ES Bringa - "Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc története
"Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc története
Fotó: twitter

"Ha létezik árulás, akkor ez bizony az volt" - egy szétfűrészelt kerékpár és a Roche-Visentini párharc története

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/06/06 18:13
Stephen Roche-ról valószínűleg mindenkinek két dolog ugrik be azonnal: egyrészt ő a Sunwebnél tekerő Nicolas édesapja, másrészt 1987-ben futott egy elképesztő szezont. Amikor megnyerte a Girót, megnyerte a Tourt, majd a világbajnok lett.

Ha viszont egy olasz kerékpárrajongó meghallja Stephen Roche nevét, az számára jó eséllyel egyet jelent az árulással. Az 1987-es Girón ugyanis olyan események történtek, melyekre máig nehéz magyarázatot találni, és aminek köszönhetően - az akkori kiírás fő esélyese - Roberto Visentini szó szerint megutálta a saját sportágát.

1987. június 6. A nap, amit az olasz sajtóban csak úgy emlegetnek, hogy a 'sappadai árulás' (tradimento di Sappada).

A Giro 15. szakaszát a holland Johan van der Velde nyeri, Stephen Roche pedig átveszi csapattárásától, Roberto Visentinitől a rózsaszín trikót.

A befutót követően az olasz versenyző nem nyilatkozik, csak sejtelmesen annyit mond: "Itt valaki haza fog menni."

A címvédő Visentini két nappal korábban a san marinói időfutamon nagyon megverte a mezőnyt (1.11-et adott Romingernek), és majdnem 3 perc előnnyel vezette az összetettet. Bár sok volt még hátra, mindenki érezte, hogy ő az egyik, ha nem a legerősebb ember a mezőnyben.

Visentini és Roche azon a Girón a Carrera színeiben álltak rajthoz. Némileg olyan helyzetben volt az olasz csapat, mint most a Jumbo vagy az Ineos. A szakvezetők nem tudtak - és talán nem is akartak - dönteni abban a kérdésben, hogy egy ilyen tavasz után ki legyen a kapitány.

NgNtRkabYmdS8MLBpCLpU8.jpg Visentini és Roche (Fotó: twitter)

"Nekem az a legfontosabb, hogy a csapatuk adja az összetett győztest. A lábak és a hegyek majd eldöntik, hogy ki a legerősebb" - nyilatkozta a 1987-es Giro előtt Davide Boifava, a Carrera menedzsere. Aki azt is megjegyezte, a san marinói időfutam biztosan választ ad arra a kérdésre, hogy náluk ki van a legjobb formában.

De mi történt azon a sappadai szakaszon, ahol Visentiniék egy ideig a saját csapattársukat üldözték, ahol a főszereplők nem hallgattak a szakvezetésre, ahol az olasz versenyző komolyan megzuhant, és majdnem 7 percet kapott Roche-tól? 

A válaszokért kicsit vissza kell menni az időben és fontos megérteni pár dolgot. Elsőként azt, hogy Visentini nem volt az egyik legnépszerűbb versenyző a mezőnyben. Ahogy ő fogalmazott: "mindig éreztem a többieken a felém irányuló irigységet." Ennek pedig sokak szerint bizony megvolt az oka. 

"Roberto egy gazdag családból származott és bár megvolt benne a tehetség, sokak szerint nem a legalázatosabban viselkedett. Valahogy érezni lehetett rajta, hogy számára nem a kerékpársport a legfontosabb" - mesélte évekkel később Valerio Piva, aki a nyolcvanas években versenyzett.

"Sokak szemében a gazdag papa elkényeztetett kicsi fia volt, aki az országúti kerékpárt nem munkának és hivatásnak, hanem egyszerűen csak szórakozásnak fogta fel" - mondta róla Giuseppe Martinelli.

Érdekes megjegyzések, hisz ritkán szokták olyan emberek a kerékpársportot választani, akik nem szeretnek keményen dolgozni, vagy hiányozna belőlük az alázat. Visentini ráadásul nem csak beszélt és pózolt, hanem nagyon sokat tett a sikerért.

LaYFV4AoHeEXGXQ4o8rQym-650-80.jpg Fotó: twitter

"Reggel hétkor keltem, fél óra múlva kint voltam az úton, napi 6-7 órát edzettem, tíz előtt mindig ágyban voltam, nem ettem össze-vissza, profiként éltem. Lehet, hogy volt pénzem bizonyos dolgokra, de minden eredményemért keményen megdolgoztam. Azokkal meg nem lehetett mit kezdeni, akik ennek ellenére irigykedtek rám"-

mondta évekkel később Visentini.

