ES Bringa - Woods: "Én nem vagyok egy Peter Sagan"
Woods: "Én nem vagyok egy Peter Sagan"
Fotó: Europress/AFP

Woods: "Én nem vagyok egy Peter Sagan"

Bodnár GergőBodnár Gergő
2019/10/10 10:18
"Néha olyan, mintha nem tartoznék teljesen ide. Ez persze előny is tud lenni. Mivel én már egy másik sportágban túl vagyok egy pályafutáson, pontosan látom, mennyire törékeny, mennyire mulandó ez az egész. És, hogy mennyivel inkább meghatározza az embert az, hogy hogyan teljesít, mint az, hogy egyébként milyen a személyisége."


Az idézet Michal Woodstól származik, aki bár 2016 óta tekert WT-szinten, mégiscsak csak tavaly érkezett meg úgy igazán a profik közé. Amikor egy családi tragédia után szakaszt nyert a Vueltán, majd bronzérmet szerzett az innsbrucki világbajnokságon.

"Amikor az emelkedő végén megindítottam a magam támadását, arra gondoltam, hogy már csak kb. 150 méter lehet hátra" - mesélte a tavalyi Vuelta 17. szakaszáról Woods. "Olyan sűrű volt a köd és annyi szurkoló állt az út szélén, hogy nem láttam be rendesen a terepet. Ahogy felnéztem és megpillantottam az 500 méteres táblát, arra gondoltam, ’ó, ember, nem tudom, hogyan fogom ezt kibírni’. Elkezdtem haldokolni. Sosem ástam ilyen mélyre egy versenyen. A fájdalom miatt gondolkodni se tudtam.”

Woods csak ment, tényleg nem gondolkozott. Abban az időszakban a lehető legjobb fizikai állapotban volt. Tisztességgel végigversenyezte a szezont és csúcsformában érkezett a Vueltára. Csupán a családja és a csapata tudhatta, hogy a látszat ellenére éppen darabokra hullik az élete. Alig néhány hónappal ezelőtt történt, hogy meg nem született fia, Hunter a terhesség harminchetedik hetében váratlanul elhunyt.

000_1919BV.jpg Fotó: Europress/AFP

"A feleségemmel mindketten nagyon izgatottan vártuk az első gyermekünk érkezését. Csak az utolsó vizsgálaton szembesültünk azzal, hogy már nem él. Lesújtó érzés volt, annyi izgalom és annyi várakozás után… Kétségtelen, ez volt a legnehezebb pillanat, amin valaha keresztülmentem. Korábban még sosem vesztettem el senkit, aki ilyen közel állt hozzám. Különösen nehéz volt látni azt, ahogy a feleségem nap mint nap küzd ezzel a helyzettel – küzd a szülés utáni traumával, amikor minden hormonja azt súgja, hogy a babának ott kellene lennie a kezében és még sincs ott.”

Rusty (a középeső neve Russell, innen a becenév) egy ilyen kemény időszak után ment el a spanyol körre. A tragédiáról nem sokan tudtak.

"Tudtam, hogy valami különlegeset szeretnék tenni Hunterért. Tisztelegni szerettem volna az emléke előtt.  Így hát teljesen belemerültem a kerékpározásba, az edzésbe és a felkészülésbe. A fiam miatti gyász teljesen új megvilágításba helyezte az életem. Nagyon sokat változtam rendkívül rövid idő alatt, szinte új ember lett belőlem. Mások lettek a prioritások, mint korábban.  A gyász a depresszió felé sodort engem, ugyanakkor szerencsés vagyok, hogy a kerékpár itt van nekem, így abba bele tudtam tolni azt a sok negatív energiát, ami fölszabadult. Soha nem edzettem annyira keményen, mint a fiam halála után." 

Belegondolni is nehéz, mit érzett, amikor azon a tavaly szeptemberi szakaszon, elsőként haladt át a célvonalon.

