Giro d'Italia - Agyrázkódással tekerte végig a szakaszt
Agyrázkódással tekerte végig a szakaszt
Fotó: Europress/AFP

Agyrázkódással tekerte végig a szakaszt


2014/05/22 10:00

Sok támadás érte az elmúlt években a kerékpárosokat, azt azonban senki sem állíthatja, hogy ne lennének kitartóak, és ne rendelkeznének elképesztő akaraterővel.

Tegnap a Colecchio és Savona közötti szakasz elején található Passo Cento Croci nevű emelkedőről lefelé többen is buktak. Az ott történtekről – mivel akkor még nem készültek televíziós felvételek – nem sokat lehetett tudni, csak az derült ki, hogy az összetettben első Cadel Evans egyik legfontosabb segítője, Steve Morabito is megütötte magát. Az ő sérüléséről aztán hamar kiderült, hogy nem súlyos, Chris Anker Sörensenéről viszont sokkal később az, hogy igenis komoly volt.

A dán versenyzőt két évvel ezelőtt a Tour de France legaktívabb versenyzőjének választották, a kitartása tehát már korábban is ismert volt, ezúttal viszont egy egészen más szintre lépett. Mint utóbb kiderült, a bukása során agyrázkódást szenvedett.

Az utolsó, ami megvan, hogy nagy tempóban üldözünk egy kisebb csoportot, alólam pedig eltűnik a kerékpár, és elesek az egyik kanyarban. A következő 20-25 kilométerről semmilyen emlékem sincs. A következő, ami megvan, hogy beszélgetek a sportigazgatómmal.” Chris Anker Sörensen

Természetesen az este folyamán bevitték a kórházba további kivizsgálásra. „Mondanom sem kell, tiszta seb vagyok, attól féltem, hogy eltört a kezem, de csak csúnyán lehorzsoltam. Egyébként a szokásos helyeken sérültem meg, csípő, kar, hát. Remélhetőleg folytatni tudom majd a versenyt, de ez csak a következő szakaszon derül ki.”- nyilatkozta befutót követően.

Így nézett ki a bukása után. Fél perccel később már újra a kerékpárján ült

Az egész Giro második leghosszabb, 249km-es etapját 7 perc 52 másodperces hátránnyal zárta a győztes csapattársa, Michael Rogers mögött.

Hozzászólások