ES Bringa - Trek-Segafredo - az ébredő erő  
Trek-Segafredo - az ébredő erő  
Fotó: Europress/AFP

Trek-Segafredo - az ébredő erő  

A világbajnokság utáni átigazolási időszak egyik nagy nyertese a Trek-Segafredo. Mads Pedersen aranyérme mellett a csapat megszerezte magának az idei vb junior győzteseit. A mezőnyversenyben Quinn Simmons több mint 30 kilométeres szóló után nyert, míg Antonio Tiberi a kezdeti technikai problémák után győzött az időfutamon. 

Simmons jövőre már a felnőtt csapat tagja lesz, Tiberi azonban egy évet még az U23-ban fog eltölteni, miután 2021-re ő is felkerül a World Tour-sorba.

A csapat korábban a tapasztalt versenyzők köré épített, de az utóbbi években láttuk, hogy egyre több fiatal versenyzőt igazolnak. A 2020-as keretben adott egy idősebb mag Vincenzo Nibalival és Richie Porte-tal, de mellettük 11 25 év alatti versenyző is megtalálható. 2016-ban, amikor még Fabian Cancellara, Ryder Hesjedal és Fränk Schleck is tekert, a 25 év alatti versenyzők száma mindössze 4 volt. Közülük hárman még mindig a csapatnál vannak (Stuyven, Theuns, Bernard), míg a legtöbb versenyzőjük 30 körül a legjobb éveik elé néznek.

A Trek többé nem tekinthető olyan csapatnak, ahová az idősebb versenyzők csak levezetni jönnek.

"Sokat változtattunk a sémán, több figyelem kerül az összetettekre, mint az egynapos klasszikusokra, de sok fiatal srác érkezik majd. Ezek a fiatal versenyzők követnek el hibákat, de rengeteg versenyszellem és agresszivitás van bennük. Elhivatottak és fejlődni szeretnének, és mi ilyen versenyzőket szeretnénk a csapatba."

Ötéves stratégia 

Talán a legnagyobb meglepetés, hogy Guercilenának ilyen sok ideig tartott, hogy elkezdje a fiatalok beépítését a csapatba. Karrierje elején, az első munkahelyén, a Mapei centerben olyan nevekkel dolgozott együtt az U23-as programban, mint Michael Rogers, Bernhard Eisel vagy éppen Fabian Cancellara. A csapat igazolásai mögött (Contador, Porte, Nibali), azért szép csendben megkezdődött egy lassú átalakulás, de a vb után egyre több figyelem helyeződik a Trekre, és a leigazolt fiatalokra.

"Megpróbáltunk egy ötéves stratégiát felépíteni a Trekkel, ami annyit jelent, hogy a csapat arculatára és mentalitására próbáltuk nevelni őket" – mondta Guercilena, miután megerősítette, hogy Rohan Dennis biztosan nem fog a csatlakozni a csapathoz.

"Megnéztük a versenyzőket a teszteken, összevetettük a eredményeiket és a pszichológiai adataikat. Néztük, hogyan viselkednek és hogy milyen a személyiségük. Utána beszélgettünk velük, hogy mik a terveik. Megértettük velük, hogy megkapják a lehetőséget, de ha nem dolgoznak elég keményen, akkor sosem érik el a céljaikat. Elmagyaráztam a szponzorokkal, hogy ha hosszú távon szeretnénk sikeresek lenni, akkor meg kell húzni egy vonalat, és onnan kvázi újrakezdeni."

000_1IC31J.jpg Fotó: Europress/AFP

Tegyük hozzá, hogy Guercilena nem egy éjszaka alatt álmodta meg a fiatalítást. A korábban említett három U25-ös versenyző mellett az elmúlt években is csatlakoztak ígéretes fiatalok a csapathoz, köztük Matteo Moschetti, Nicola Conci és Giulio Ciccone. Ez nem csak azt jelenti, hogy olyan versenyzőket igazolnak, akik berobbannak a köztudatba néhány jó eredménnyel. A bennük már meglévő tehetséget a csapat falain belül kell továbbfejleszteni, és utat kell mutatni nekik.