"Maga a győzelem egy semmihez sem fogható érzés volt. Nem terveztem beszédet, főleg nem azt, hogy a fiamat is szóba hozom majd. Azonban a sportigazgatóm az utolsó kilométereken egyfolytában azt kiabálta a fülemre, hogy 'Csináld meg a családodért!', és valóban a fiamért, Hunterért csináltam, utána pedig átszakadt egy gát. Rengeteg érzelem szabadult ott fel bennem. Ezután egy hétig minden egyes nap sírtam, miközben őrá gondoltam. És arra, mennyire izgatottan vártuk őt, hogy majd része lesz az életünknek."

066_DPPI_20318106_157.jpg Fotó: Europress/AFP

Woods befejezte a Vueltát, de nem állt le. Elment Innsbruckba, ahol hatalmasat tekert. Bronzérem lett a jutalma.

"Hihetetlen érzés volt a dobogón állni, libabőröztem, ahogy láttam lobogni a kanadai zászlót. Eszembe jutottak azok a sportversenyek, amiket gyerekként néztem, például Donovan Bailey dominanciája az olimpián. Akkor úgy éreztem, hogy részese vagyok a győzelmének. Talán valamelyik gyerek hasonlót érzett most otthon velem kapcsolatban is.  Őszinte leszek, a kanadaiak nem nagyon értik a kerékpárt. De ha azt mondom nekik, hogy vb-harmadik lettem, akkor azt hiszik, én vagyok a harmadik legjobb kerékpáros a világon. Én pedig nem javítom ki őket. Ez teszi ezt az egészet még különlegesebbé." 

Kifejezetten érdekes, hogy Michael Woods eredetileg nem profi kerékpárversenyzőnek készült. Mivel Kanadában nőtt fel, természetszerűen imádta a jégkorongot, mint minden más korabeli srác. Az ismeretségi köréből senki sem tekert versenyszerűen.

Kamasz lehetett, amikor közölték vele, törékeny alkatánál fogva nem alkalmas jégkorongozónak, az ilyesféle kontakt sport nem az ő terepe – ezért belevetette magát a futásba. A középiskolai évei végére nemzeti rekordokat döntött meg 1500 méteren, emellett pedig a 7. helyen végzett a junior világbajnokságon és megnyerte a pánamerikai játékokat.

Ez az érem fényesebb oldala. Woods atlétikai pályafutását azonban derékba törte egy sérüléshullám, amiből képtelen volt kilábalni. 21 évesen a siker kapujában állt, majdnem kvalifikált a pekingi olimpiára, 24 évesen pedig visszavonulni kényszerült. Visszaköltözött a szülői házba, Ottawába mindenféle célkitűzés és jövőbeli terv nélkül. „Egy szomorú figurává váltam, aki egy futócipő boltban dolgozik eladóként és a múltban élAzt kívántam, bárcsak futhatnék és versenyezhetnék, de nem tehettem.”

Hogy újra formába lendüljön és megelőzze az elhízást, kölcsönkérte édesapja biciklijét és elkezdett tekerni. Eleinte egyedül, majd a helyi kerékpárüzlet köré szerveződő csapat tagjaként.

"Kezdetben csupán az állóképességem megőrzése miatt csináltam. A terv az volt, hogy visszatérjek a futáshoz és abban érjek el sikereket. De azon az őszön újfent eltörtem a lábfejem, miután a barátnőm azt javasolta, talán érdemes lenne végérvényesen áttérnem a kerékpározásra...Mindketten totálisan naivak voltunk azzal kapcsolatban, milyen nehéz is valójában profi kerékpárossá válni. Azt feltételeztem, hogy mivel korábban világszínvonalú futó voltam, gyorsan világszínvonalú kerékpárossá képezhetem magam. Pont emiatt a tudatlanság miatt tudtam megcsinálni. Ha akkor tudtam volna, amit most tudok, talán bele se kezdtem volna. Küzdelmes volt az átmenet.”

000_1L96QP.jpg Fotó: Europress/AFP

Kemények voltak az első hónapok Woods, sokáig nem találta a helyét a mezőnyben.

"A futás egy egyszerű, őszinte sport. Különösen ott, ahonnan én jövök, az emberek nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél kevesebb felszerelésre legyen szükség, és hogy te legyél a legedzettebb, legszívósabb srác a környéken, miközben csak egy közönséges melegítőnadrágot viselsz." 

