Kerékpár - Gyászolunk. Megint.
Gyászolunk. Megint.
Fotó: Lotto Soudal

Gyászolunk. Megint.

Rév DánielRév Dániel
2019/08/06 10:46
Megint meghalt egy fiatal kerékpáros. Megint összeomlott mindenkiben valami, aki szereti ezt a sportot. Megint elkezdünk azon gondolkozni, hogy lehetne biztonságosabbá tenni az országúti kerékpársportot. Megint látunk egy szakaszt, ahol nincs verseny, megint egy egész mezőny fog emlékezni az elvesztett versenytársra. Megint, megint, megint.

Azoknak, akik a magyar Eurosportnál kerékpárt közvetítenek, ez félig-meddig az életük. Nem is tud más lenni, hiszen a legtöbben március közepétől október közepéig nem nagyon foglalkozunk mással, vagy ha igen, leginkább időlegesen. Úgy éljük ebben a világban az életünket, hogy közben - abból kifolyólag, hogy stúdióból közvetítünk, mint majdnem mindegyik kollégánk a többi Eurosportnál - nincsenek személyes kapcsolataink a főszereplőkkel. Van mondjuk 600-800 vagy 1000 kerékpáros, aki a legmagasabb szinten teker, akiknek ismerjük a nevét. 

Mégis, mikor valamelyikőjükkel történik valami, olyan, mintha egy közeli ismerősünkkel, barátunkkal történne valami. Mert minden héten látjuk őket, mesélünk róluk, megismerkedünk az életükkel. És velünk együtt ismerkednek, kerülnek távolról is közeli kapcsolatba a versenyzőkkel a tv-nézők ezrei itthon, milliói világszerte, akik most ugyanúgy nem tudnak mit kezdeni Bjorg Lambrecht halálával, mint mi.

És az az igazság, hogy túl sűrűn történik valamelyik versenyzővel valami. Szerencsés esetben csak egy zúzódás, egy kisebb törés (azt hiszem, hogy a kulcscsont szót már szinte minden kerékpáros nyelven mindannyian felismerjük). Aztán vannak az olyan esetek, mint Chris Froome-é, akinek nagyon súlyos sérülése még szerencsésnek mondható. Ha ő fejjel találja el azt a falat, jó eséllyel már ő sem lenne köztünk.

A kerékpárosok nagyon nagy tempóval közlekednek, nagyon kevés védőfelszerelésben. A bukósisak az egyetlen olyan eszköz, ami valamilyen szintű védelmet nyújt nekik. És amikor Andrei Kivilev meghalt 2003-ban, még a kötelező sisakviselés bevezetése ellen is kikelt a mezőny, mondván, a plusz súly nehezíti a versenyzést. Azóta szerintem nem telt el úgy hónap, hogy ne mondta volna egy versenyző, hogy "a sisak mentette meg az életemet". Csak épp nem tudom, milyen védőeszközt lehetne kifejleszteni, ami működne ezek között a körülmények között. És amíg ez a helyzet, amíg nagy a tempó és kevés a védőfelszerelés, addig mindig lesznek tragédiák.

2016 márciusa óta ez a harmadik, amely WorldTour versenyen történik. Antoine Demoitiére a három évvel ezelőtti Gent-Wevelgemen esett rá egy kísérő motor, Michael Goolaerts a tavalyi Paris-Roubaix-n kapott szívrohamot verseny közben, tegnap pedig Bjorg Lambrecht halt meg, miután beesett egy szennyvízelvezető csatornába a Lengyel Körversenyen. És akkor még nem volt szó azokról, akik edzés közben szenvedtek halálos balesetet, mint két éve Michele Scarponi.

Demoitié halála után minden arról szólt, hogy csökkenteni kell a motorosok számát a mezőny körül, és ez valamilyen szinten meg is történt, bár talán még mindig túl sok motor és autó kísér kerékpárversenyeket. Goolaerts halála után a még tüzetesebb orvosi vizsgálatokat próbálták elterjeszteni, amelyek kiszűrhetnek olyan versenyzőket, akiknek a szíve hajlamosabb leállni a nagy terheléstől. De azóta is történt hasonló haláleset, a holland Alecto kontinentális csapat versenyzője, Robbert De Greef áprilisban halt meg egy verseny közbeni szívroham miatt. Scarponi balesete után a családja alapítványt hozott létre, amely arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy a kerékpárosok is a közlekedés részei, csak épp sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint az autósok.

Azzal viszont, ami Lambrechttel történt, nem nagyon lehet mit kezdeni. Nyilván a szervezőség részéről kötelező, hogy biztonságos útvonalat válasszon, de nem lehet 160 (200-250) kilométeren keresztül minden lehetséges veszélyforrást semlegesíteni. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy Lambrecht esetében sose fog egyértelműen kiderülni, hogy miért esett el. Valószínűleg balszerencséje volt, és ha fű van az út mellett, akkor megúszta volna egy-két törött csonttal. De nem fű volt az út mellett.

Úgyhogy megint gyászolunk. Talán az mutatja meg a helyzet szürrealitását, hogy kialakult szokások vannak a kerékpársportban arra, hogy ilyenkor mi történik. Egy szakaszt neutralizálnak, ha rajthoz áll az érintett csapat, ők haladnak át elsőként a célvonalon egy vonalban, mögöttük a mezőny. Ez történt Fabio Casartelli halálakor a Touron, vagy amikor Wouter Weylandt halt meg a Girón. És ez fog történni ma is. Biztos vagyok benne, hogy nem normális egy sport esetén, hogy kialakult szokások vannak arra az esetre, ha az egyik versenyző a verseny közben meghal.

De a verseny, és persze az élet is, megy tovább. Mi pedig csak bízni tudunk benne, hogy nem csak hetek vagy hónapok telnek el a következő tragédiáig.


Az egész mezőny Lambrechtre emlékezik | Hosszabbítás

Neutralizálták a lengyel kör mai szakaszát, mindenki Bjorg Lambrechtre emlékezik.

Hozzászólások