Kerékpár - Látványos lesz (Giro d'Italia 2014)
Látványos lesz (Giro d'Italia 2014)

Látványos lesz (Giro d'Italia 2014)

Bodnár GergőBodnár Gergő
2013/10/08 11:41

Gavia, Stelvio, Val Martello és Zoncolan. A legendás hegyeknek köszönhetően nagyon izgalmas és látványos Giro d'Italia vár ránk 2014-ben. Hétfő délután Milánóban bemutatták a jövő évi olasz körverseny útvonalát, amely 3 szakasszal is adózni fog Marco Pantani emlékének.

345420d064ed1df055251c648fa29b5f--630x365_473x274.jpg

Rajt Észak-Írországban, a nagy finálé Triesztben, újdonságnak számító három pihenőnap és két legendás emelkedő: a Gavia illetve a Stelvio. Bemutatták a 2014-es Giro útvonalát, amely kivétel nélkül minden versenyző tetszését elnyerte.

„Nincs még meg a pontos jövői évi programom, de a sárga trikó nagyon érdekel. Hogy a Girót felhasználnám-e a Tourra való felkészülésnek? Soha. Ha rajthoz állok, akkor csak is a címvédés lehet a célom.  Az olyan hegyimenőknek kedvez a Giro, akik jók az időfutamon is”. (Vincenzo Nibali). „Már az írországi szakaszok érdekesek és kicsit veszélyesek lesznek. Összességében tetszik az útvonal”. (Ivan Basso) „A hegyek rövidebbek, mint a múltban, de nehezebbek is”. (Cadel Evans) „A Giró útvonala soha nem könnyű. Szeretnék indulni, de még nem tudom melyik csapatban jön ez össze”. (Michele Scarponi) „Jók a szakaszok. A sprintereknek is van esélyük arra, hogy felvegyék a verseny elején a rózsaszín trikót”. (John Degenkolb)

05giro_MGzoom.jpgQuintana, Valverde és Uran a hétfői prezentáción

Az első három etapot Olaszország határain kívül rendezik (már tizenegyedik alkalommal rajtol külföldről a Giro, legutóbb 2012-ben Dániában kezdődött az olasz kör) majd az utazás és a pihenőnap után irány Dél-Olaszország. 2014-ben a legendás Gino Bartali születésének 100. és Marco Pantani halálának 10. évfordulójára is emlékezik a mezőny. Május 17-én például a Carpegnán lesz a befutó, azon a környéken ahol Pantani nagyon sokat edzett. De bekerült a programba az Oropa, ahol a „Kalóz” 1999-ben megszerezte a rózsaszín trikót. Ami talán a szurkolók számára a legfontosabb: újra láthatjuk a Stelviót. A hegyet, melyre idén a rossz időjárás miatt nem tudnak felmenni a versenyzők…és persze az utolsó szakasz. Vagyis a Zoncolan. Abban mindenki egyet ért, ez a legendás (10,1 km hosszú, átlagosan 11.9%-os meredekségű) hegy sorsdöntő lesz.

proxy.jpgNibali nyilatkozik az Eurosportnak

Ami a várható főszereplőket illeti: a címvédő Vincenzo Nibali rajthoz állása erősen kérdéses. Az olasz versenyző elmondta, a jövő évi programját az Astana év végi csapatértekezletén (november 19-22.) állítja össze. Cadel Evanst, Joaquim Rodríguezt és Ivan Bassot viszont szinte biztosan láthatjuk a május 9-én kezdődő Giron.

 

giroroute2014_670.gif

Az összes szakasz szintrajza:

http://www.spaziociclismo.it/worldtour/giro-d-italia-2014-le-altimetrie-ufficiali-32272

A 2014-es Giro útvonala:

VIDEO

Hozzászólások