ES Bringa - A toszkán klasszikus, amit mindenki szeret – Mi a titok a Strade Bianche elsöprő sikere mögött?
A toszkán klasszikus, amit mindenki szeret – Mi a titok a Strade Bianche elsöprő sikere mögött?
Fotó: Photo News/Bettini

A toszkán klasszikus, amit mindenki szeret – Mi a titok a Strade Bianche elsöprő sikere mögött?

Nagy BettinaNagy Bettina
2020/07/31 13:03
A várakozásnak vége: augusztus 1-jén mindenki kedvencével, a murvás szakaszaival hódító Strade Bianchével tér vissza az országúti kerékpár az Eurosport képernyőjére! Cikkünkben a páratlan szépségű toszkán klasszikus népszerűségének titkát kutatjuk, melyet a tiszteletbeli 'hatodik monumentumként' emlegetnek, és melyről a versenyzők úgy tartják, nehezebb, mint a Paris-Roubaix.

Először a porfelhőt pillantjuk meg, amit a libasorban tovaszáguldó mezőny ver fel. De ahogy elül a por, a kobaltzöld domboldalakon kirajzolódnak a hófehér, kacskaringós ösvények – mintha csak keskeny szalagok szelnék keresztül a hullámzó toszkán tájat. A hajrában a meggyötört versenyzők egyesével kapaszkodnak fel Siena pazar látványt nyújtó középkori főterére, a Piazza del Campóra, amely a világörökség részét képezi: aligha találunk ennél szebb befutót a kerékpársportban.

Nem meglepő, hogy a Strade Bianche – ami nemes egyszerűséggel ‘fehér utakat’ jelent, ha magyarra fordítjuk – alig 15 év leforgása alatt az egyik legközkedveltebb versennyé nőtte ki magát mind a nézők, mind pedig a kerékpárosok körében. Méltán nevezik a 'klasszikusok hercegnőjének'.

kramon-strade-bianche.png Fotó: Kristof Ramon/CyclingTips

„Minden megvan benne, ami kell – látványos felvételek, ikonikus befutó, murvás szakaszok, gonosz emelkedők” – fogalmaz az UAE-Emirates baszk sportigazgatója, Joxean Fernández. „Nincs olyan a mezőnyben, aki azt mondaná, utálja a Strade Bianchét, mint ahogy azt néhányan a Paris-Roubaix-ról mondják. Ezzel a versennyel kapcsolatban minden pozitív és tetszetős.”

Instant klasszikus

Az egyre népszerűbb murvás versenyek lassan egy önálló műfajt, új szakágat teremtenek a sportágon belül, ehhez pedig a Strade Bianche is jócskán hozzájárult, ami segített újra felfedezni Itália legöregebb útjait és visszahelyezni az aszfaltozatlan szakaszokat az európai térképre. Rövid története ellenére a toszkán viadal presztízse igen magas – az országúti szakág így tiszteleg a kerékpározás hőskora előtt.

„Az eddigi győztesek névsora is elárulja, milyen fontossá vált ez a verseny a mezőny számára” – mondja a 2015-ös kiírás bajnoka, a cseh Zdenek Stybar. „Ez egy olyan verseny, amit ha egyszer letekersz, egy héttel később már újra végigcsinálnád.”

A Strade Bianche az egyetlen olyan egynapos a WorldTour-naptárban, ami off-road szakaszokkal operál. Az útvonal nagyrésze ugyan aszfaltozott utakon vezet, viszont a férfi verseny közel 30 százalékát – 64 kilométert a 184-ből – a murvás szektorok teszik ki, melyek közül a 8-as számú (Monte Sante Marie) immár a háromszoros győztes Fabian Cancellara nevét viseli.

cancellara-strade-sector Fotó: Tim de Waele/Cyclingnews

A retró hullámot meglovagló,  alapesetben  kora márciussal rendezett futam hamar az érdeklődés középpontjába került, és évről-évre egyre több klasszikus-menő kívánságlistáján szerepel: noha a Strade Bianchét mindössze a 14. alkalommal írják ki 2020-ban, jó ideje a tiszteletbeli ‘hatodik monumentumként’ tartják számon.

„Ez volt pályafutásom egyik legfontosabb győzelme” – nyilatkozta a címvédő Julian Alaphilippe. „A Strade Bianche az egész szezon egyik, ha nem a leggyönyörűbb versenye.”

A különböző típusú terepversenyeknek nagy hagyományai vannak a kontinensen. A kezdetekkor, azaz a 19. és 20. század fordulóján, amikor még luxusnak számított az aszfaltút, minden olyan kerékpárversenyt, amit nem pályán, velodromban rendeztek, földutakon vagy épp kockaköves ösvényeken bonyolítottak le. Ám elkerülhetetlen volt, hogy mindezeket előbb-utóbb lebetonozzák – az Alpok és Pireneusok legmagasabb hágóitól egészen Franciaország és Belgium legjelentéktelenebb (mezőgazdasági) szervízútjaiig. A kerékpározás hamarosan a sima, burkolt országutak szinonímájává vált.

