ES Bringa - Svájci precizitás: Tony Rominger és a '95-ös Giro története
Svájci precizitás: Tony Rominger és a '95-ös Giro története
Fotó: Twitter

Svájci precizitás: Tony Rominger és a '95-ös Giro története

Szabó BenceSzabó Bence
2020/05/17 12:04
Egy Indurain árnyékában tekerő többszörös háromhetes győztes, a korszak szupercsapata, két egymás ellen versenyző csapattárs és a háttérben szinte mindenhol megbújó Ferrari doki. Múltidézés a kilencvenes évek kerékpársportjáról, főszerepben az 1995-ös Giro résztvevőivel.  

A kerékpársport rajongóinak a Tour de France-ot uraló összes nagy versenyző korszakában megvan a kedvenc játéka: megtalálni az újabb és újabb kihívót, aki majd, egyszer legyőzheti Froome-ot, Hinault-t vagy éppen Induraint. Olyan játék ez, ahol a győzelemnek csekély az esélye, hiszen valahol mélyen mindenki érzi, hogy a legjobb, legerősebb csapattal rendelkező versenyzőket csak akkor tudják megverni, ha valami balul sül el számukra. Mégis mindig akadnak új jelöltek. 

1994 tavaszán épp úgy nézett ki, hogy az ember aki véget vethet a Miguel Indurain által dominált korszaknak, Tony Rominger lehet. A svájci bringás az előző két évben gond nélkül nyerte (az ekkor még áprilisban rendezett) Vueltát, a 93'-as Touron pedig bejött másodiknak a spanyol klasszis mögé. Ráadásul úgy, hogy végrehajtotta a szinte elképzelhetetlent: az egyik időfutamon megverte Induraint.

Romingerre első ránézésre egyáltalán nem illett a kihívó szerep, ha nem lett volna ismert sportoló, legtöbben alighanem inkább könyvelőnek nézik. Ellenben igazi precíz svájciként hosszú éveken át lépésről-lépésre építette fel karrierjét és számos dologban számított úttörőnek. Korát megelőzően Monacóba költözött a kedvező adózási feltételek miatt, elsők között alkalmazott ügynököt és használta ki a magaslati edzőtábor jelentette előnyöket. A sikerei mögött azonban egy fontos személy is állt: a legendás doktor, Michele Ferrari.

000_ARP1584002.jpg Fotó: Europress/AFP

Ferrari, akinek a neve ekkor még egyáltalán nem azt a szörnyülködést váltotta ki a kerékpáros közegben mint manapság, teljesen nyíltan dolgozhatott edzőként Romingerrel. A páros munkájának meg is lett az eredménye: 1993 végén a svájci kiegyensúlyozott teljesítményének hála vezette a világranglistát. '94-ben egy újabb Vuelta-győzelem következett, úgy nézett ki, jöhet az újabb nagy lépés.

Adott volt tehát egy felfelé ívelő karrier, 1995-re Rominger ráadásul a korszak szupercsapatában, a Mapei-GB-ben találta magát. Giorgio Squinzi sora, ami szinte az első igazi többnemzetiségű sztárcsapat volt, számos keret összeolvadásából jött össze. Az évek során beolvadt az Eldor-Viner, Rominger spanyol sora, a Clas, majd az igazi nagy dobás a Patrick Lefevere vezette belga GB-MG-vel való egyesülés volt. A 28 fős, 6 millió euróból gazdálkodó keretben olyan sztárok tekertek, mint Johan Museeuw, Franco Ballerini vagy Fernando Escartín.

Egy ilyen csapatban néha kompromisszumokat kell kötni, így történhetett, hogy '95-ben Rominger nem a Touron, hanem a Girón állt rajthoz. Az Olasz kör mezőnye abban az évben nem ígérkezett a legerősebbnek, Indurain zsinórban ötödik Tour győzelmére készülve inkább kihagyta a versenyt, Pantani pedig balesete miatt nem tudott indulni. Igazság szerint maga Rominger sem lelkesedett a versenyért, egy évvel korábban még szívesen indult volna, de akkor a csapat spanyol érdekeltsége a Vueltára küldte. Ekkor viszont Squinzi már nem tűrt ellentmondást, így hát maradt az Olasz kör.


Utólag visszanézve az eredményeket akár úgy is tűnhet, a Giro ebben az évben sima versenyt hozott. Rominger már a második szakaszon rendezett időfutam után felvette a rózsaszín trikót és közel egy perccel vezetett. A svájci nagyon hasonló módon kezdte az előző évi Vueltát, ahol aztán sima rajt-cél győzelem lett vége, ez a Giro azonban sokkal rázósabb menetnek bizonyult. 

