ES Bringa - TDU 4: Impey lépett egyet a címvédés felé
TDU 4: Impey lépett egyet a címvédés felé

TDU 4: Impey lépett egyet a címvédés felé

Bodnár Gergő ·
2019/01/18 09:38

Fontos, de az összetett szempontjából még nem sorsdöntő szakasz, így ez a nap nem is a sprinterekről szólt. A cél előtti rövid, bő két kilométeres emelkedő szét is kapta a mezőnyt, mindössze egy húsz fős csoport érkezett meg együtt.

A nagy nevek közül mindenki elől volt, a szakaszt pedig a címvédő Daryl Impey nyerte. Patrick Bevin előtt, vagyis a trikó maradt a CCC versenyzőjénék. De Impey az első helyével gyűjtött jóváírás másodperceket, ennek pedig még bőven lehet jelentősége a folytatásban. Hisz Woods és Porte előtt már most 14 másodperc előnnyel vezet.

Bár a mai befutó után még az is bőven elképzelhető, hogy inkább Bevin lesz a legnagyobb ellenfele.  

"Rettentő sokat jelent nekem ez a szakasz. És nem csak azért, mert a csapat ma tökéletesen működött. Nemrég ugyanis elhunyt a feleségem unokatestvére Justin, akivel nagyon jóban voltam. Szóval neki szeretném ajánlani ezt a győzelmet" - mondta Impey, aki jelenlegi második összetettben, hét másodperc hátránnyal.

Vagyis bőven van még esélye megnyerni az összetettet, de ehhez a holnapi - szinte biztosan mezőnyhajrát hozó - szakasz után, jól kell mennie a Willunga Hillen. Azon az emelkedőn, amit az elmúlt (!) négy évben mindig Richie Porte nyert meg.


Hozzászólások