ES Bringa - Van-e visszaút a mononukleózisból? – Topversenyzők, akik megküzdöttek az alattomos betegséggel
Van-e visszaút a mononukleózisból? – Topversenyzők, akik megküzdöttek az alattomos betegséggel
Fotó: Getty Images

Van-e visszaút a mononukleózisból? – Topversenyzők, akik megküzdöttek az alattomos betegséggel

Nagy BettinaNagy Bettina
2020/03/15 16:38
Az Epstein-Barr-vírus okozza a hírhedt csókbetegséget, azaz a mononukleózist, ami számos sportoló, köztük klasszis kerékpárosok karrierjét is derékba törte. A rejtélyes kórnak nincs ellenszere, így az a kérdés, vissza lehet-e térni a csúcsra, miután valaki egyszer elkapja. Jelenleg is aktív és már visszavonult profik mesélnek arról, hogyan birkóztak meg a fertőzéssel.

Beñat Intxausti 2016. február 9-én landolt a Kanári-szigeteken. Remekül sikerült a debütálása új együttese, a Sky színeiben, Valenciában ugyanis harmadikként zárt az összetettet megnyerő csapattársa, Wout Pouls mögött. Mivel tudta, hogy odahaza, Bizkaia tartományban barátságtalan lesz az idő, úgy döntött, továbbrepül Gran Canariára és ott készül fel a következő versenyére, az andalúz körre. A Giro d’Italia volt a fő célja, ahol korábban két szakaszt is nyert, sőt még a rózsaszín trikót is viselhette.

043_04623717.jpg Intxausti szakaszgyőzelme a 2015-ös Girón | Fotó: Europress/AFP

„Hétfőn érkeztem haza, kedden repültem tovább, és szerdán betegen ébredtem” – meséli Intxausti. „Eleinte csak a fejem fájt, influenzaszerű tüneteim voltak, mint például az izomfájdalom. Azt hittem, mindez a fáradtság számlájára írható, szóval kimentem edzeni, de két óra laza tekerés után teljesen kikészültem.” 

Így kezdődött el a baszk versenyző évekig tartó kálváriája...

***

Még ha nem is tudunk róla, jó eséllyel magunkban hordozzuk a hírhedt Epstein-Barr-vírust (EBV). „Öt éves korára a népesség 95%-ának a szervezetében megtalálhatóak az EBV elleni antitestek” – mondja José Ramón Yusta, a navarrai Egyetemi Klinika fertőző betegségekkel foglalkozó orvosa. „Az emberek többsége még az első életéveiben találkozik a vírussal, de észre sem veszi, mert az EBV-fertőzések nagyrésze tünetmentes a kisgyermekeknél.”

A szakértő szerint a fertőzés 15 éves kor körül válhat érzékelhetővé. „Azért hívják csókbetegségnek, mert jellemzően nyállal terjed, tehát továbbadhatjuk például az első csókkal vagy akár úgy is, ha egy pohárból iszunk másokkal” – magyarázza Yuste. „A mononukleózis, azaz a mirigyláz csak az egyik lehetséges formája annak, ahogy az EBV megnyilvánulhat. Általában így ütközik ki, mikor az ember először elkapja. A tünetei a láz, a torokfájás és a fejfájás. Előbb-utóbb magától, spontán gyógyul, de a vírus örökre a szervezetünkben marad és időnként újra jelentkezhet, eltérő tünetekkel.”

A mononukleózis könnyen összetéveszthető a szezonális influenzával és többnyire gyors lefolyású, heteken vagy akár már napokon belül elmúlhat. „Minél idősebb egy beteg, annál erősebbek a tünetei” – hangsúlyozza az orvos. „Ideális esetben a szervezet úrrá lesz a fertőzésen a T-limfociták [a fehérvérsejtek egyik alcsoportja – a szerk.] segítségével, és minden visszaáll a normál kerékvágásba.”