"Amikor belevágtam a kerékpározásba, jelentős felfogásbeli különbséget tapasztaltam: hozzá kellett szoknom a sportra jellemző sznobizmushoz és az eltérő versenyzői politikához. Végtére is, nem sokat törődtem azzal, mit gondolnak rólam mások. Arra koncentráltam, hogy a kerékpárkezelési képességeimet fejlesszem. Szerencsésnek mondhatom magam amiatt, hogy a szüleim által rengeteg különböző sportágat kipróbálhattam – például a jégkorongozást és az alpesi sít –, mert így gyorsan tudtam alkalmazkodni. Viszont a helyes kerékpárkezelés elsajátítása hosszú időt vett igénybe, mialatt szereztem néhány látványos sebhelyet.”

Woods viszont elképesztően kitartó volt, és hosszú és kemény munkája után, csak megékezett a profik közé.

"A futásban azt szerettem, hogy a segítségével ki tudtam engedni a fáradt gőzt. Amikor sérült voltam, a kerékpárt is arra használtam, hogy megszabaduljak a stressztől. És a dolog bejött. Egyszer csak ráéreztem, hogy kerékpáron is el tudom érni ugyanazt a flow-t, és még a lábfejem sem fájt. Fantasztikus volt."

Ez mind szép és jó, de ebből még nem feltétlenül következett, hogy akár profi kerékpáros is lehet belőle.

"2011-ben eltört a lábfejem, immáron sokadjára, de ezúttal utoljára. Iszonyú frusztrált voltam. Az előző sérülésem utáni első versenyemen ismét csak megsérültem. Teljesen kész voltam. Elly, a barátnőm, aki azóta már a feleségem, mindezt kénytelen volt végigélni velem, és aztán az ő vetette fel, hogy akár profi kerékpáros is lehetnék. Azt mondta, 'figyelj, első osztályú atléta voltál, miért nem próbálod meg a kerékpárt is? Én támogatlak mindenben.' Elképesztő, mennyire hitt bennem, én pedig belevágtam."

Woods nem fél kimondani, nem egy született őstehetség. Pár olyan sarccal ellentétben, aki ott teker mellette hétről-hétre.

000_1L96OB.jpg Fotó: Europress/AFP

"Hát, nem vagyok egy Peter Sagan. Jó sok sebet összeszedtem, melyek kiválóan mutatják, hogy voltak gondjaim az elején. Az állóképességem viszont megvolt, így sokszor ott tudtam lenni a mezőny elején, ahol rengeteget lehet tanulni. Így többnyire elöl voltam a hegyre fölfelé menet, de komoly kockázatot jelentettem magamra és a többiekre nézve is akkor, amikor lejtmenetre került a sor. És persze halálosan féltem. Minden egyes versenyen rettegtem. De a korábbi tapasztalataim, melyeket alpesi síben, hokiban, mountain bike-ban szereztem, mind-mind segítettek engem."

2016-ban kapott szerződést a Cannondale-től, a következő évben már két nagy körön indult. Idén bemutatkozhatott a Touron, amivel élete egyik nagy álma vált valóra.

"A Lance-érában minden nyáron néztem a Tourt. Közben pedig az járt a fejemben, hogy én is részt szeretnék venni ezen a versenyen. Mindezt úgy, hogy bármit is tudtam volna arról, hogy mi kellene ehhez. Az volt bennem, hogy 'ó, ez nem is olyan kemény'. Szerencsére a szüleim belém nevelték, hogy higgyek magamban, és megtanítottak arra, hogy igenis van értelme nagyot álmodni."

Woods egy jó versenyző, de nem feltétlenül győztes típus. A tegnapi Milánó-Torinó mindössze profi pályafutása negyedik győzelme volt. Mondjuk az a tavalyi Vuelta-szakasz, talán élete egyik legemlékezetesebb pillanata lett. 

Amit pár hét múlva majdnem felülmúlt a világbajnokságon. 


Forrás: BBC, Velonews



Hozzászólások