ES Bringa - Roglic: "Egyszerű a recept Bernal ellen"
Roglic: "Egyszerű a recept Bernal ellen"
Fotó: Europress/AFP

Roglic: "Egyszerű a recept Bernal ellen"

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/06/01 16:10
Primoz Roglic céljain a járvány sem változtatott, ő idén Tour de France-t szeretne nyerni. Hiába a szerinte sokoldalú Bernal, a már csapattársnak számító Dumoulin, vagy a nagyon motivált Froome, ő az új dátum ellenére is megcélozza a Tourt. Azok után, hogy tavaly megnyerte élete első háromhetesét, és dobogós lett a Girón.

"Képes vagyok rá, hogy megnyerjem a sárga trikót, és meg is akarom nyerni, hisz mindenki erről álmodik. Azonban legalább ennyire fontos, hogy a mi csapatunk adja a győztest" - mondta még télen elég diplomatikusan Roglic, aki a napokban egy kolumbiai újságnak, az El Tiemponak nyilatkozott a saját csapatáról, és az ellenfelekről.

Bernal

Egan egy fantasztikus versenyző, az előző Touron is bebizonyította, hogy minden terepen kiemelkedő. Egyszerű a recept, erősebbnek kell lenni, mint ő. A hegyeken lehet előnyt kiharcolni vele szemben, és persze a 20. szakaszon, ami egy komoly időfutam lesz. Ott nagyon sok minden eldőlhet. De addig el is kell jutni, és egy Touron már az első napok is tele vannak buktatókkal.

Quintana

Húzott egy vonalat, csapatot váltott, és mindent elölről kezdett. Elég durva eredményei voltak tavasszal, ezért ő is egyértelműen a favoritok közé tartozik.

ESqXrlTWoAIA-cC.jpg Fotó: twitter

Jumbo-Visma

A helyzet egyszerű, a Jumbo szeretné megnyerni a Tourt, és erre lesz három embere. Akik ráadásul elég különböző stílusúak, amire építhetünk. Ezzel a sorral előnyben lehetünk a harmadik héten. Ami pedig engem illet, nekem egyértelműen az időfutam lesz a verseny legfontosabb napja.

Froome

Egy nagyon súlyos sérülésből próbál visszatérni, és szerintem senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz vele. Sok komoly győzelem van a háta mögött, az esélyesek közül egyértelműen ő rendelkezik a legtöbb tapasztalattal. Ha azt mondja magáról, hogy meg akarja nyerni az 5. sárga trikóját, azért az elég beszédes. Ez azt jelenti, hogy nagyon bízik magában.


Hozzászólások