ES Bringa - A hab a tortán: Így jött össze végre a Tour-dobogó Richie Porte-nak 
A cseresznye a tortán: Így jött össze végre a Tour-dobogó Richie Porte-nak
Fotó: Europress/AFP

A hab a tortán: Így jött össze végre a Tour-dobogó Richie Porte-nak 

Szabó BenceSzabó Bence
2020/11/25 19:02
Annyi év balszerencse után az ausztrál versenyző végre felálhatott a dobogóra a Tour de France-on. Egy interjúban elmesélte, milyen szerepet játszott a sikerben a karantén, az olyan csapattársak, mint Pedersen és lányának születése a verseny alatt. 

Milyen érzés volt annyi év után végre dobogóra állni? 

Hatalmas megkönnyebbülés. Végre úgy érkezni Párizsba, hogy a dobogón állhatok egy igazi álom volt. Olyan ez,a karrieremben, mint a hab a torta tetején. Korábban is nyertem már elég nagy versenyeket, de eljönni a Tourra és jól menni, majd dobogón állni Párizsban tényleg egy valóra vált álom.

Ennyi balszerencse után gondoltad volna, hogy még mindig lehetséges számodra ez az eredmény?

Nem. Keményen dolgoztam a verseny előtt és remek csapat volt körülöttem a bringán és azon kívül is. Még amikor beütöttek azok a katasztrófák, amik tönkretehették  volna a versenyt, képes voltam túlélni ezeket. A korábbi években erre nem voltam képes. Jó érzés, hogy végre összejött, fantasztikus három hét volt. 

Azt mondtad, ez a harmadik hely olyan, mint egy győzelem. Úgy érzed, elérted ezzel kihoztad magadból a maximumot?

A helyzet az, hogy bármit teszel a kerékpáron, mindig lesznek akik leírnak, nem hisznek benned. Bizonyítani, hogy néhányan tévedtek jó dolog, de végsősoron igazából a csapatért és magmért tettem. Kihagytam a lányom születését, ami egy hatalmas áldozat volt és mindennek megemelte a súlyát. Mondjuk nem hiszem, hogy a kis Eloise nagyon dühös lesz rám emiatt az elkövetkező tíz évben!

Porte-tdf-dobogo.jpgFotó: Europress/AFP

Nem féltél kimondani, hogy ez lesz az utolsó próbálkozásod az összetettben a Touron. Adott ez egyfajta szabadságot?

A karantén alatt beszéltünk arról a feleségemmel, hogy ennyi, ez az utolsó évem és utána befejezem. Ennyire túlvoltam az egészen. Szerencsére nem ez lett a helyzet. Nagyon támogató feleségem van. Persze a fiam nincs messze az iskolás kortól és valószínűleg nem akarunk örökké Monacóban élni és szüneteltetni az életet. Két évre még aláírtam és azután boldogan hagyom majd abba. 

A Tour előtt sokat edzettél Nico Roche-csal és Michael Matthews-zal. Hogy érezted magad fizikálisan? 

Fizikálisan rendben voltam. Nem vagyok egy nagy Strava rajongó, de jó viszonyítási alap ahhoz amit korábban tettél. Olyan rekordokat döntöttem meg, amiket évekkel ezelőtt állítottam föl, szóval tudtam, hogy a lábaim rendben vannak. Szerencsére ott voltak velem a srácok, akik látták, hogy mentálisan mennyire megviselt a karantén és minden nap kirángattak edzeni. 

Az edzőm sem helyezett rám semmi nyomást, elmondta, hogy elég tapasztalat vagyok, tudom a dolgom. Luca Guercilena, a csapatfőnök is csodás volt velem, azt mondta, hogy ha akarok, menjek és legyek ott a lányom születésénél, a család a legfontosabb. Amikor ilyen támogató csapatod van, hűségből is úgy érzed, hogy a legjobbadat kell nyújtanod. Nagyszerű, hogy a csúcson hagyhatom itt őket. 

Az, hogy idén kevesebbet versenyeztél, segített? Frissebb voltál? 

A BMC-s edzőm mindig azt mondta, hogy ki kéne hagynom a Tour Down Undert. Számomra az az egyik legjobb verseny, de az idei év bizonyította az igazát, korábban talán fáradtan érkeztem a Tourra. Idén viszont március után két hónapom volt enni és elengedni magamat, miközben alig tekertem. Ez valójában egy áldás lehetett számomra.

Pogacar és Roglic mögött az egyik legerősebb voltál a hegyekben, nőtt az önbizalmad emiatt, ahogy haladt a verseny?

