

Nem az első eset, hogy Cav egy picit elhagyja magát a télszünetben.  Tavaly nagyjából ugyanebben az időpszakban, hasonló híreket olvashattunk. Aztán a szezon elején (egészen februárig) Cavendish 6 győzelmet szerzett, majd összesen (!) 19-ig jutott. Ennél csak Sagan zárt eredményesebb szezont. ..

„A súlya abszolút nem izgat. Egy valami érdekel, hogy a Tour első szakasz után rajta legyen a sárga trikó” – nyilatkozta Patrick Lefevere. „Ő nem 190 centis, 4-5 kiló könnyebben meglátszik rajta. Nincs ezzel semmi gond”.

A menedzserhez hasonló véleményen van Davide Bramati, az Omega csapatának sportigazgatója is.

„A brit bajnoki mezben sok a fehér szín, ez pedig némileg kövérít. Tavaly hasonló formában érkezett az első edzőtáborba, és láttuk milyen szezont futott.”

Nagyon jót. Cav 7 szakaszt nyert azon a két háromhetesen (Giro+Tour) ahol elindult, és összesen 27 alakalommal állt dobogón. Ezek után érdekel még valakit a súlya?

stati.jpgA legtöbb győzelmet szerző versenyzők 2013-ban

Hozzászólások