ES Bringa - Van Avermaet: "Az egész mezőny Sagan ellen megy majd"
Van Avermaet: "Az egész mezőny Sagan ellen megy majd"
Fotó: Europress/AFP

Van Avermaet: "Az egész mezőny Sagan ellen megy majd"

Kálmán LaciKálmán Laci
2018/03/23 09:10

Greg Van Avermaet szerint Peter Sagan az egyértelmű favorit a kockaköves klasszikusok előtt. A dolog szerinte nem a világbajnok és az ő küzdelméről szól, hanem a teljes mezőny harcáról a világbajnok ellen.

A belga egynapos menő visszafogottabb rajtot vett az idén, mint 2017-ben. Ettől függetlenül, megannyi top 5-ös helyezés után természetesen ismét csak a Flandria az első számú célja. Tavaly második lett úgy, hogy a megelőző hétvégén behúzta a Harelbekét és a Gent-Wevelgemet is.

Greg arról beszélt nemrégiben, hogy szerinte elég nehéz lesz megismételni ezt a duplát, kiemelve, hogy minden bizonnyal Sagan az, akit a legnehezebb lesz majd legyőznie. A világbajnok korábban kétszer is nyert a Gent-Wevelgemen és 2016-ban övé lett a Flandria is.

"Nem nagyon vannak rossz napjai" - mondta Van Avermeat. "Ő egy komplett versenyző, aki mindig a győzelemért megy. Ezért aztán nem Peter és az én párharcomról kell beszélni, hanem arról, hogy az egész mezőny ellene megy majd. Sok a kihívója, többek között Vanmarcke, Benoot és Van Aert."

Van Avermaet tavaly uralta a tavaszt, a dominanciája a Roubaix-győzelemben csúcsosodott ki. Idén azonban egy, az Ománi körön aratott szakaszgyőzelmen kívül nem tud más nagy eredményt felmutatni. Nem ment jól egyik idei egynaposon sem.

"A tavalyit nagyon nehéz lenne megismételni. Az a két győzelem egy valóra vált álom volt. A formám mindenesetre megvan, és a fő cél továbbra is a Flandria. Persze nyilván jó érzés a Harelbekén és a Gent-Wevelgemen is jó eredménnyel zárni."

"Az idei szezonnal eddig nem vagyok különösebben elégedett, de az igazi versenyek pénteken kezdődnek."

 

61. E3 Harelbeke - Az ESB esélyesei

*** Peter Sagan, Tiesj Benoot, Greg Van Avermaet

** Sep Vanmarcke, Sonny Colbrelli, Oliver Naesen, Matteo Trentin, Zdenek Stybar, Niki Terpstra

* Gianni Moscon, Alexander Kristoff, Arnaud Demare, Philippe Gilbert, Jasper Stuyven, Yves Lampaert, Michael Matthews, Michael Valgren, Alexey Lutsenko, John Degenkolb, Magnus Cort

Meglepetésember lehet: Luke Durbridge, Oscar Gatto, Jens Keukeleire, Lukasz Wisniowski, Jurgen Roelandts, Tony Gallopin, Jack Bauer, Heinrich Haussler, Jens Debusschere, Bryan Coquard, Baptiste Planckaert, Stefan Küng, Adrien Petit

Rajtlista: ITT

Útvonal: ITT

TV: 16.00 - Eurosport 2 (ismétlés: 18.45 - Eurosport)

Hozzászólások