Viszont egy harmincas éveiben járó sportoló nem biztos, hogy ilyen olcsón megússza. „Az edzés alapvetően javítja az immunrendszer védekezőképességét és csökkenti a fertőzésveszélyt. Azonban az állóképességi sportok, mint például a kerékpározás, ellentétes hatást érhetnek el, mivel módosítják a T-sejtek viselkedését. Az EBV-vel fertőzött sejtek megjelenésével ezek felszaporodnak, és ez egy gyulladásos reakciót indíthat el, ami miatt a sportteljesítmény visszaesik.”

Jelen állás szerint nincs olyan univerzális módszer, amivel meg lehetne előzni, vagy akár csak minimalizálni lehetne azt a kárt, melyet az Epstein-Barr-vírus okoz az élsportolók szervezetében. Magyarul az EBV-nek nincs specifikus ellenszere. Az orvos csupán a korábbi tapasztalatokra és a megérzésekre támaszkodhat a kezelés során. 

„A konkrét esetekben ki tudunk fejleszteni egy működő stratégiát, amivel megakadályozzuk a fertőzött sejtek további szaporodását” – mondja Yuste. „Röviden: egy olyan kezelést alkalmazunk, ami más vírusok ellen már bevált.”

Noha Amerikában gőzerővel dolgoznak egy EBV elleni oltóanyag előállításán, még mindig viszonylag kevés kutatási eredmény áll rendelkezésre és rengeteg a kérdőjel a betegség körül.

***

Thor Hushovd 34 éves volt, amikor 2012 tavaszán elkapta az EBV-t és jelentkeztek nála a mononukleózis tünetei. „Visszatekintve, a legelején olyan volt, mintha megfáztam volna” – mondja 2010 világbajnoka.

000_DV999574.jpg Hushovd szökésben a 2011-es Tour de France-on | Fotó: Europress/AFP

„Három napig feküdtem az ágyban, csak pihentem és aludtam, kiskorom óta nem csináltam ilyesmit. Később rendbe jöttem és viszonylag jól teljesítettem a klasszikus szezonban, bár semmi extra, majd a Giro d'Italia előtt szünetet tartottam. A Paris-Roubaix utáni egyik edzésre tisztán emlékszem. Alig egy órányi tekerés elég volt ahhoz, hogy padlót fogjak. Hazaértem, ledőltem a kanapéra és három órát aludtam egyhuzamban.”

A norvég versenyzőnek két évébe telt kideríteni, hogy amit ő szimpla megfázásnak gondolt, valójában mono volt. Az Epstein-Barr-vírus nehezen diagnosztizálható, mivel a tünetei alapján számtalan más betegséggel összekeverhető, és annak ellenére, hogy örökre a szervezetben marad, sem a vírus, sem az antitestek nem mutathatóak ki minden egyes teszteléskor.

„Régóta kétségbe voltam esve” – idézi fel karrierje mélypontját Hushovd. „Eljutottam arra a pontra, amikor konkrét válaszokat akartam kapni arra, mi a baj velem, akkor is, ha valami komoly dologról van szó. Azt kívántam, bárcsak elém állna valaki és közölné, hogy szívbeteg vagyok vagy ilyesmi. De ez nem történt meg és a testem továbbra sem funkcionált megfelelően.”

A harmincszoros Tour de France-szakaszgyőztes Mark Cavendish is megtapasztalhatta mindezt. Legelőször 2017 áprilisában fedezték fel nála az EBV-t, majd miután zöld utat kapott az orvosaitól, visszatért az országútra, később azonban kiderült, hogy a fertőzés nem szűnt meg teljes mértékben. A vírus 2018-ban is hátráltatta a teljesítményét, így a brit újabb hosszú kihagyásra kényszerült. 