"Moschetti egy olyan versenyző, aki felé sok reményt táplálunk, de még fiatal, ezért időt is kell neki adni. A szezon második felében Edward Theuns is megmutatta, hogy képes magas szinten sprintelni. Nincsen olyan különleges versenyzőnk vagy sprinterünk, aki képes lenne 15 győzelmet hozni egy szezonon belül, de reméljük, hogy Moschetti a jövőben ilyenné válhat.

A fiatalok fejlesztése mellett fontos, hogy olyan versenyzőket is igazoljunk, akik még 4-5 évig a legmagasabb szinten tekerhetnek. Nem olyanokat keresünk, akikben már csak néhány év van. Van olyan szituáció, amikor ez hasznos, például tapasztalatot tudnak átadni, de sokkal többen nem várhatunk tőlük.

Egy nagy név fontos a szponzorok számára, több médiafigyelmet kap, de nem építhetünk csak erre. Szükségünk van fiatal versenyzőkre, akik nem biztos, hogy azonnal hozzák az eredményeket, de 2-3 év múlva meghatározó tagjai lehetnek a mezőnynek.

Megpróbáltunk szerepeket adni a fiataloknak, hogy pontosan tudják mi is a feladatuk. Például, ha láttuk, hogy egy versenyző nagyon erős tempómenő és „nagy motorja van”, akkor elmagyarázzuk neki, hogy ez lesz a dolga, ebben kell a legjobbnak lennie. Ez egy nagyon fontos lépés."

Nibali, Porte, Mollema és Ciccone, avagy az összetett esélyesek

Miközben a Trek és Guercilena fényes jövő elé néz az ígéretes fiataloknak hála, a csapat továbbra is bízhat a tapasztaltabb, sokat látott „veteránokban”, akik 2020-ban sikeresebb évben reménykednek. Vincenzo Nibali hároméves szerződést kötött, aminek a végén 37 éves lesz majd, Richie Porte-nak pedig még egy éve van a szerződéséből. Ott van a mindig megbízható Bauke Mollema, aki idén már 33 éves lesz, míg a kvartett legfiatalabbja, Giulio Ciccone a karrierje csúcsa felé közeledik.

A 2020-as háromhetesek még nincsenek elosztva. Nibali a tokiói olimpiai felé kacsintgat, amit számításba kell vennie a csapatnak. Az biztos, hogy az utóbbi évek legerősebb összetett keretével vághat neki a jövő évnek a csapat.

Porte, aki folyamatos egészségügyi problémái miatt alulteljesített ebben a szezonban, jövőre az egyhetes versenyeket célozza majd meg. Nibali pedig választhat a Giro d’ Italia és a Tour de France között, hogy melyikkel készül fel az olimpiára. Mollemának vannak egyéni ambíciói, de emellett segítői szerepben is láthatjuk majd, hasonlóan Cicconéhoz.

000_1LD0RK.jpg Fotó: Europress/AFP

"Úgy gondolom, hogy fejlődtünk az összetett versenyzők terén. Megváltoztattuk az eddigi sémánkat, hiszen most már több opciónk van, mint tavaly. Mindannyian minőségi versenyzők, és manapság már az a trend, hogy egy háromhetesen több kiemelt ember van, hiszen egyre nagyobb a versengés, több a rivális. Nem látok problémát a programok kialakításánál, hiszen rengeteg lehetősége lesz jövőre mindenkinek. De meg kell érteniük, hogy néha másokért kell majd dolgozniuk. "

Ugyan Nibali nem nyert háromhetest 2016 óta, de Guercilena bízik abban, hogy a veterán olasz kerékpáros motivált és éhes marad a sikerre, mert akkor biztosan jönnek az eredmények. A csapatfőnök szerint nem azért igazolták le, hogy fellendítsék a kávébizniszt.

