ES Bringa - Roglic: "Az elején többször feltettem magamnak a kérdést: tényleg profi kerékpáros szeretnék lenni?"
Roglic: "Az elején többször feltettem magamnak a kérdést: tényleg profi kerékpáros szeretnék lenni?"
Fotó: Europress/AFP

Roglic: "Az elején többször feltettem magamnak a kérdést: tényleg profi kerékpáros szeretnék lenni?"

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/02/06 10:46
Primoz Roglic 2019-ben tagadhatatlanul élete legjobb évét futotta. A Girón dobogós volt, a Vueltát megnyerte, miközben az ősz során egynapos, az év elején pedig egyhetes győzelme is volt. 

Nem sokon múlt, hogy síugrásban alkosson nagyot, de egy ilyen szezon után már valószínűleg nem bánkódik azon, hogy soha nem járt téli olimpián. Merthogy pár év alatt elképesztően sokat fejlődött, és már ott tartunk, hogy azon sem lepődnénk meg különösebben, ha idén  Tour de France-t nyerne.


Azt tudjuk, hogy nagyon jó síugró voltál, de mikor találkoztál először a kerékpárral?
Huszonkét évesen kezdtem, de elsőként persze csak helyi amatőr versenyeken indultam. Egyetlen hegy volt a közelben, és ha ott rendezték a versenyt, általában én nyertem. Aztán Andrej Hauptmannak, az UAE mostani edzőjének írtam egy mailt, amiben kifejtettem, hogy van némi sport múltam, de váltani szeretnék, és az a célom, hogy profi versenyző legyek. Ő akkoriban egy utánpótlás csapat vezetője volt, szóval a legjobb emberhez fordultam. Amikor meghallotta, hogy síugró voltam, finoman próbált lebeszélni. De látta rajtam az elhatározottságot. Aztán 2013-ban kerültem az első igazi profi csapatomhoz, ami az Adria Mobil volt.

Milyen volt az első éved a mezőnyben?
Röviden? Rettenetes! Életem második versenye a Coppi és Bartali volt, Bassóval a mezőnyben. A rajtnál azt sem tudtam mi történik, a következő napokban pedig teljesen kész voltam, mindenem fájt. Nem is értettem, hogy lehet ezt a sportot csinálni. Akkor egy háromhetes lehetetlen vállalkozásnak tűnt, még olyan szempontból is, hogy végigmenjek rajta. Nekem akkor minden új volt. Evés-ivás a mezőnyben, helyezkedés, öltözködés, ezeket mind meg kellett tanulnom.  

000_1LC8IO.jpg Fotó: Europress/AFP

Most viszont 6 év után te lettél a legjobb WT-versenyző, és nyertél egy háromhetest.
Erre nagyon büszke vagyok, mert miután abbahagytam a síugrást, ezért küzdöttem minden nap. Váltanom kellett, mert jöttek a sérülések, és 22 évesen láttam, hogy nincs esélyem kijutni az olimpiára. Egyértelművé vált, hogy nem a síugrásból fogok megélni. Tényleg durva belegondolni, hogy bő 8 éve még nem is ültem kerékpáron, most pedig Vueltát nyertem. Emlékszem, amikor először beszéltem Andrej Hauptmannal, megkérdezte, hogy mennyit tekertem eddig. Mondtam neki, hogy 3000 kilométert. De nem az elmúlt évben, hanem amióta élek...

Mennyit segített az a tény, hogy nem igazán tudtad mi vár rád a mezőnyben?
Sokat. Nyilván volt valamennyi érzékem hozzá, de nagyon kitartó voltam. 2013-ban alig fejeztem be versenyt, mivel folyamatosan elestem. Fogalmam nem volt arról, hogy kell közlekedni a mezőnyben. Miközben szállítottak a kórházba, többször feltettem magamnak a kérdést: tényleg akarom én ezt? Biztosan profi kerékpáros szeretnék lenni? De már akkor is tudtam, hogy az életben semmit nem adnak könnyen, és az álmaidért szenvedni kell.

Most már híres vagy, épp ezért sokszor szerepelsz a médiában. De nem mindig a mosolygós arcodat látjuk, ezért felmerül a kérdés: milyen ember Primoz Roglic?
Tudom, hogy sokaknak az jön le, hogy alig beszélek és nem sokat mosolygok, de nem tehetek róla, ilyen vagyok. Egyszerűen nem tudok a szakaszok után nevetgélve percekig mesélni egy kamera előtt. Ha otthon vagyok a haverokkal, nyilván nyitottabb és vidámabb vagyok.

000_1LC8J1.jpg Fotó: Europress/AFP

És mit csinálsz akkor, ha van némi szabadidőd?
Hát sok időm nincs, de otthon teljesen normális életet élek. Június óta apuka vagyok, szóval örülök annak, ha a családommal lehetek. De az sem titok, hogy nagyon szeretem a sört. Amúgy nem tudok extrát mondani, teljesen átlagos dolgokat csinálok. Lényeg, hogy nyugiban legyek, mert a stresszből kapok eleget év közben.

A Vueltán mintha egyre csendesebbé váltál volna, ahogy közeledtünk Madrid felé...
Igen, ebben lehet valami, mert egyre jobban fáradtam, és egyre nehezebbek voltak a szakaszok. Mindig elől lenni és nyerni, nem könnyű. Úgy voltam vele, ne itt veszítsük el a versenyt, és próbáltam a lehető legkevesebb időt a sajtóval tölteni. Elismerem, hogy nem a legszebben viselkedtem, és ezen a jövőben változtatni kell. Tudom, hogy az újságírók is a munkájukat végzik, de nekem egy szakasz után csak az számított, hogy a lehető leghamarabb nyugiban legyek, és végre pihenni tudjak. Az meg nem könnyű úgy, ha órákat válaszolgatok ugyanazokra a kérdésekre. De higgyétek el, megvan köztünk a kölcsönös tisztelet.

Tavaly úgy volt, hogy a Giro után elmész a Tourra, de végül megváltoztattad a tervet. Miért?
Mert a Giro elképesztően nehéz volt, mintha éveket vett volna el az életemből. Beteg voltam, rengeteget szenvedtem az utolsó 10 nap során, szinte hulla voltam mire elértük a végéig. Akkor nem tudtam elképzelni, hogy felpörögjek egy új feladatra, és megint három hétig szenvedjek.

jumbo-visma-tour-de-france-team-1-of-1.jpg Fotó: Europress/AFP

A Giro volt a legnehezebb tavaly?
A Vueltát sem volt könnyű megnyerni, de a Giro ebben sokat segített. Bukás, hasfájás, szenvedés, mégis bejöttem a dobogóra. Úgy, hogy talán csak az utolsó nap voltam igazán önmagam.

Idén viszont jöhet a Tour!?
Igen, és épp ezért az átlagosnál később kezdek. A Párizs-Nizza lesz az első versenyem. De a naptáromban lesz pár új verseny, és ez mindenféleképp kihívást fog jelenteni.

Már volt alkalmad megismerni Dumoulint?
Igen, elég sok időt töltöttünk együtt az edzőtáborban. Jó fej srác, barátságos, kiváló csapattárs lesz. Papíron vele nagyon sokat erősödtünk, de majd csak élesben derül ki, hogy valójában mennyit.


Velonews








Hozzászólások