„Abszolút rosszul kezelték a helyzetet, ami romboló hatással volt a pályafutásomra és talán az örökségemre is, ez pedig nagyon dühített. De nem tehetek mást, minthogy a legjobbamat nyújtom és tovább próbálkozom. Meglehet, már sosem leszek olyan, mint régen – ezt majd az idő eldönti. Azt viszont tudom, ha a beleteszem a munkát és egészséges vagyok, még lehetek a legjobb sprinter” – mondta a 34 éves Cavendish tavaly februárban a Telegraph podcastjében, nem sokkal azelőtt, hogy hivatalosan is gyógyultnak nyilvánították. 

043_05388580.jpg Cavendish kicsúszott a limitidőből a 2018-as Tour 10. szakaszán | Fotó: Europress/AFP

„Korábban több helyen is megjelent, hogy kiújult a betegségem, holott valójában nem is jutottam túl rajta az első alkalommal. Ez sosem múlik el, a vírus mindig velem marad, de ma már erősnek érzem magamat. A legutóbbi vérteszten két év után először a határérték alatt voltam, ami számomra óriási megkönnyebbülés.”

Intxausti valamivel szerencsésebb volt a diagnózist illetően, hamar fény derült a problémára. „Tizenöt napon belül túlestem egy rakat vizsgálaton, és a csapatorvos rájött, hogy mononukleózisom van. Azt mondták, a felépülés akár hónapokig is eltarthat.”

Gyógykezelés híján az egyetlen módszer a mirigyláz kikúrálására a pihenés, mígnem a szervezet megtanul együtt élni a vírussal. Ám a teljes, szigorú ágynyugalom egy profi sportoló számára igazi kínszenvedés lehet. „Türelmesnek kell maradni, mondják. De ahogy teltek-múltak a hetek, egyre pocsékabbul éreztem magam.”

***

Az EBV-vel az az egyik legfőbb probléma, hogy az általa okozott fáradtságérzet nem szűnik meg teljesen és végleg: időnként jobb a helyzet, majd a fertőzés újból leteríti az embert. „Egyik nap egész jól éreztem magam a kerékpáron, másnap pedig egyenesen ramatyul” – érzékelteti Hushovd. „Igazi hullámvasút az egész, és pont ez a legidegesítőbb része.”

Intxausti is hasonló érzésekről számolt be: „Egy lépés előre, aztán vissza. Lassan egy ördögi körbe kerültem, ahol már nincsenek határidők, nincs megbecsülhető felépülési idő és nincs konkrét dátum a visszatérésre. A gyógyulási folyamat kontrollálhatatlanná vált. Én semmit sem tehettem azon kívül, hogy türelmesen várok.”

A baszk versenyző különféle stratégiákkal igyekezett elterelni a gondolatait a betegségről – hiába. „Időnként sporttal kapcsolatos célokat tűztem ki magam elé, de képtelen voltam ezeket teljesíteni. Normális életet sem tudtam már élni. Nagyon gyorsan elfáradtam, ha talpon voltam. A folyamatos fejfájás miatt pedig rosszul aludtam.”

„A hangulatomra is kihatással volt a betegség – talán túlzás állítani, hogy mély depresszióba estem, mindenesetre kedvetlen voltam, levert és kétségbeesett. Elegem lett ebből a helyzetből, a kerékpározásból és a rutinokból. Néha azt gondoltam, hogy egy kis szünetre van szükségem és elterveztem, hogy elmegyek kirándulni hétvégén. De mikor megtettem, ugyanolyan rémesen éreztem magam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy kint legyek, bent a lakásban pedig szörnyen unatkoztam. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, mit tehetnék, hogy jobban érezzem magam. Nem tudtam kontrollálni a testemet, sem az életemet.”

000_DV2038591.jpg Intxausti öt szezont töltött a Movistarnál, mielőtt a Sky-hoz igazolt | Fotó: Europress/AFP

„Az is nehéz, hogy csak kívülről nézheted a sportot” – folytatja Intxausti. „Tegyük fel, hogy a csapat megértő és támogató – mint ahogy az is volt –, de így is rendkívül kínos zsebre tenni a fizetésedet, miközben képtelen vagy versenyezni, sőt edzeni sem tudsz rendesen. Ezért arra kértem az edzőket, hadd versenyezzek, mert szükségem volt arra, hogy újra azt érezhessem, a csapathoz tartozom.”