Hamar kiderült, hogy Rominger legnagyobb ellenfelei a Gewiss csapatának párosa, az előző évi Touron második, lett Piotr Ugrumov és a Giro-címvédő orosz Evgeni Berzin lehetnek. Az előző években mindketten hozták nehéz helyzetbe, vagy győzték le Induraint is, ráadásul csapatuk mögött is ott állt Ferrari "szellemi munkája" (bár az olasz doktor ismert, az EPO-t a narancsléhez hasonlító nyilatkozata után már nem volt a Gewiss alkalmazásában), szóval teljes joggal tartották őket esélyesnek. 

6TzQsgGYK6LtwJbGiQaZe5-650-80.jpg Fotó: Twitter

A poszt-szovjet páros rögtön a negyedik szakaszon elkezdte megszorongatni Romingert, de ekkor a svájci megkontrázta őket és a szakaszt behúzva kicsit növelte is az előnyét. A következő fontos etap ismét egy időfutam volt, a tizedik szakaszon megrendezett 42 kilométeres TT végére pedig Rominger előnye 3 perc fölé hízott. Innentől viszont adott volt a helyzet és mindenki a Mapei ellen versenyezhetett volna.

Rominger számára nem is jöttek könnyű napok, a svájci utóbb így emlékezett vissza:

"Ez volt életem legkeményebb versenye. Nem voltak könnyű szakaszok, minden nap voltak támadások. A rossz időjárás is nehezen érintett, meg is fáztam. Minden nappal egyre rosszabb lett, amin az életkorom sem segített." 

A Gewiss párosa azonban csapaton belül konfliktusok miatt nem tudott hatékonyan együttműködni, ahogy haladt előre a verseny, egyre inkább egyértelmű lett, hogy Ugrumov és Berzin egymás ellen, nem pedig a svájci legyőzéséért tekernek. Ennek leglátványosabb példáját az Alpokban megrendezett utolsó pár szakasz mutatta meg. 

A 18. etapot még lavinaveszély miatt rövidíteni kellett, a 19. szakaszon viszont újra az esélyeseké volt a főszerep. Itt Ugrumov végre valahára lerázta Romingert és elkezdhette volna ledolgozni hátrányát, azonban gyorsan Berzin is betámadta a svájcit, majd felzárkózott csapattársára. A páros képtelen volt együtt dolgozni, így elszalasztották az esélyt, Rominger a szakasz végére alig 18 másodpercet vesztett.

A következő napon Berzin hamar elszakadt, de valamiért úgy döntött, nem folytatja a támadást és bevárva a többieket csak az utolsó emelkedőn indult meg ismét. Itt a győzelem megszerzésére már nem volt esélye, a második helyért támadta csapattársát, akire Rominger csak tette a kereket. 

A svájci végül kényelmes, négy perc fölötti előnnyel nyerte a versenyt, miután az utolsó etapon már csak egy milánói sprintbefutó volt hátra. Azt egyébként Giovanni Lombardi (Sagan későbbi menedzsere) nyerte, hiszen Mario Cipollini addigra szokás szerint kiszállt a versenyből.

5cffa0eb370f2c710f8b462c.jpg Fotó: Twitter

Rominger mindössze a 3. svájci lett, aki megnyerte a Girót, és mint utóbb kiderült, ez a siker volt az utolsó háromhetesen aratott győzelme. Egy ilyen fárasztó Olasz kör utána a Touron esélye sem volt megszorongatni Induraint, végül a 8. helyen zárt. Következő évben ugyan végre legyőzte a spanyolt, de sok köszönet nem volt a dologban, hiszen a győztes Bjarne Riistől közel 12 percet kapva lett 10. Végül egy évvel később, a frissen alapult Cofidishez tett balsikerű kitérőt követően vissza is vonult. 

A verseny főszereplői közül Ugrumov '99-ig volt aktív, míg Berzin 2001-ben vonult vissza, miután megbukott egy dopping-ellenőrzésen. A kiemelkedő sikerek mindkettejük karrierjét elkerülték a '95-ös Girót követően. Ma mindketten Olaszországban élnek, ahol előbbi szállodatulajdonos, utóbbi pedig autókereskedést vezet. Ami a Mapeit illeti, Squinzi csapata közel egy évtizeden át dominálta a sportágat, 2001-ig minden évben vezetve a világranglistát. Az olasz csapatvezető 2002-ben mégis megszüntette a sort, miután állítása szerint sikertelenül küzdött az egyre jobban terjedő doppinggal szemben. 


Procycling magazin

Hozzászólások