ES Bringa - Tour a csapatkocsiból: egy sportigazgató naplója
Tour a csapatkocsiból: egy sportigazgató naplója
Fotó: Europress/AFP

Tour a csapatkocsiból: egy sportigazgató naplója

HosszabbitásHosszabbitás
2019/11/09 16:35
Egy háromhetes verseny a csapatkocsiból nézve gyakran éppen olyan érdekes, mint a versenyzők szemszögéből figyelve az eseményeket. Az alábbiakban Tom Southam, az EF egykori profiból lett sportigazgatója osztja meg az idei Tour de France során szerzett emlékeit.   

Július 5., péntek - Egy nappal a rajt előtt

A brüsszeli reptér mellett lévő Holiday Inn az első abból a 18 szállodából, amit a következő három hét során használni fogunk. Tipikus szürke, semmilyen hely, üzleti utazásokra kitalálva, hat nap itt olyan, mint egy örökkévalóság. 

A verseny előtti utolsó nap adminisztratív tennivalók és interjúk végtelen folyama. Ráadásul mindenki folyamatosan ideges, ahogy az akkreditációját keresi. Őszintén, én csak arra szoktam használni, hogy kaját szerezzek vele a rajthelyen, hiszen a nap nagy részét amúgy a kocsiban töltöm. Igaz, a Tour azon kevés versenyek egyike, ahol a nyakadban lógó megfelelő igazolvány hiánya tényleg tud problémát okozni, szóval jogos az aggodalmuk. Senki nem tudja olyan kíméletlenül és annyi véglegességgel a hangjában mondani, hogy "nem", mint egy mogorva biztonsági ember.

Július 6., szombat - A Nagy Rajt napja 

A Tour mindig Franciaországon kívül vonzza a legtöbb embert az utak mellé. Szóval egy Nagy Rajt a bringa-őrült Belgiumban, Mercx első győzelmének 50. évfordulóján azt jelenti, hogy Brüsszelre ki lehet rakni a "megtelt" táblát. A nagy tömeg komoly torlódásokat jelent, vagyis potenciális logisztikai katasztrófát. Az első szakasz reggelén örömmel látom, hogy a városba vezető fő utakat lezárták nekünk, szóval ezt szerencsére elkerültük.

D-0Rwz-VUAAz7jt.jpg Fotó: Twitter

Július 8., hétfő - Harmadik szakasz 

A verseny elindult, az idegesség lassan csökkenni kezd, ahogy kialakul a napi rutin. Mivel az én munkám verseny közben a szökések menedzselése, és az első héten az elmenések ritkán élik túl a szakaszt, így a feladatom a 2-es számú csapatkocsiban többnyire abból áll, hogy próbáljak ébren maradni. Alkalmanként viszont olyat lát az ember, hogy maga is megkérdőjelezi, nem álmodta-e. 

Ma például a nap utolsó emelkedőjén egy elképedt szurkolót a szőlősben, kezében egy, az UAE csapathoz tartozó eredeti Colnagoval. Egy gyors pillantás a visszapillantóba megerősíti, hogy a csapatkocsijuk sehol a közelben, így elgondolkozom, milyen események vezethettek ahhoz, hogy Fabio Aru úgy kapott cserebringát, hogy nem gyűjtötték be az eredetit. Őszintén meglep, hogy a becsületes rajongó még nem oldott vele kereket. 

Július 12., péntek - Hetedik szakasz 

Egy dögunalmas, 230 kilométeres szakasz, az eddigi leghosszabb a versenyen. Elöl, alig két perccel a mezőny előtt Stephane Rossetto és Yoann Offredo küzd az elemekkel, gyakorlatilag esélytelenek a hazaérésre. Hatvan kilométerrel a szakasz vége előtt azonban a versenyrádió hirtelen életre kel, közölve, hogy a szökevények előnye közel 15 perc. Egy pillanatra minden sportigazgató heves szitkozódásba kezd, mégis mi a fene történhetett? Jó egy perc múlva ismét megszólal a rádió és közlik velünk, hogy csak tréfa volt. Nagyjából annyira érzem humorosnak, mint amikor az orvos kezd viccelődni a teszteredményeiddel.  

000_1IO0PF.jpg Fotó: Europress/AFP

Július 18., szerda - Tizenkettedik szakasz 

Az első hegyi szakaszt követően a Tour lényegében két külön versennyé alakul. Az egyik az összetettért folyó csata, a másik pedig a harc a szakaszgyőzelmekért. A munkám végre újra értelmet nyer, ahogy a grupetto kísérgetése helyett felzárkózom a szökés mellé. Az elmenések a verseny ezen pontján mindig hatalmasak, szóval jó sok minden van, amire figyelnem kell.