Intxausti 2017-ben önként jelentkezett két olyan versenyre, ahol a Sky keretéből hiányzott egy-két ember. Az első a San Sebastian-i klasszikus volt, ott csupán 100 kilométerig bírta. Októberben aztán újra tesztelte magát, elutazott Kínába, a Tour of Guangxira, azonban a teljesen sík nyitószakaszon leszakadt a mezőnytől és utolsóként, több mint hétperces hátránnyal gurult célba. Másnap feladta a versenyt. „Minden alkalommal, amikor rajtszámot tűztem a mezemre, a szívem azt súgta, hogy valahogy csak eljutok a célig, de a fejem és a realitás mást diktált.”

2018-ban a spanyol bajnokság volt az egyik esemény a négy közül, ahol részt vett. Míg az országúti futamon mintha csak egy hologram lett volna, az időfutamon arra koncentrált, hogy legalább féltávig elérjen, mert így tudott némi információval szolgálni később rajtoló csapattársának, Jonathan Castroviejónak, aki végül meg is szerezte a bajnoki címet.

***

Esteban Chaves 2018 végén kereste fel Intxaustit, hogy kifaggassa az EBV-vel kapcsolatos tapasztalatairól. Az örökké mosolygós kolumbiai valamikor a Giro d’Italia magasságában fertőződhetett meg abban az évben. Az olasz háromhetes meglehetősen rapszódikusan alakult Chaves számára: az Etna csúcsán megízlelhette a sikert, amikor Simon Yatesszel kettős győzelmet arattak, majd a kudarcot is, amikor a 10. szakaszon leszakadt és 25 perc hátrányt összeszedve visszazuhant az összetettben.

A római befutó volt az utolsó versenynapja a 2018-as szezonban. Csapata, a Mitchelton-Scott közvetlenül a Vuelta rajtja előtt – ami az egyik fő célja lett volna – jelentette be hivatalosan, hogy mononukleózissal küzd.

Chaves 2019 februárjában, a valenciai körön térhetett vissza a versenyzéshez. Még fájóan távol volt a győzelemtől, de segítőként hozzájárult társai, Matteo Trentin és Adam Yates győzelmeihez. Ahogyan sportigazgatója, Laurenzo Lapage fogalmazott, Chaves a „nulláról építette újjá magát”.

Mostanra a közönségkedvenc kolumbiai a háta mögött hagyta a nehézségeket és közelít a legjobb formájához. Emlékezhetünk, hogy tavaly szökésből nyert hegyi etapot ugyanazon a versenyen, ahol annak idején elkapta az alattomos kórt: a 2019-es Giro d'Italia 19. szakaszán, a San Martino di Castrozza-i célban újra felcsillant az arcán a védjegyének számító mosoly – az extázisszerű ünneplés árulkodott a 12 hónap alatt felgyülemlett feszültségről és elkeseredett küzdelméről. Mert bizony olykor az is benne volt a pakliban, hogy abbahagyja a kerékpározást.

000_1H40L9.jpg A győztes pillanat, mikor kiszakad az összes feszültség | Fotó: Europress/AFP

„A vírus átveszi az irányítást az elméd és a tested fölött. A rosszabb napokon önkéntelenül is arra gondolsz, hogy ‘basszus, már megint visszajött’. De rengeteg vértesztet csinálunk, és a jelek szerint végleg megszabadultam tőle. Az elmémből is lassan eltűnik, így újjáépíthetem az önbizalmamat. Ma már értem, hogy az életben nem csinálhatsz mindent egyedül, szükséged van a szeretteid támogatására és persze hinned kell önmagadban” – fejti ki ‘Chavito’ a Bicyclingnak adott nagyinterjújában. 