Ahogy a nosztalgia a sportvilágot is utolérte, a versenyszervezők elkezdték felkutatni az érintetlen, aszfaltozatlanul maradt szakaszokat Európa-szerte. Az RCS Sport a Giro d’Italia útvonalába is visszaillesztette a döngölt kavicsos szektorokat: a Colle delle Finestre 2005-ben debütált, azóta pedig már három alkalommal is érintette az olasz kör – legutóbb 2018-ban, ami Chris Froome elképesztő fordítása miatt marad örökre emlékezetes. Nem csoda, hogy mára már minden valamire való többnapos verseny megpróbál beépíteni a programjába legalább néhány kilométernyi murvás terepet (lásd a rivális ASO által szervezett Tour de France-t vagy a Párizs-Nizzát).

A Strade Bianche ötlete még 1997-ben született, és ún. gran fondóként, L'Eroica néven indult hódító útjára: amatőr kerékpárosok ezrei pattannak nyeregbe minden márciusban, hogy végigtekerjenek Toszkána fehér útjain.

strade-bianche-gran-fondo Fotó: Claudio Peri

A RCS elnöke, Mauro Vegni meglátta a lehetőséget a formátumban, és 2007-ben profi szintű versennyé emelte a népszerű gran fondót. Az első kiírás alkalmával – amit az orosz Alexandr Kolobnev nyert – is klasszis versenyzők sorakoztak fel a rajtnál, Vegni pedig tudta, hogy igazi kincsre lelt.

„Sokat harcoltam azért, hogy megmaradjon a verseny, miután láttam, hogy mennyire komolyan veszi a mezőny” – mondja Vegni. „Elégedettséggel tölt el, hogy úgy beszélnek a csupán tizenöt éve létező Strade Bianchéről, mint a százéves múltra visszatekintő versenyekről.”

A női változat 2015-ben indult el, és akárcsak a férfiak versenyét, a Strade Bianche Donnét is nagy érdeklődés övezi  sokaknak fáj a foga a trófeára.

„Mióta először részt vettem rajta, arról álmodom, hogy egy nap megnyerem” – mondja az Amstel-győztes Katarzyna Niewiadoma, aki háromszor volt már második Sienában. „Még mindig ez az egyik legnagyobb vágyam, szóval már alig várom a következő kiírását.”

Nehezebb, mint a Roubaix?

A hullámzó toszkán táj és a murvás szektorok miatt a Strade Bianche egyedülálló esztétikai élményt (is) nyújt. A rajt és a cél helyszíne egyaránt a gótika itáliai fellegvára, a terrakotta Siena, az útvonal pedig a zöldellő Chianti borvidék lejtői, illetve a Crete Sinesi szürkés, holdbéli dűnéi között kanyarog – nem véletlenül tartják a legszebb versenynek a naptárban.

kramon-tuscany-landscape.png Fotó: Kristof Ramon/CyclingTips

A többnyire jól eldolgozott, aprókavicsos útszakaszok önmagukban nem jelentenek komoly technikai kihívást a világ legjobbjai előtt. A Paris-Roubaix-val ellentétben, ami speciális, kifejezetten a kockakövekre fejlesztett alkatrészeket és beállításokat (pl. guminyomást) igényel, a Strade Bianche terepviszonyai nem követelnek a szokásostól merőben eltérő technológiát és különösebb trükközést.

Stybar azt mondja, ugyanazokat a beállításokat használja, mint a Flandrián, bár elismeri, hogy a Strade Bianchére módosított guminyomással készül – persze a pontos adat hétpecsétes titok.

„Nem lehet összevetni a Paris-Roubaix-val, mert a kockaköveken versenyezni más kávéház, de itt is megfigyelhető a természetes lemorzsolódás” – magyarázza a QuickStep versenyzője. „Annyiban azért hasonlít a kettő, hogy mikor elveszted a kereket, a murvás részeken sem túl könnyű visszazárkózni. Az élcsoport a cél közeledtével egyre csak fogy.”

A felkészülés és a jól kieszelt taktika mégis sokszor kulcsfontosságúnak bizonyul. Tavaly például Julian Alaphilippe szakított időt arra, hogy feltérképezze az útvonalat és extra kilométereket gyűjtve hozzászokjon a terephez, ami végül kifizetődött a számára, hiszen a Strade Bianchén aratott korai győzelmével alapozta meg pályafutása egyik legeredményesebb évét.

„Valóban bejártuk az útvonalat néhány héttel a verseny előtt, és ez később rengeteget segített”  mondja a 2019-es szezon hőse. „A szelekciót nem is annyira a murva, hanem a rövid emelkedők és a tempó idézi elő.”

alaphilippe-siena-2019 Fotó: Jered Gruber/CyclingTips

A hatodik kiírásnál járó női futam hasonló forgatókönyv alapján zajlik. Mindkét verseny ugyanazokat a szektorokat érinti Siena környékén, a különbség mindössze annyi, hogy a férfiak tesznek egy hosszabb kitérőt dél felé, és így nagyjából 50 kilométerrel többet teljesítenek. A győztes megmozdulásokra nem feltétlenül a murvás szakaszokon kerül sor, bár a törmelékes terep alkalmas arra, hogy a versenyzők számottevő különbségeket alakítsanak ki.

