ES Bringa - Thomas: "Nem lehetek elégedetlen"
Thomas: "Nem lehetek elégedetlen"
Fotó: Europress/AFP

Thomas: "Nem lehetek elégedetlen"

HosszabbitásHosszabbitás
2019/08/01 12:20
Geraint Thomas címvédőként vágott neki az idei Tournak, természetesen az újabb győzelem reményével. A brit versenyző végül második lett csapattársa, Egan Bernal mögött, és bár úgy érzi, a körülmények ellene dolgoztak a versenyen, őszintén örül a fiatal kolumbiai sikerének.

Tavalyi váratlan sikerét követően Thomas egyértelműen a címvédés céljával érkezett az idei Tourra. Bár a felkészülése koránt sem volt ideális, Chris Froome sajnálatos bukását követően úgy tűnt, legalább csapaton belüli vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen. Ugyan az Ineos társkapitányként jelölte meg az eredetileg a Girora készülő Bernalt, a verseny előtt maga a fiatal kolumbiai is sietett leszögezni Thomas elsőbbségét. A versenyhelyzet azonban felülírta az eredeti terveket.

"Úgy éreztem ezen a Touron, mintha Murphy törvénye dolgozna ellenem. Ami elromolhatott, el is romlott. Egy apró hátrány itt, egy másik amott, ráadásul a csapattaktika sem nekem kedvezett"

Julian Alaphilippe váratlanul jó teljesítménye ugyanis támadó versenyzésre kényszerítette az Ineost, a csapat pedig az utolsó hegyi szakaszok egyikén Bernalt utasította távoli támadásra, míg Thomas a riválisok kerekén várta a lehetőséget. A fiatal kolumbiai tekintélyes előnnyel érkezett az Iseran csúcsára, és mivel a szakasz hátralévő részét egy váratlanul lecsapó vihar miatt törölni kellett, a nap végén felvehette a sárgát. Innentől Thomas nem tehetett mást, támogatnia kellett a csapattárását. 

"Az évek során rengeteg csapattársamért dolgoztam. 10 évig csináltam ezt, mielőtt tavaly megkaptam a saját lehetőségemet, hogy megnyerjem a Tourt. Ugyanakkor ha van egy olyan csapattársam mint Egan (Bernal), aki remek formában teker, semmi szégyen vagy baj nincs abban, ha érte kell dolgoznom"

000_1J563M.jpg Fotó: Europress/AFP

Az utolsó hegyi szakaszon az Ineos sikerrel védte meg a sárga trikót, Alaphilippe leszakadása miatt ráadásul Thomas megszerezte a második helyet összetettben. Párizsba érve így ismét felállhatott a dobogóra, ahol érhető módon kissé csalódottan értékelt:

"Egy kis részem persze azt kívánja, hogy én állhassak most a dobogó legfelső fokán. Ugyanakkor Bernal egy nagyszerű srác és megtiszteltetés mellette állni a pódiumon. Még csak 22 éves, ki tudja hány Tourt fog még nyerni.

Fiatal kora ellenére Bernal máris komoly rajongótáborral rendelkezik, bármerre járt is a verseny Franciaországban, a fanatikus kolumbiai rajongók mindenhol megtalálták kedvencüket. Thomas ugyanakkor közel sem érzett ekkora támogatást az út szélén álló szurkolóktól, amit meg is jegyzett saját podcastjében:

"Persze versenyzés közben nem zavar, akkor egy más állapotban vagyok. Versenyen kívül viszont sokkal nehezebb nem foglalkozni ezzel. Néha legszívesebben odamennél és azt mondanád: Ugyan már ember, ez csak egy bicikliverseny! Ha nem tudsz semmi jót mondani nekem, inkább ne is szólj semmit."  

A közönséges szurkolóknál az újbóli siker elmaradása persze sokkal jobban zavarta Thomast, ugyanakkor eddigi karrierje fényében úgy érzi, nem lehet elégedetlen az eredménnyel:

"Tavaly senki sem hitte, hogy akár a dobogóra esélyem lehet. Idén viszont csalódott vagyok, hogy nem nyertem meg a versenyt. Szóval azt gondolom, perspektívába kell helyezni a dolgokat." 

Szöveg: Szabó Bence

Forrás: cyclingnews.com és velonews.com

Hozzászólások