„Egyszer annyira mélyre kerültem, hogy nem akartam folytatni a kerékpározást – fel akartam adni. A nulláról kellett újrakezdenem. Az alapítványomban tekerő gyerekek adtak erőt; láttam a szeretetet a szemeikben, és eszembe jutott, amikor én is ennyi idős voltam. Ők is álmodozók, és hacsak rájuk nézek, úgy érzem, hogy minden lehetséges – ebből merítettem motivációt. Nagyon sokat segített az otthon töltött időszak. A felépülés hosszú folyamat, de tovább kell küzdened és élvezni kell az életet. Az álmaink üldözése közben sokszor észre sem vesszük, hogy már benne élünk az álomban.”

***

Azok számára is lehet kiút a betegségből, akik már a karrierjük zenitje után kapják el az Epstein-Barrt, habár nem mindenki találja meg a fényt az alagút végén és a kilátástalanság miatt hamarabb feladja. „Ami engem illet, miután a 2014-es E3 Harelbekén rettenetesen szenvedtem, úgy döntöttem, a szezon végén befejezem” – vallja be Hushovd.

„Néhány hónappal később a csapatom, a BMC, ami a végsőkig támogatott, elküldött az Egyesült Államokba további vizsgálatokra. Ott találkoztam egy új orvossal, aki más szemmel tekintett a problémára és a teljes képet figyelembe véve rájött, hogy a tüneteim EBV-fertőzésre utalnak.”

De ekkor már túl késő volt: Hushovd bejelentette visszavonulását.

066_DPPI_20414245_052.jpg Hushovd egyik utolsó versenye a 2014-es Arctic Race volt | Fotó: Europress/AFP

Visszatérve Intxausti történetéhez, három évnyi küszködést követően, 2019-ben aláírt a pro-kontinentális Euskadi-Muriashoz – mondhatni hazatért. A baszk sornál jobbára mentori szerepet kapott, mert képtelen volt kikecmeregni a gödörből, a versenyek többsége továbbra is a túlélésről szólt a számára. Ám amikor éppen jobb erőben volt, mint például az alentejói körversenyen, ő is kivette a részét a csapatmunkából. „A társaim keze alá dolgoztam, és végül 3 szakaszt sikerült nyernünk Enrique Sanz révén. Az utolsó szakaszon még egy szökést is levadásztam. Fantasztikus érzés volt.”

Noha az Epstein-Barr-vírus rengeteg sportolói pályafutást tört már derékba, Intxausti szerint pozitív oldala is van a betegségnek:

„Volt időm arra, hogy jobban megismerjem magam és a gondolkodásmódomat. Az, hogy ilyen szarul voltam, ráébresztett arra, milyen szerencsés is vagyok az életben. Már nem panaszkodok, ha edzés közben elkezd esni az eső. Megtanultam értékelni olyan dolgokat, amiket azelőtt észre sem vettem magam körül. Rájöttem, mire vagyok képes, és hogy mennyire szeretek kerékpározni.”

‘Ami nem öl meg, az megerősít’, tartja a mondás, és ez ugyanúgy igaz az EBV jelentette belső ellenségre. „Annak, aki hasonló cipőben jár, mint én, csak azt tudom tanácsolni, hogy pihenjen és legyen türelemmel. Az idő mindent meggyógyít, egyszer minden elmúlik, és a sors odasodorja az embert, ahol lennie kell.”  

Mindazonáltal a 2020-as szezon elején a 33 éves Intxausti is bejelentette a visszavonulását az Epstein-Barr-vírusra hivatkozva: „Mivel régóta küzdök ezzel a betegséggel, és hol javulok, hol visszaesek, az előző évet egyfajta utolsó esélyként fogtam fel. Most már optimistán tekintek a jövőbe” – mondta búcsúzóul.


Procycling

Hozzászólások