ES Bringa - Tim Declercq: Csodás érzés látni a szakasz végén, hogy a munkád kifizetődött
Tim Declercq: Csodás érzés látni a szakasz végén, hogy a munkád kifizetődött
Fotó: Europress/AFP

Tim Declercq: Csodás érzés látni a szakasz végén, hogy a munkád kifizetődött

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/03/01 09:02

Nem mondható, hogy az életük egy rózsakert. Ritkán fürdőznek a rivaldafényben, alig-alig válnak főszereplővé, a jelentőségük mégis elvitathatatlan. Ők a segítők, a láthatatlan emberek. Akik nélkül a Quick-Step sem szerzett volna annyi győzelmet, mint amennyit, és akik nélkül Elia Viviani és Julian Alaphilippe sem haladt volna át annyiszor diadalittasan a célvonalon. 

Az alábbiakban Tim Declercq, a QS egyik legfontosabb segítője mesél arról, milyen érzés nem befejezni egynaposokat, félni a csoportos lejtmenetektől, és azzal az elvárással tekerni, hogy órákon keresztül a mezőny elején kell haladnod.


Egy segítő munkája nehezebb, mint egy csapatkapitányé?

Inkább úgy mondanám, hogy másképp nehéz. Mindenkinél megvan, hogy miben jó. Én például hosszú ideig tudom tartani a kevéssel maximum alatti tempót. Ugyanakkor képtelen vagyok azokra a háromperces sprintekre, melyekkel versenyeket lehet nyerni. Abban próbálok fejlődni, amiben jó vagyok azért, hogy a legjobb legyek benne.

Ha egy csapattársad nyer, az a te győzelmed is?
Naná. Csodálatos érzés látni, hogy a munkád kifizetődött. Ennél már csak az jobb, amikor megkapod az elismerést a társaktól a verseny után. 

Ideges vagy a versenyek előtt?
Ó, hogyne. Emlékszem az első versenyemre a csapatnál a 2017-es San Juanon. Majd kiugrott a szívem a helyéről. 140 volt a pulzusom a rajtnál. Aztán mondták, hogy menjek elöl, kontrolláljam a versenyt, én meg az izgalom miatt ugrottam minden támadásra, bármilyen kicsi is volt az. Egyébként meg bizonyos versenyeken, mint például a Flandrián, tapintani lehet a feszkót. A kerékpársport szíve ez a verseny, úgyhogy az egész csapat nagyon izgul ilyenkor.

decala.jpg Fotó: Europress/AFP

Ha már San Juan, ott kaptad a becenevedet is, ugye?
Igen. A Traktor. Gaviriát, Boonent és Richezét segítettem egész nap. Nyomtam elöl rendületlenül, és a helyi sajtó nevezett el így. Szeretem ezt a nevet, hisz tudom, nem Ferrari motor berreg bennem, viszont megbízható vagyok, elhúzom a srácokat, ameddig csak kell.

Mi volt a legnehezebb verseny, amit valaha kontrollálnod kellett?
Egyértelműen a tavalyi Flandria, amit Niki (Terpstra) nyert meg. Tudtuk, hogy a Harelbeke után mindenki minket figyel majd. Nem akartunk túl korai szökést, mert egyértelmű volt, hogy Iljo (Keisse) és én leszünk azok, akiknek üldözni kell őket, így aztán rámozdultunk minden támadásra. Végül csak elgurultak páran, mi azonban tettük a dolgunkat. Soha nem produkáltam olyan jó számokat, mint akkor.

A te munkád általában jóval a cél előtt véget ér. Általában megpróbálod befejezni a versenyt, vagy csak félreállsz?
Attól függ, mennyire készültem el. A Flandrián például annyit kivett belőlem, hogy Nikit az élre segítsem, hogy végtelenül üresnek éreztem magam utána. Végiggondoltam, hogy Kwaremont, Paterburg, Koppenburg Taaienberg, Kruisberg, Kwaremont, Paterberg... na nem, és inkább a csapatbuszt választottam. De a Sanremót például végignyomtam.

decterpstra.jpg Fotó: Europress/AFP

A többnapos, többhetes versenyeken nem lehet félreállni, be kell érni. Az mennyire tud kemény lenni?
A tavalyi Tour első kilenc szakaszán rengeteget voltam elöl. Ez meg is bosszulta magát, nem véletlenül lettem beteg, túlhajtottam magam. A hegyeket szerencsére elég jól bírom, sosem az utolsó grupettóval jövök meg. 

Milyen érzés küzdeni az időlimit ellen? Igaz, hogy ti vagytok a legjobb lejtmenetezők?
Manapság kevesebb együttműködés van a sprinterek, a segítők, és felvezetők között. Ehelyett a sprinterek egy része megpróbál adni a riválisainak a hegyekben, sőt, esetleg a kizárás szélére is sodorni őket. 
De tény és való, megyünk lefelé, mint az őrültek. Egyszer a 104-et is megütöttem már, igaz jobban szeretek egyedül, mint csoportban, ugyanis folyamatosan attól félek, hogy valaki majd hibázik. 
Amúgy 100-zal menni elég durva manapság, ugyanis a vázon kell tolnod, mert ha maradsz a nyeregben, leszakítanak. Amikor a kerékpár elkezd inogni ennél a tempónál 25 mm-es gumikon, az basszus félelmetes.



(Forrás: The Cyclist)
Hozzászólások