ES Bringa - Új csapat, összetett győzelem, és egy saját ruhamárka. Quintana alaposan megújult 2020-ra
Új csapat, összetett győzelem, és egy saját ruhamárka. Quintana alaposan megújult 2020-ra
Fotó: Europress/AFP

Új csapat, összetett győzelem, és egy saját ruhamárka. Quintana alaposan megújult 2020-ra

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/02/22 09:44
Rekordidő a Ventoux-n, és összetett győzelem egy elég erős mezőnyben. Így kell kezdeni, Quintana rögtön az első idei többnaposát behúzta az új csapatában. Persze, most mondhatjuk, hogy nem mentek fel végig a hegyre, és még csak február van, de egy győzelmet azért nem nagyon kell megmagyarázni.

Változás. Ha egy szóval kellene összefoglalni Quintana telét, talán ez lenne a legtalálóbb. Nyolc év után hagyta el a Movistart, és igazolt a francia Arkeához. Amely ugyan nem WT csapat, de ebből a kolumbiai versenyző elmondása szerint pont semmit nem érez.

"Hosszú évekig voltam egy helyen, szóval már hatalmas szükségem volt a váltásra. A mez és a környezet új, de ugyanúgy dolgozni kell az eredményekhez, mint eddig. Semmit nem számít, hogy nem vagyunk World Tour csapat, a legfontosabb versenyeken úgyis ott leszünk. Így a Touron is, aminek a megnyeréséről én még egyáltalán nem tettem le. Hogy miért az Arkea? Egyszerű, nagyon akartak, és az első beszélgetéstől kezdve bíztak bennem. Még Kolumbiába is eljöttek hozzám két hétre, hogy a saját környezetemben találkozhassunk. Szerintem azt hitték, hogy egy szomorú, már-már depressziós versenyzővel kell beszélniük, de erről szó sem volt. Sőt, kifejezetten rendben voltam."

EQ5InsQWsAIJL1R.jpg Fotó: Europress/AFP

Quintana a Provence megnyerésével végleg lezárta a movistaros korszakát, és egy újat nyitott. Olyannyira újat, hogy hamarosan a saját ruhamárkája (Nairo Sports) tulajdonosaként köszönhetjük.

"Áprilisban nyitjuk az első boltunkat Bogotában, és mindent forgalmazni fogunk, ami a sportággal kapcsolatos. Szóval ez több is lesz, mint egy sima ruhamárka. Kerékpárok, bukók, kiegészítők, és persze mezek. De elérhető áron, mert nekünk ez lesz a legfontosabb. Szerintem szó sincs arról, hogy az országúti kerékpársport olcsó lenne, és mi szeretnénk mindenkinek megadni a lehetőséget arra, hogy tekerhessen. Mivel nekem az utánpótlás a szívügyem, remélem sok gyerek kapja meg pont nálunk a lehetőséget a versenyzésre."

De honnan jött az ötlet? Esetleg Uran vállalkozása adta az inspirációt? 

"Az egész még akkor vetődött fel, amikor mezeket gyártottunk a saját Granfondómhoz. Elfogytak a ruhák, és csomóan szerettek volna utólag rendelni. Azt kérdezgették, hogy tényleg nincs egy bolt ahol meg lehetne venni? Összeültünk a feleségemmel, aki amúgy könyvelő, és úgy éreztük, hogy hiába van már Kolumbiában is konkurencia, abban lehet fantázia, ahogy mi fogjuk csinálni. Szóval belevágtunk. Nagyon szeretném, hogy sok bicót adjunk el a fiataloknak, sokat, de mégis megfizethető áron. Miközben figyelünk a minőségre."

EQ7JDAAWAAYScdZ.jpg Fotó: Europress/AFP

Nairóék a tervek szerint az áprilisban nyíló boltban egy mini múzeumot is berendeznek, ahol a Quintana pályafutásával kapcsolatos ereklyék is megtekinthetőek lesznek.

"Megpróbálunk sok személyes tárgyat kiállítani, melyek kivétel nélkül fontosak nekem. Legyen az egy cipő, vagy egy kesztyű, amiben buktam. De például kint lesz az a véres mez, amiben tavaly nyertem a Touron. Ami ugye valójában nem is volt véres. Ez valahogy nagyon megragadt az emberek emlékezetében."


El Tiempo


Hozzászólások