ES Bringa - Sergio Higuita: "Jövőre már mehetek a Tourra!”
Sergio Higuita: "Jövőre már mehetek a Tourra!”
Fotó: Europress/AFP

Sergio Higuita: "Jövőre már mehetek a Tourra!”

HosszabbitásHosszabbitás
2019/11/03 10:55
"Motorral jöttem, mert eladtam az autómat. Ez olyan, mintha azt mondanám: most még egy biciklim sincs” – kezdte az El Espectadornak adott interjúját Sergio Higuita, akinek valóban volt olyan időszaka, amikor rendes kerékpárra és cipőre sem futotta. 

Gyerekkora mellett a kezdetekről és a jövő évről is beszélt az idén Vuelta-szakaszt nyerő kolumbiai versenyző, a 2019-es szezon egyik felfedezettje.

Medellín egyik legrosszabb hírű városrészében nőttél fel. Milyen gyerekkori emléket emelnél ki a sok közül?

Egyszer, amikor hazaértem és bezártam az ajtót, abban a pillanatban lövések dördültek az utcán… Sokan meghaltak, én pedig megúsztam, mert másodpercekkel korábban értem haza. Hálás vagyok ezért Istennek.

Szigorúak voltak veled a szüleid?

Igen, főleg édesanyám. Olykor elvert nadrágszíjjal vagy papuccsal. Tudta, ez az egyetlen út, hogy távol tartson a veszélyes utcai bandáktól, az erőszaktól és a szegénységtől.

Mély nyomokat hagyhatott, ha a mai napig emlékszel ezekre a büntetésekre.

A szomszédos kerületbe jártam iskolai előkészítőbe, ahol egyszer eltettem egy kis tűzoltóautót, ami nem az enyém volt. Amikor az édesanyám otthon észrevette, megfogott a nadrágszíjamnál fogva és iszonyatosan leszidott. Azon a napon megértettem, hogy tiszteletben kell tartani azt, ami a másoké.

sergio_higuita-3.jpg Fotó: elespectador.com

Igaz, hogy nincs már meg egy sem a biciklik közül, melyeken elkezdtél kerékpározni?

Így van, mindet elajándékoztuk. Az első egy zöld BMX volt, amit a „Jézuska” hozott. Ezt egy unokahúgom kapta meg később. Az első országútimat pedig lefestettük, és amikor tudtunk venni egy jobbat, akkor egy környékbeli kis srácnak adtuk, akinek szüksége volt rá. Ezért – másokkal ellentétben – én nem tudom ezeket megmutatni.

Hogyan jutottál hozzá az első versenykerékpárodhoz?

Vicces történet: körbejártam a kerület összes kerékpárboltját, hogy megkérdezzem, nincs-e valakinek olyan versenybiciklije, melyet nem használ, cserébe odaadnám a jól bejáratott piros mountain bike-omat. Egyszer egy szeméttelep tulajdonosa mondta, hogy a garázsában van egy. Égszínkék volt, lepattogzott festéssel, kopott gumikkal, a kormányon nem volt markolat, de versenykerékpár volt és nekem arra volt szükségem. Elmentem apukámmal és nyélbe ütöttük a cserét. Anyukám persze mérges volt, mert azt gondolta, átvertek minket.

És az első pár cipőd?

Nem volt valami divatos, bőrből volt. A többi srác már rendes kerékpáros cipőt használt, csak én voltam ilyen elmaradott. Ezeket is Alfonso Moncadanak, első csapatom, a Ciclo Moncada tulajdonosának köszönhettem.

Mire költötted az első fizetésed?

Vitaminokat, például vasat, aminosavakat, táplálék-kiegészítőket vettem szinte az egész 350 ezer pesóból.

sergio_higuita-2.jpg Fotó: Europress/AFP

Édesapád lakatos. Mit tanultál meg tőle a szakmájából?

Sok mindent, bár inkább csak inasként dolgoztam mellette. Eljártam vele anyagot vásárolni, segítettem a szerszámokat cipelni és azokat odaadogatni, amikor dolgozott. A csiszológép, a forrasztópáka mellett voltam, vagy épp' lefestettem az ablakrácsokat. Ilyesmiket csináltam. Lépcsőkarfákat, ablakokat és rácsokat szereltünk fel egyebek mellett. Nagyon sokat dolgozott az 'öreg', és ráfért a segítségem, együtt kellett harcolnunk.

Hogyan kerültél az Education First csapatához?

Izgalmas és stresszes folyamat volt, mert a csapat nem volt benne biztos, hogy leigazoljon. Az ügynököm tárgyalt velük, miközben a Manzana már azt akarta, hogy írjam alá a szerződéshosszabbítási ajánlatukat. Nemet mondtam nekik, arra hivatkozva, hogy már megegyeztem egy World Tour-csapattal, ami persze nem volt igaz, így benne volt a pakliban, hogy két szék között a pad alá esek. A bizonytalanságnak vége lett, mert az EF elküldte a papírokat, megszületett az egyezség, én pedig fellélegezhettem. Nagyon féltem, de a hitemet sosem vesztettem el.













Egyébként mitől félsz?  

Hogy nem teljesítek, amikor a csapat úgy dönt, hogy mehetek egy szakaszért. Nagyon sokan dolgoznak egy ember sikeréért: a szerelők, masszőrök, a buszsofőr, a táplálkozásért felelős szakemberek és persze a társak. Ha azt látják, hogy ez az ember „meghal”, mert fúj a szél, azt nem tűrik el. Szóval remélem, nem égek meg egy ilyen szituációban.

Mit beszéltetek a csapattal a jövő évvel kapcsolatban?

Azt mondták, el akarnak vinni a Tourra. A tulajdonosok már idén indítottak volna, de az igazgatóság úgy döntött, előbb a Vuelta, mert így csak megégetném magam. Valóban, nyugodtan kell előrehaladni, lépésről lépésre. Szeretnék indulni Franciaországban, de az olimpián is Tokióban, ezektől függ majd a jövő évi programom.


El Espectador

Szöveg: Soós Péter

Hozzászólások