„A céltól 30-40 kilométerre indul be igazán a verseny” – mondja Lucy Kennedy, aki a Mitchelton-Scott női csapatát erősíti, és 2018-ban ötödikként zárt. „Az utolsó néhány szektorban, és azok között forrósodnak fel az események.”

Akár a férfi, akár a női kiadásáról beszélünk, a Strade Bianche egy valódi túlélőverseny. A Piazza del Campóhoz felvezető, macskaköves Via Santa Caterina lábához érve jelentősen leszűkül az esélyesek köre. Gyakran előfordul, hogy valakinek a helyenként 16%-os kaptató adja meg a kegyelemdöfést – erről Wout van Aert is tudna mesélni, akinek két éve, az emlékezetes saras futam végén vigyázzba álltak a lábai  gyakorlatilag leszédült a kerékpárról a finisben. A meredekség nem igazán ad lehetőséget a támadásra, így az utolsó kanyarvétel is sorsdöntő lehet.

„Rettentően nehéz a vége, de felemelő élmény megérkezni a célba, ahol mindig hatalmas a tömeg” – meséli Stybar. „Egészen különleges, amikor az utolsó kanyar után begurulsz a főtérre és meglátod azt a rengeteg embert.”

Sokak szerint a Strade Bianche a legnehezebb egynaposok közé tartozik. De vajon van olyan nehéz, mint a Paris-Roubaix?

Stybar óvatos az összehasonlítgatással kapcsolatban, hiszen Észak-Franciaország hézagos, kockaköves útjai nem mérhetőek Toszkána relatíve egyenletes, murvás ösvényeihez. Másrészt a Strade Bianche össztávja 73 kilométerrel rövidebb, mint a Roubaix-é, igaz, a szintkülönbséget tekintve előbbi megterhelőbb: az útvonal majd’ 3500 méternyi hegymenetet rejt, plusz ott az a brutális, ötszáz méteres fal közvetlenül a befutó előtt.

benoot-stybar-santa-caterina.png Fotó: Kristof Ramon/CyclingTips

„Ki merem mondani, ez a legkeményebb verseny a naptárban” – véli Stybar. „Az elejétől a végéig nyélen kell menni. Korábban a verseny eleje viszonylag laza volt, de most már a rajttól kezdve teljes gázzal megyünk, mivel a hazai srácok mindenképp szeretnének bekerülni a szökésbe.”

A hatodik monumentum

Abban mindenki egyetért, hogy a Strade Bianche szinte azonnal klasszikus lett, no de lehet-e belőle monumentum? Lassan a testtel!

Az öt monumentumot elsősorban a kétszáz kilométert (jócskán) meghaladó versenytáv különbözteti meg az összes többi klasszikustól. A Flandriai kört és a Liège-t pont az a nyeregben töltött extra óra teszi egyedülállóvá, emiatt – és persze évszázados múltjuk miatt – alkotnak egy külön, mitikus kategóriát a kerékpárversenyek között.

„Közel jár ahhoz, hogy monumentum legyen” – véli Stybar. „Nagynevű versenyzők ácsingóznak utána és ez sokat elmond róla.”

A kritikusok szerint a március eleji dátum túl korai, mivel a klasszikus specialisták többsége az egy hónappal később esedékes Flandria-Roubaix duplára tartogatja magát, és nem meri a Strade Bianchére időzíteni a csúcsformáját.

Mégis mindannyian szeretnék megnyerni.

Vannak, akik úgy vélik, a verseny szintet ugorhatna azzal, ha a szervezők monumentum-hosszúságúra nyújtanák a távot, átlépve a bűvös 200 kilométeres határt. Míg mások azt javasolják, a Strade Bianchét érdemes lenne közelebb hozni a Flandriához és a Roubaix-hoz, vagy áthelyezni a Lombardia környékére, az őszi klasszikus szezonra, hogy jobban illeszkedjen a naptárba.

kramon-benoot-strade-2018.png Fotó: Kristof Ramon/CyclingTips

De egyelőre Vegni nem nem tervez semmiféle módosítást a szerinte jól bevált recepten.

„A dátum teljesen megfelelő, hiszen így a verseny kiemelt figyelmet kaphat a szezon elején, az extra kilométereknek pedig nem én látom értelmét, anélkül is kellően nehéz” – mondja Vegni. „A Strade Bianchét már most is a ‘hatodik monumentumként’ emlegetik. Úgy tökéletes, ahogy van.”

A Strade Bianche hamisítatlanul toszkán  hőskori és modern, murva és országút egyedi, verhetetlen kombinációja. A legfiatalabb klasszikus, ami olyan, mintha mindig is létezett volna. Ha paraméterei miatt nem is lesz monumentum, a presztízse ma már közel hasonló. És Vegninek épp ezért esze ágában sincs változtatni rajta.

Velonews

Hozzászólások