Amikor Roche az év elején a korszak sztárcsapatához, a Carrerához igazolt, mindenki biztos volt benne, hogy ebből lesznek feszültségek. Főleg azt követően, hogy szóba került a pénz. 

"Urs Zimmerman elkezdett arról panaszkodni a többieknek, hogy a nekik járó prémiumból hoztak ide engem, és én vagyok a legjobban fizetett versenyző. Miközben sérült a térdem, meg műtétre várok. Pár olasz srác persze egyből egyetértett vele" - mesélte Roche. 

"Megtudtam az egészet és szembesítettem a tényekkel. Közöltem vele, hogy pár nagy versenyt nyertem a múltban, és megérdemlem azt az összeget, amiért aláírtam. Később Cassani (Davide, az olasz válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya) talált be azzal, hogy 250 ezer lírát kapok havonta, így minek nekem a győzelmekért járó prémium." 

Az ír versenyző nem feltétlenül tudta, hogy hova igazol, és nem ismerte Visentinit sem. Ugyanakkor kezdetben nem érzett feszültséget kettőjük között.

"Annyit hallottam róla, hogy egy gazdag srác, az apja tele van, így neki nem a kerékpársportból kell megélnie. De amúgy teljesen normális csapattársi viszonyban voltunk. Emlékszem, mindketten imádtuk a jó autókat, és akkoriban neki volt egy szuper, Mercedes 190 Turbója, amivel el is vitt egy körre Bresciában."

Nem volt ebben semmi titok, az 1986-os győzelme után maga Angelo Zomegnan, a Giro versenyigazgatója nyilatkozta azt Visentinről, hogy "ő egy modern srác, aki imádja a jó autókat és a gyors motorokat, szeret síelni, és simán képes lenne a kerékpársport nélkül meglenni."

Az 1987-es Giro előtt viszont már szó nem volt közös autókázásról, hisz mindkét versenyző hitt abban, hogy lehet esélye a rózsaszín trikóra. A csapaton belül viszont nem volt kimondva semmi, hiányzott az egyértelmű szakvezetői döntés, ez pedig feszültséget generált. Ugyanis mindent a két versenyzőre (és a hegyekre) bíztak. Miközben Visentini úgy tudta, hogy a Giro az övé.

unnamed.jpg Fotó: twitter

A nyitónapot - ami, egy mai fejjel szinte elképzelhetetlen, (!) lejtmenetes poggiós időfutam volt - egyből az olasz versenyző nyerte. A 4 kilométeres prológ után Roche ennyit mondott: "Ha a szervezők nem arra törekedtek volna, hogy megint megöljenek közülünk valakit, enyém lehetne a trikó." 

A 3. szakaszt követően az ír versenyző átvetett a vezetést összetettben, majd jött a san marinói időfutam, az 1987-es kiírás egyik legfontosabb napja.

Melyet megelőzően az olasz újságírók megkérdezték a Carrera csapatfőnökét, hogy mégis melyik versenyzőjét fogja követni. "Amelyikük a gyengébb" - válaszolta Boifava, aki a szakaszt a rózsaszínben kezdő Roche mögött autózta végig.

A 46 kilométer hosszú egyenkéntit Visentini nyerte, méghozzá komoly fölénnyel. 2.47-et adott Roche-nak, és visszavette az első helyet összetettben. Amikor az újságírók felvetették, hogy az ír versenyző mostantól csak segítő lesz, aminek következtében a Touron majd felcserélődnek a szerepek, Visentini így reagált. "Nem, nem. Júliusban én már a tengerparton leszek."

Sokak szerint ez volt az a mondat, ami elindította a lavinát. Visentini tartja magát ahhoz, hogy csak utólag magyaráztak bele mindent ebbe a kijelentésébe. 

"Én voltam a legerősebb, és ezt San Marinóban be is bizonyítottam. Majdnem 3 percet adtam Roche-nak, aki aztán megtámadott engem. Ha a csapaton belül van egy kiemelt ember, akkor a többieknek érte kell dolgozniuk. De nálunk nem ez történt. Az egész Boifava és a vezetés felelőssége, akik nem mondták ki egyértelműen azt, amit ki kellett volna."

1987-giro-18-roche-.jpg Fotó: twitter

Roche elmondása szerint az egyenkénti után az olasz csapattársa igen nagyképűen viselkedett, szemét módon viccelődött vele, ami eléggé felhúzta. De történt még valami azon az estén.

