ES Bringa - Wiggins: Jövőre világrekord
Wiggins: Jövőre világrekord
Fotó: Europress/AFP

Wiggins: Jövőre világrekord


2014/08/27 10:06

Vasárnap kerül megrendezésre a GP de Plouay (a végét élőben lehet majd látni az Eurosporton). A mezőny tagja lesz Bradley Wiggins is, aki 2004 óta idén először nem állt rajthoz egyetlen nagy körversenyen sem. Szeretett volna a Tour de France-on, de a vezetők szerint nem fért be a legerősebb kilencbe, majd tervezte a Vueltát, de Chris Froome keresztülhúzta a számításait.

Azt terveztem, hogy két hetet tekerek rajta, akárcsak Tony Martin”- mesélte a Sky versenyzője a Guardiannek adott interjújában. „Ám végül úgy alakult, hogy a csapat a végső győzelemért utazott Spanyolországba. Nem lett volna helyes, ha ők állnak az élen, nekem meg egy héttel a vége előtt ki kell szállnom.

Az idei sokadik programváltoztatása után így megkísérelheti megvédeni a címét a brit körön, ami szeptember 7-én, Liverpoolban kezdődik, és 14-én Londonban, egy időfutammal ér véget. „Jó lesz az egyes rajtszámmal a hátamon rajthoz állni, nem minden versenyen adatott meg”- szólt a fricska a tavalyi Tourért. Az első hely megszerzése nem lesz könnyű, hiszen idén fele akkora lett a kronó távja, mint egy évvel ezelőtt volt. „Nem fogok tudni olyan sok előnyt szerezni rajta, 15-30 másodperc körüli lesz, úgyhogy az élbolyban kell maradnom a Tumble-ön (Wales híres emelkedőjén)”.

A folytatást a világbajnokság jelenti, ahol az egyéni időfutam lesz számára a legfontosabb, ugyanis országúton még sosem volt világbajnok. („Azért a legfontosabb csatát az óra ellen Londonban kellett megnyernem az olimpián, és ott sikerült.”) Firenzében 46 másodperccel kapott ki Tony Martintól, most abban reménykedik, nagyobb csatára kényszeríti a németet. „A pálya Ponferradában nehezebb, dombosabb, mint az olaszországi volt. Szerintem ugyanaz a négy bringás lesz versenyben, Fabian Cancellara, Chris (Froome), Tony és én. Az adott napon bármelyikünk lehet a befutó. Az biztos, hogy előrébb tartok a felkészülésben, mint tavaly, hiszen az előző évben sérülések hátráltattak, most ilyenről nem volt szó, a Nemzetközösségi Játékokra való felkészülés is segített. Az a 46 másodperc sem olyan hatalmas különbség, ha kilométerre lebontjuk.

CYCLING-BEL-PARISROUBAIX

Már a jövő évi programja is alakul, noha még nem írta alá a szerződéshosszabbítását a Sky-nál (a jelenlegi 2015 végéig szól.) Abban egyetértés van, hogy meg kéne próbálnia megdönteni az egyórás világcsúcsot. „Valamikor június végén kerülhetne rá sor, akkor jó az idő, és éppen annyival vagyunk a Roubaix után, ami megfelelő lehet.

A rekorddal kapcsolatos szabályokat az UCI idén ismét megváltoztatta, mivel senki sem próbálkozott a korábbi feltételek mellett, amely kimondta, hasonló felszereléssel lehet csak megdönteni, mint amilyennel 1972-ben Eddie Merckxnek sikerült. Wiggins szerint Sosenka 49,7km-es eredményénél el lehet érni jobbat. „Remélem sikerül, és ezzel utat török a többieknek, Fabiannak vagy Tonynak. Az elmúlt években eltűnt a világcsúcs bája, azok, akik képesek lettek volna megjavítani inkább eltávolodtak a kísérlettől, jó lenne ezt megfordítani.

Talán kevesebben tudják, hogy Wigginsnek van egy alapítványa, amelynek keretein belül például a Wiggle-Honda női csapatát is támogatja. Azt mondta, ezzel a jövőben is foglalkozni szeretne.

Hozzászólások