Kerékpár - Magának kereste a bajt Cavendish
Magának kereste a bajt Cavendish
(Fotó: Europress/Getty)

Magának kereste a bajt Cavendish


2014/07/06 09:23

Bár a rajtnál még mosolygósan fogadta Katalin hercegnő társaságát (naná!), nem alakult jól a szombat a britek kiváló sprintere, Mark Cavendish számára. A Tour de France első szakaszán a 29 éves kerekes ugyanis bukott, így nem tudott a mezőnnyel együtt beérni a célba.

Cavendisht a fenti videóban is látható, a cél előtt nagyjából 300 méterrel bekövetkező  bukás után kórházba kellett vinni, ahol vállízületi sérüléseket és szalagszakadásokat állapítottak meg nála. Egyelőre (a cikk írásának pillanatában) még nem lehet tudni, hogy tudja-e vállalni a második etapot az ezúttal Leedsből indult francia körversenyen. Sem az Omega-Pharma-Quickstep csapat, sem pedig Cavendish stábja nem állt elő egyelőre új hírrel a versenyző állapotával kapcsolatban.

A népszerű Cav hazai közönség előtt nagyon szeretett volna bizonyítani, talán ennek is köszönhető, hogy összeakadt az Oricás ausztrál Simon Gerrans-szel. Bár utólag megindultak a találgatások, hogy kinek a hibája volt az ütközés, a brit nagyon sportszerűen elismerte saját hibáját. "Csalódott vagyok. Az én hibám volt az eset, az első adandó alkalommal elnézést fogok kérni Simontól. Kerestem egy kis rést, ahol elmehetek, de valójában nem volt ott semmi. Sajnálom a szurkolókat is, akik miattam jöttek ki a befutóhoz" - összegzett fájdalmas arccal Cavendish.

"Mindenáron akarta ezt a győzelmet. Nagyon-nagyon fontos volt neki" - ad némi hátteret az eset megértéséhez a csapat menedzser, Patrick Lefevere, aki azt is elmondta, hogy ha a vizsgálatok nem állapítanak meg törést, akkor vélhetően vasárnap is bringára ül majd a szívós Man-szigeti kerekes.

Hozzászólások