Roche ugyanis átment az egyik csapattársa, Eddy Schepers szobájába, ahol együtt nézték vissza az időfutamot. A  belga versenyző halkan megjegyezte, hogy Visentini nincs a legjobb passzban, mindent beletett a mai egyenkéntibe, amire a következő hegyi szakaszon akár rá is fizethet. Vagyis finoman utalt rá, hogy Roche simán próbálkozhatna valamikor, és ez a Giro számára még egyáltalán nem úszott el.

"Egyébként én is azt gondoltam magamban, hogy egy rossz nap miatt még nem szálltam ki a csatából" - mondta Roche. Aki a sappadai szakasz előtti este nem szólt Schepers-nek arról, hogy pontosan mire készül.

Két nap múlva, június 6-án az ír versenyző egy ártatlannak tűnő lejtmenetben (amit később élete egyik legjobb és legélvezetesebb támadásának nevezett) mindenkit meglepve teljesen váratlanul elindult. Abszurd jelenetek voltak, a Carrera csapat a saját emberét üldözte, a rózsaszín trikós vezetésével. 

Visentini - aki az egyik lejtmenet során majdnem óriásit esett - az első akciót követően (merthogy nem sokkal később volt egy második is), hátrament a sor végére, és elkezdett ordibálni a kísérőkocsijával. 

"Amit korábban órákig nem is láttam. Már annyira feltűnő volt a dolog, hogy Moser és Saronni is elkezdett ezzel szívatni. De a szakasz reggelén éreztem a csapaton, hogy valami nincs rendben. Furcsa arcokat láttam, pedig minden rendben volt velünk, hisz vezettük a versenyt."

Az utolsó emelkedőn Roche egy harmadik alkalommal is betámadta a csapattársát, ami Visentinek már sok volt. Megzuhant és sokat kapott. Az ír versenyző átvette a vezetést összetettben, majd jött a korábban már idézett mondat:

"Itt valaki haza fog menni."


A Carrara csapat szállásán Visentini magából kikelve üvöltözött, fejeket követelt, és azzal gyanúsította meg Roche-ot, hogy egyeseket megvett a mezőnyből. Azért, hogy ellene dolgozzanak. És ebben szerinte nem csak a riválisok, hanem a csapattársak is benne voltak.

"Az volt életem legrosszabb negyven kilométere. Ő csak távolodott, én meg egyre messzebb kerültem a rózsaszín trikótól. Tekerés közben éreztem belül, hogy egyszerűen elárultak. Mert ez nem volt más, mint árulás." 

Boifava állítása szerint ő megpróbálta visszafogni Roche-ot, aki nem hallgatott rá. "A szakasz után azt mondta nekem, hogy rájuk szólt, de nem történt semmi. Én üldöztem őket, a külföldiek pedig csak nevettek rajtam. Szörnyű helyzet volt."

A sportigazgató évekkel később is tartotta magát ahhoz, hogy tényleg rászólt Roche-ra, aki azt válaszolta neki, hogy nem csinál semmi különöset, csak szeretné megnyerni a szakaszt.

"A fő gond az volt, hogy nagyon gyorsan mentem lefelé, és senki nem tudott követni" - emlékezett vissza az első akciójára Roche. "Sokáig nem is tudtam, mi történik mögöttem, és nem voltam tisztában az előnyömmel. Mikor megindult a kommunikáció, mondtam a kocsinak, hogy lassítsanak hátul, mert úgy nekünk legalább nem kell dolgozni a főmezőny elején. Ha Visentiniék megálltak volna, akkor én is. De ők csak üldöztek." 

Abban, hogy Roche akciójából nem lett nagyobb botrány, a felső vezetés is kellett. Ők nyugtatták le a főszereplőket, és beszéltek rá mindenkit a folytatásra. A farmergyártással foglalkozó Carrera cég első embere, Tito Tacchella tv-n nézte a szakaszt, majd azonnal (!) helikopter rendelt magának, mert a helyszínre akart utazni. Késve érkezett, hisz a környéken rendezett G7-es konferencia miatt repülési stop volt érvényben.

Autóra váltott, és este tíz után ért oda a csapat szállására. Roche és két segítője (Valcke illetve Schepers) sokáig attól tartott, hogy hazaküldik őket. De meglepetésükre semmi ilyesmi nem történt.

"A Carrerának ugyanis kizárólag az volt fontos, hogy legyen meg a rózsaszín trikó. Líra milliókat költöttek a csapatra, de nem érdekelte őket a győztes személye. Csak a győzelem számított" - jegyezte meg Visentini. 

roberto-visentini-e-stephen-roche-al-giro-ditalia-1987_2431317.jpg Fotó: Europress/AFP

"A szállásra visszaérve mondtam Roche-nak, hogy a támadásának köszönhetően Rominger már csak 5 másodpercre van tőlünk, pedig az előnyünk a nap előtt még 3 perc volt. Szóval nem érdekel, hogy ki kezdeményezett, ő mennyit vezetett, és mivel magyarázza az egészet, szorosabbá tette a versenyt" - emlékezett vissza Boifava. Akinek a verzióját amúgy Roche is alátámasztja, hisz elismerte egy interjúban, hogy a csapatfőnök valóban üzent neki menet közben. 