"Hasonló volt a helyzet néhány éve Alberto Contadorral, amikor már a karrierje végén érkezett hozzánk, de jó szezonja volt. Nem volt sok győzelme, de utolsó szezonjában versenyképes volt a World Tour-versenyeken, a szezon végén pedig 4. lett a Vueltán, ráadásul szakaszt is nyert. Ezekkel a versenyzőkkel mindig számolni kell, az évszám önmagában nem jelent sokat. Úgy gondolom, hogy Nibaliban még mindig van néhány jó év. Meglátásom szerint Nibali mindig motivált, mindig talál valamit, ami motiválja, mert imád nyerni."

Porte a rövidebb versenyekre fog koncentrálni, szokás szerint a Tour Down Under lesz az első állomása a szezonjának. Az ausztráliai kezdet után több egyhetes versenyen fog részt venni, utána pedig a Giro vagy a Tour felé fordítja a figyelmét, ahol kevesebb nyomás lesz majd rajta, mint az előző években.

"Sem ő, sem a csapat nem volt elégedett a szezonjával, de benne van a potenciál, hogy jobb legyen. Még meg kell terveznünk a jövő szezont, de én hiszem, hogy ha az egyhetes versenyekre több figyelmet helyez, akkor a háromheteseken is jobb lehet. Ahogy Ausztráliában vagy Kaliforniában tekert az jól mutatja, hogy még mindig a legjobbak között van. 

Idén megpróbáltuk felkészíteni a Tour de France-ra, de egyre inkább az látszik, hogy az egyhetes versenyeken van benne több potenciál. Az nem működik, hogy csak a háromhetesekre koncentrálja a szezonját. Jó a rövid emelkedőkön és jó az időfutamban, és több olyan egyhetes verseny van, ami feküdhet neki. Ebben nincs semmi újdonság, ezt már bizonyította a korábban is."

Ami az északi klasszikusokat illeti, a csapat reméli, hogy az idei esztendő csak egy kisiklás volt. Jövőre szeretnék megmutatni, hogy valójában mire is képesek (a legjobb eredményük John Degenkolb 2. helye volt a Gent-Wevelgemen). Talán Mads Pedersen emlékezetes világbajnoki győzelme hozhatja meg azt a magabiztosságot, amire szükségük van.

EGI3ev_UEAA6OOj.jpg Fotó: Twitter

"Idén tagadhatatlanul nem voltunk elég jók a klasszikusokon. A szezon második felében sokat javultunk, de az olyan versenyzőknek, mint Pedersen, Theuns vagy Stuyven bizonyítaniuk kell, hogy a nagy versenyeken is képesek jól teljesíteni"  – mondta ezt Guercilena két nappal Mads Pedersen világbajnoki győzelme előtt.

Stuyven (27) és Theuns (28) „már” nem olyan fiatalok. Pedersen viszont csak 23, és a csapat tovább fiatalított, így a két belgának jövőre már bizonyítania kell. Izgalmas lesz látni, hogy milyen taktikával állnak majd rajthoz a klasszikusokon. Idén nagy volt a várakozás velük szemben, de igazi kapitány nélkül álltak oda minden versenyre, éppen az harcolhatott a győzelemért, aki elöl maradt, vagy kibírta az emelkedőket. Az biztos, hogy minden szem a fiatal dán világbajnokra szegeződik majd, akinek nem lesz könnyű eltűnni a mezőnyben a szivárvány színű trikójában.

John Degenkolb második helyén kívül a csapat többi tagja nagyon halovány teljesítményt nyújtott, Jasper Stuyven legjobb eredménye például egy Dwars door Vlaanderen-14. hely volt. A szezon második felében azonban javított, és a Német Körön elért összetett győzelme után gyakran tűnt fel a kisebb egynapos versenyeken a legjobb 10 között.

Az egész csapat remekelt ősszel, hiszen Pedersen világbajnoki győzelmén kívül Theuns és Mollema is hozott győzelmet, utóbbi ráadásul a Lombardiai Körön tudott egyedül hazaérni egy bátor támadás után. Ha minden összeáll, és a csapat képes hasonlóan teljesíteni, mint a szezon utolsó néhány hónapjában, akkor a 2020-as végre az ő szezonjuk lehet.


Szöveg: Dobos Milán
Cyclingnews

Hozzászólások