A munkám, hogy észrevegyek valami olyat, amit a versenyzők belülről nem látnak, akár az útvonalban, akár a csoport összetételében. Melyik versenyző van csak azért elöl, hogy később bevárja a kapitányát és ki lesz az, aki megpróbál támadni még az utolsó emelkedő előtt? Ki hajlandó velünk együtt dolgozni, és ki az, akitől meg kéne szabadulnunk egy esetleges sprint előtt?  Ez az a része a munkámnak amit kifejezetten szeretek, és felfrissítően hat az első hét logisztikai teendői után. 

Július 20., péntek - Tizennegyedik szakasz 

A verseny legelejéről a leghátuljára kerülök. A legtöbb alkalommal a mezőny legvégén ugyanazok a versenyzők vannak, változatos okokból: sérülés, betegség, rossz forma, ilyesmi. Idén ezek a srácok Michael Hepburn, Max Richeze és a mi versenyzőnk, Sebastian Langeveld. Egyikük sem hegyimenő, szóval ez annyira nem meglepő. 

Ma viszont, ahogy haladunk felfelé a Tourmalet-n, egy szokatlan név is feltűnik a mezőny hátulján. Romain Bardet az, aki épp egy kulacsot kér tőlünk. Sajnos nem segíthetek neki, de átérzem a fájdalmát. Abban a pillanatban két honfitársa, Pinot és Alaphilippe épp az ország elnökével karöltve áll a csúcson, miközben mellette a csapatkocsija sincs ott, hogy kulacsot adjon neki. 

000_1IY8LX.jpg Fotó: Europress/AFP

Július 22., vasárnap - A második pihenőnap

A legjobb szállodánk az egész verseny során pont akkor jön, amikor a legnagyobb szükségünk van rá: a második pihenőnapon. Ráadásul mi vagyunk az egyetlen csapat ezen a szálláson. Délelőtt egy rövid tekerés a szőlőtőkék között, hogy aztán egész délután élvezhessük a medencénk luxusát. Ritka hogy a pihenőnap tényleg pihenéssel telik, de amikor igen, az sok mindenért kárpótol. 

Július 23., hétfő - Tizenhatodik szakasz 

Mint a logisztikáért felelős ember a csapatnál, a legnagyobb rémálmom az, hogy gond adódik a rajhoz vezető úton és elkésünk. Bár ezt a munkát már hetekkel ezelőtt elvégeztem, mindig jöhet egy hirtelen torlódás vagy útlezárás, ami mindent megkavar. Pont mint ma. Egy váratlan útzár jelenik meg a szállodánk és a nimes-i rajthely között az éjszaka, egy olyan úton, ahol gyakorlatilag lehetetlen megfordulni.

Még sohasem láttam Bisot, a buszvezetőnket stresszelni, de ahogy próbál megfordulni az elképzelhetetlenül keskeny vidéki úton, látom a pánikot az arcán. Szerencsére egy hívás az ASO-nak szinte mindenre megoldás a Touron. Percekkel azután, hogy leteszem a telefont, már érkezik is egy rendőr, aki átkísér minket az útzáron. Krízis elhárítva, a pihenőnap feltöltő hatása azonban percek alatt odaveszett.

Július 28, vasárnap - Huszonegyedik szakasz 

Bármilyen lenyűgöző is volt látni, ahogy az ASO megoldotta a problémánkat Nimes-ben, nyilvánvaló, hogy a párizsi szakaszon a rendezés a határait feszegeti. Egy egész álló nap a visító szirénák gyűrűjében, ahogy a szervezők a kis hegyi szállodánkból a chambery-i reptérre, majd a leszállás után Párizson keresztül a rajthelyre kísérnek. 

EAmC02RUIAAgNpe.jpg Fotó: Twitter

Eljutni a Párizsba nagyszerű érzés. Nem számít, hogy a csapat gyengén vagy jól teljesített, mindig jó érzésekkel fejezed be a versenyt, hiszen idáig eljutni önmagában nagy teljesítmény. Az én Tourom hajnal négykor ér véget, amikor a taxi egy rossz, már bezárt bárhoz visz minket a város másik végébe. Elismerjük a vereséget és visszaindulunk a szállodánkba.

Másnap reggel felébredve realizálom, hogy 15 perc van hátra a gépem indulásáig. Miután három héten át menedzseltem különösebb probléma nélkül egy 33 fő csapatot, úgy tűnik, az első szabadnapomon rögtön elkések!


Szöveg: Szabó Bence

Forrás: Procycling magazin

Hozzászólások