"Mellém jött a kocsival, és visszahívott Visentini mellé" - mesélte a sappadai szakaszról Schepers

"Boifava pontosan tudta, hogy mennyire jóban vagyok Stephennel, hisz állandóan szobatársak voltunk, de segítő kellett hátra, és engem jelölt ki. Egy ideig gondolkoztam, hisz a következő évre még nem volt szerződésem, és nem jött volna jól, ha ellentmondok a sportigazgatómnak. Ezért odamentem Roche-hoz és jeleztem neki, hogy le kell szakadnom. Rám nézett és annyit kért: "maradj itt velem". Mondtam neki, hogy nagyon szívesen, de akkor garantálja nekem, hogy eligazolhatok vele együtt, és jövőre is lesz csapatom."

Roche megszerezte a rózsaszín trikót, de ha ez nem lett volna meg, Eddy Schepers szerint valamilyen indokkal biztosan hazaküldik őket. Hisz egyértelműen figyelmen kívül hagyták a szakvezetés utasítását. 

Visentini egyébként a 20. szakaszon bukott, megsérült a csuklója, és bár betekert a célba, másnap feladta a Girót. Ő nem jutott el a verseny végéig, Stephen Roche-al ellentétben, aki majdnem 4 perc előnnyel nyerte az összetettet.

Nem volt túl népszerű az olasz szurkolók körében, valóságos közellenségnek számított a sappadai "produkciója" után. Folyamatosan fújolták, néhány hegyi szakaszon leköpték, fenyegették, de Roche-ot nem lehetett kizökkenteni.

Állítólag volt olyan szitu, amikor Visentini maga próbálta fellökni az ír csapattársát, amit Roche később határozottan tagadott. Az olasz versenyző - miután kizárással fenyegették - ehhez ennyit tett hozzá: "legközelebb az öklömet fogom használni." A zsűri "természetesen" nem tett semmit.

"Ha a Marmoladán Eddy Planckaert és Robert Millar nem mennek mellettem és védenek meg a szurkolóktól, valószínűleg nem érek fel a hegyre. Kemény pillanatok voltak, csomót lökdöstek, és valaki vörösborral is leöntött" - mesélte egy 2011-es interjúban Roche.

Akinek később az sem segített a helyzetén, hogy a hivatalos eredményhirdetés közben (ahová testőrök kísérték), az ujját a szája elé emelve egyszerűen elcsendesítette az olasz szurkolókat. Akik meg voltak győződve arról, hogy az elmúlt napok során tényleg árulás történt.

stephen_roche_pro_career_06_giro.jpg Roche és az emlékezetes mozdulat (Fotó: twitter)

Visentini pár nappal az 1987-es Giro vége után több darabra fűrészelte a kerékpárját és egy műanyag zacskóban elvitte Boifavának. Mert meggyőződése szerint benne volt abban, hogy Roche elvetette, elvehette tőle a győzelmet. Azon a Girón ugyanis köztudottan két részre szakadt a csapata, és voltak akik vele, és voltak akik ellene dolgoztak. Még a masszőrökről is lehetett tudni, hogy melyik irányba húznak.

"Boifavának sem akkor sem később nem volt bátorsága beismerni nekem, hogy valójában mi történt azon a napon. De annyit mondhatok, hogy a rajt előtt garantálta nekem a csapatkapitányi posztot. Enyém a Giro, övé a Tour, ahová én is elmegyek, hogy készüljek a vb-re. Az idény elején ez volt a terv."

Visentini három évvel később visszavonult, manapság pedig teljesen eltávolodott a sportágtól.

"Nem szeretem, nem érdekel, és nem is követem, alig tudok valami a mostani mezőnyről. Ez a közeg sajnos tele volt álszent és irigy emberekkel. Aki mosolyognak, majd ahogy lehet hátba támadnak. És rögtön eladják magukat némi apróért. Annyi kapcsolatom van a kerékpársporttal, hogy párszor eljárok tekerni. Néha előfordul, hogy felismernek, de már többször letagadtam magam. Ilyenkor azt mondom, hogy csak hasonlítok a tesómra, aki egyszer Girót nyert..."


Gazzetta, Cyclingnews, Podfiumcafe




Hozzászólások