Ugyanaz a masszőröm volt az előző négy év folyamán és idén mindig azt mondta, hogy sose érezte jobbnak a lábaimat. Ott volt velem Mads Pedersen, aki jobban hitt bennem, mint én saját magamban, ilyen srácok vettek körül. Amikor pedig beütött a krach, akkor képes voltam saját tempóban maradni, sose tekertem igazán vörös zónában. 

A Puy Mary emelkedőjén, amikor a két szlovén elszakadt, én meg ott tekertem nem sokkal mögöttük Lopezzel és Landával, akkor gondoltam magamban, hogy én vagyok a harmadik legerősebb ezen a versenyen. Utána napról napra nőtt az önbizalmam. Mondjuk nem számítottam rá, hogy ilyen sok időt hozok Lopezen, boldog vagyok azzal is, ahogy az időfutamot befejeztem. 

Porte-tdf-hegyek.jpgFotó: Europress/AFP

Az időfutam úgy ment, ahogy eltervezted és jól érezted magad?

Amikor bringát cseréltem, akkor a sportigazgatóm jelezte, hogy előttem ott van Landa, aki nem váltott. Akkor gondoltam, hogy ha ez ő előttem, akkor jól megyek, mivel ő az egyik legjobb bringás a világon. Lopezről nem volt sok infónk. 15 kilométer után mondták, hogy 45 másodpercet hoztam rajta, onnantól tudtam, hogy harcban vagyok a dobogóért.

Tudtam, hogy kilométerenként 3 másodpercet kell hoznom. Hárommal a vége előtt aztán szóltak a rádión, hogy: "Richie elérted az álmod, dobogón vagy". Ez volt pályafutásom egyik legédesebb pillanata, de még hátra volt három kilométer abszolút pokol és szenvedés. A fájdalom, amit ott éreztem olyan volt, mintha a gyomrom ketté akarna szakadni, az utolsó 300 méter pedig tényleg pokoli. 

Aznap este kaptam egy üzenetet Pogacartól, amiben azt írta, hogy ha TT cipőim vannak rajtam, második vagyok a szakaszon. A nap végén azonban ez nem számított - boldog voltam a harmadik hellyel a szakaszon és az összetettben. Tényleg hihetetlen. 

Idén is volt balszerencséd: hátul ragadtál az oldalszélben, két szakaszon is volt defekted. Ezekben a pillanatokban azt gondoltad, újra megtörténik a baj?

(Az oldalszeles szakasz után) a sportigazgatóm odajött és azt mondta, hogy nem ért még véget a Tour, ez a verseny nem 1 perc 20 másodpercen fog eldőlni. A lányom aznap este született meg és ez mindenért kárpótolt. Képes voltam kis hátrányt ledolgozni a Peyresourdön, megkezdtük a felzárkózást. Ez bizonyos módon egyszerűbb, mint vezetni, ahogy Roglic tette. Két héten át viselni a trikót nehezebb, mint visszaküzdeni magad hátrányból. 

Porte-tdf-TT.jpgFotó: Europress/AFP

Az egyik defekted a 18. szakaszon, a murvás úton jött. Ez lehetett számodra az egyik legjobb "rossz nap" a karriered folyamán...

Már Lyonban is feszült voltam a befutó miatt. A legrosszabbkor szenvedtem defektet, aztán Kenny Elissonde bringáján visszaértem és nem vesztettem időt. 

Az említett szakasz előtt megcsináltuk a pályabejárást, jártunk ott és tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Nem is hívnám murvás útnak... hihetetlen volt, csak kövek mindenütt, lehetett tudni, hogy a technikás lejtmenetben beüt majd a katasztrófa. Az emberek szeretik azt mondani a 2017-es bukásom óta, hogy nem vagyok nagy lejtmenetes, de most visszaértem a többiekre. Rendes volt, hogy Van Aert és Dumoulin besegített, de szerintem azért is, hogy megtörjék Landát és Mást. 

Mennyire volt fontos, hogy valaki olyan, mint Pedersen legyen melletted?

25 évesen ő volt a világbajnok, nem tudok elég sok jót mondani róla. Fejben nagyon rendben van, az egyik legjobb csapattársam valaha, szomorú, hogy már nem fogunk többet együtt versenyezni... Bringán és anélkül is zseniális, nem hiszem, hogy már láttuk tőle a legjobbját. Nagy kár, hogy nem nyerhette meg szivárvány trikóban a Roubaix-t, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben megtörténhet. Hatalmas tehetség. 

Hogyan ünnepeltél Párizsban?

Rendeltünk burritókat a buszba, de számomra ennyi volt és a dobogó. Utána szerencsére volt egy barátom - Caleb Ewan apósa - aki magángéppel érkezett Monacóból és visszafelé én is használhattam. Azt mondta, had vigyen el és találkozhassak a lányommal. Számomra ez volt az ünneplés.


Procycling magazin

Hozzászólások