Giro - Vita, vita, vita
Vita, vita, vita
Fotó: Europress/AFP

Vita, vita, vita

Bodnár GergőBodnár Gergő
2014/05/27 19:32

„Mi dispiace ma non abbiamo mai parlato di neutralizzazione." vagyis „Sajnálom, de szó sem volt menet közben arról, hogy neutralizáljuk a szakaszt”.

Ez elég egyértelmű kijelentés Mauro Vegnitől. A Giro versenyigazgatója a szakasz befutóját követően elárulta, a verseny hivatalos rádiójában ők csak annyit jeleztek, hogy lesz egy motoros a mezőny előtt. Azaz a lejtmenet közben kapnak némi segítséget a versenyzők. A rossz látási viszonyok miatt. Neutralizációról pedig szó sem volt. Ennyire félreértette volna a helyzetet az Omega vezetése? Merthogy Uranék lejtmenetben 2 percet kaptak (nem láttuk hogyan) Quintanáéktól, és el is bukták a rózsaszín trikót. Pontosabban, Uran elbukta.

De nem kicsit. A félreértések elkerülése végett, ez nem a szerencséről szólt. Amit Quintana ment az utolsó emelkedőn (a 22,3 kilométer hosszú Val Martellón) a hóesést, és a Gavia-Stelvio kettőst követően egy valamit jelez: hogy erős. A mai produkció nagyon nem szerencse kérdése volt. A mostani tudásunk alapján az kell mondjuk, Nairónak nincs ellenfele a hegyeken. Hétvégén 45 másodprcet, ma 4.11-et adott Urannak! Övé a rózsaszín trikó. Teljesen megérdemelten.

Quintana 59.50 alatt ért fel a 22.3 km hosszú Val Martello tetejére

A szakasz végeredménye: ITT

Az összetett állása: ITT

Ez pedig a videó a mai etap végéról:

 

Hozzászólások