ES Bringa - A WorldTour-verseny, ahol Sagan a nézők előtt ücsörög egy kempingszéken    
A World Tour verseny, ahol Sagan a nézők előtt ücsörög egy kempingszéken
Fotó: Europress/AFP

A WorldTour-verseny, ahol Sagan a nézők előtt ücsörög egy kempingszéken    

Szabó BenceSzabó Bence
2021/01/22 09:33
A szezont hagyományosan megnyitó Tour Down Under az egyik legközvetlenebb hangulatú verseny a naptárban, ami rengeteget jelent az ausztrál rajongóknak és bringásoknak egyaránt. Most veterán hazai versenyzők mesélnek arról, miért a szezon egyik legfontosabb eseménye számukra a TDU.

Vannak dolgok, amiket olyan természetességgel veszünk, hogy létezésük igazán csak akkor tűnik fel, ha valami miatt épp hiányoznak. A kerékpár rajongóknak például már több mint 30 éve biztos pont, hogy az új szezon januárban, Ausztráliában veszi kezdetét a Tour Down Underrel.

Persze itthon senki sem kezeli igazán komolynak a versenyt, tv közvetítés hiányában a többség legfeljebb csak a híreket olvassa el, az utóbbi években többnyire Richie Porte elkerülhetetlen győzelméről. Most azonban, hogy a koronavírus járvány miatt az idei kiadást lemondták, rögtön érezzük, hogy valami nem a megszokott kerékvágásban zajlik.

Különösen igaz ez az ausztrál rajongókra és versenyzőkre, akiknek a hazai WT verseny értelemszerűen sokkal többet jelent. A bringások számára a Tour Down Under egy kapu a profi mezőnybe lépéshez, sok veterán versenyzőnek pedig a szezon nagy pillanata, ahogy családja és barátai előtt tekerhet. Most, az elmaradt verseny hetében érdemes áttekinteni, mit is jelent a hazai versenyzőknek a TDU.

tdu-porte.jpgFotó: Europress/AFP

A verseny központi szerepéről a helyi kerékpársportban sokat elmond, hogy még olyan ma már számtalan sikert a hátuk mögött tudó versenyzők is, mint Simon Gerrans, jól emlékeznek az első indulásukra. Gerrans 2004 elején tűnt fel egy hazai csapatban a TDU-N, és olyan nagy nevek mellett célba érve, mint Baden Cook vagy Philippe Gilbert hívta fel magára a figyelmet. Nem telt bele egy év és már az Ag2r igazolt versenyzője volt.

„Csak próbálsz bekerülni a szökésbe és megragadni a lehetőséget, hogy megmutasd, megvan benned az, ami a profivá váláshoz kell. Ez az eredmény egy jó európai amatőr szezon kezdete volt számomra. A sportigazgatók mind kérdezték, ki ez a srác?”       

Gerrans története koránt sem egyedülálló. Hasonló anekdoták tömegét hallani a profi ausztrál versenyzők körében, a férfi és a női mezőnyben egyaránt. 1999-es alapítása óta a Tour Down Under Ausztrália legnagyobb versenye, az egyetlen, ami állandóan vonzza a legnagyobb európai csapatokat.

„Fiatal srácként nagy motivációt ad, ha hirtelen kicsit versenyben lehetsz egy ilyen nagy versenyen. Azt gondolod, wow, talán egyszer még profi is lehetek.” – meséli el Mitch Docker, az EF versenyzője, aki először 2006-ban indult, amatőrként.

A verseny azonban nem csak az újoncoknak, hanem a harcedzett ausztrál veteránoknak is sokat kínál, hiszen hasonlóan mondjuk az amerikai versenyzők és a Kaliforniai Kör viszonyához, számukra is ez az egyetlen lehetőség, hogy hazai terepen mutassák meg magukat.

A lehetőség, hogy a hazai szurkolók és barátok előtt megmutasd magad, épp olyan fontos. Ennek a versenynek otthon hatalmas visszhangja van.” – mondja Lucy Kennedy, a BikeExchange női csapatának versenyzője.

tdu-mezony.jpgFotó: Europress/AFP

Ehhez ráadásul egy olyan közvetlen hangulat is társul, amit az európai versenyeken egyáltalán nem élhetnek át a szezon közben. Mat Hayman, a 2016-os Paris-Roubaix győztese szerint esélytelen, hogy mondjuk a Touron szurkolóként ilyen könnyen találkozhass a versenyzőkkel:

„Adott egy WT verseny, ahol Peter Sagan és a hozzá hasonlók eljönnek Ausztráliába és a csapatbusz mögött ülnek egy kempingszéken a szurkolók orra előtt… mindig mondom az embereknek, hogy a Tour előtt jöjjenek ki ide. Ott biztos nem jutsz olyan közel a versenyzőkhöz, mint itt, ahol csak Adelaide utcáin sétálgatnak.”

Pedig a verseny ma már sokkal profibb, mint amikor annak idején elindult. Mióta 2008-ban tagja lett a World Tour naptárnak, a legnagyobb csapatok kötelező jelleggel látogatnak el Ausztráliába, a kis kontinentális sorok pedig eltűntek. Ma az ausztrál amatőröket csak a válogatott képviseli, de az évek során így is olyan sztárok tűntek fel így, mint Rohan Dennis vagy Caleb Ewan.

„Mindenki ugyanabban a hotelben száll meg, elég könnyű ráköszönni egy sportigazgatóra. Ez egy nagy lehetőség a fiatal ausztrál versenyzők számára, a csoda bármikor megtörténhet.” – mondja el Stuart O’Grady, az első kiadás győztese, aki ma már a verseny igazgatója.

tdu-ewan.jpgFotó: Europress/AFP

Persze amellett sem lehet elmenni, hogy sokáig a hazai versenyzők némi előnnyel indultak a TDU-n. Hiszen a helyi utak ismerete mellett nem kellet megküzdeniük a fél bolygó átutazásával sem, ráadásul az ausztrál nyárban is jobb körülmények között készülhettek, mint európai riválisaik. A dolgok azonban változnak, ma már a WT csapatok is értékes pontokért küzdenek a TDU-n, emiatt mindenki komolyabban veszi a versenyt.

„Ausztrálként előnyből indultál, mivel sokkal jobban készülhettél, mint az európaiak. Akkoriban jóval nyugisabb volt, az európaiak csak egy meghosszabbított edzőtáborként használták a versenyt, hogy gyűjtsék a kilométereket.” – meséli Gerrans.

Emiatt ma már az ausztrálok sem nyerhetik meg félgőzzel a versenyt, ez pedig döntés elé állítja őket. Richie Porte példája jól mutatja, hogy a hazai verseny megnyerésének gyakran az ára az, hogy cserébe a legfontosabb európai megmérettetésekre már kevésbé élesen érkezik. Docker tapasztalata is hasonló: 

„Néha úgy érzem, hazaiként letolni az ausztrál versenyeket egy kis akadály, mivel nem tekerheted csak úgy végig őket. Ha viszont áprilisban akarsz jól menni, le kell nyelned a büszkeséged és megbújni a mezőnyben, nem hagyva magad elterelni egy hazai siker miatt az előszezonban.”

Persze ez egy apró ár egy olyan sok lehetőséget kínáló hazai WT versenyért, mint a TDU. Egy ár, amit az ausztrál bringások és rajongók örömmel megfizetnek minden évben.


Velonews

Hozzászólások