ES Bringa - R.EV 1703 - Az új Merckx vagy csak simán Evenepoel?
R.EV 1703 - Az új Merckx vagy csak simán Evenepoel?

R.EV 1703 - Az új Merckx vagy csak simán Evenepoel?

Bodnár Gergő ·
2019/01/28 10:29

Az új Eddy Merckx? Esetleg az új Peter Sagan? Netán szimplán csak egy jó versenyző?
Erre a kérdésre most még lehetetlen válaszolni. Az viszont biztos, hogy tavaly szeptemberben az innsbrucki világbajnokságon Remco Evenepoel szó szerint berobbant a köztudatba.

Persze már akkor is lehetett tudni róla, hogy kiváló versenyző, hisz 43 győzelemnél járt. Negyvennégy versenynap után...

Tette mindezt úgy, hogy 2017 áprilisában tekert életében először élesben, bő egy év múlva pedig elképesztő fölénnyel nyerte a junior vb-t. Időfutamban és a mezőnyversenyen egyaránt. 

Szeptember 28-án pedig ott tartottunk, hogy maga Eddy Merckx mondta ki: "Igen, ez a srác jobb lehet nálam."

Nyilván nehéz megtippelni, hogy a most 18 éves kerékpáros - aki kihagyta az U23-as korosztályt, és egyből a felnőttek közé került - mire lehet képes a jövőben, de azért az beszédes, hogy a Quick-Step ilyen hamar lecsapott rá.

"Nálam jó kezekben lesz. Megígértem a szüleinek, hogy nem hagyom elszállni" - mondta róla a belga csapat menedzsere, Patrick Lefevere.

fe35fc32-c0c4-11e8-a260-453c537b2211_web_scale_0.3645833_0.3645833__.jpg Fotó: twitter
És ha már szülők. Remco édesapja Patrick maga is profiként tekert (1993-ban nyert Wallon GP-t és indult a Vueltán is), az anyukája, Agnes pedig egyik ámulatból a másikba esik, amikor a fia versenyeit nézi.

"Elképesztő látni, hogy ilyen kevés idő alatt, bár elég sok munkával hova tudott eljutni."

Hát igen. Ahhoz képest, hogy sokan a belga foci következő nagy tehetségét látták benne, most ott tartunk, hogy Merckx-hez hasonlítják.

Evenepoel ugyanis a labdarúgással kezdett, Anderlecht-nevelés, de 11 évesen kikerült Hollandiába, a PSV akadémiájára. Három idény után viszont hazaköltözött, mert az édesanyja súlyos beteg lett. 

"A szüleim nem akarták, hogy fiatal korban tekerni kezdjek, így jött képbe a foci. De ameddig játszottam, soha nem néztem meccseket a tv-ben. Csak a kerékpáros közvetítések érdekeltek. Imádtam Boonent, az összes Roubaix-győzelmét élőben láttam. A nagy körökön meg Contadornak szurkoltam."

043_05459511.jpg Fotó: Europress/AFP
A foci nagyon ment neki, a belga U15-ös válogatottban a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, viszont szépen lassan kezdett kiszorulni a klubcsapatából. A tizenhét évesek között már egyre kevesebbet játszott, és ennek okát a mai napig nem tudja.

"Egyszerűen elkezdtem érezni, hogy a csapaton belül senki nem bízik bennem. Egyszer csak elegem lett, és hagytam az egészet."

Jöhetett a kerékpár.
Hisz a foci mellett az apjával kifejezetten sokat montiztak nyaranta.

Patrick érezte, hogy a fiából sportoló lesz, mivel aminek nekilátott, abban kiemelkedően jó volt. Tizenhat évesen például speciális felkészülés nélkül nevezett be a brüsszeli félmaratonra, amit az egészen döbbenetes egy óra tizenhat perces (!) idővel zárt (ez három és fél perces kilométereket jelent).

"Egyik péntek délután hazaértem a munkából, gondoltam, elmegyek gyorsan tekerni, de nem találtam a kerékpáromat. Kicsivel később Remco jött be a lakásba, kezében a bringámmal. Levette a Garminomat és megmutatta a kijelzőt: 120 kilométert tekert, 34-es átlaggal. Majd arra kért, hogy hagyjuk a focit, és vigyem el egy helyi csapatba"
- mesélte a kezdetekről az apukája.

20180927_RRMJ_high_bike_1_.jpg Fotó: Twitter
Élete első versenyén tizedik lett, simán megjött a mezőnnyel. Miközben mindenki országútival tekert, ő montival nyomta. Mint mondja, mindenhol nyerni akar. Legyen az pingpong vagy a PS. Mert ennyi idősen nyilván imádja a videojátékokat.

Az alkohollal ellentétben, amit elmondása szerint még soha nem ivott. Az innsbrucki vb-győzelem után ugyan volt egy pohár pezsgő a kezében, de kizárólag a fénykép miatt. Egyetlen kérése volt a két aranyat hozó világbajnokság után: hadd mehessen el a haverokkal a Mekibe.

Kifejezetten fiatalon is nagyon profi a hozzáállása, annak ellenére, hogy már 1,5 éve van barátnője. Ami ennyi idősen akár el is vonhatná a figyelmét. De nem neki. Oumaïma Rayanéval pont akkor jöttek össze, amikor Remco fociról a kerékpárra váltott. 

"Már megszoktam, hogy alig találkozunk. Ő teker, én meg egyetemre járok. A suli miatt Innsbruckba sem tudtam elutazni, de minkét aranyát élőben láttam a neten."

763.jpg Fotó: Twitter

A marokkói származású Oumaïma mellett Remcónak azért van még egy nagy kedvence: ez pedig a ketrecharc. Imádja Conor McGregort, órákig képes nézegetni a videóit. Persze kerékpáros témájú poszter is volt a szobája falán. Alberto Contadoré.

"Merckx Merckx volt. Engedjétek meg nekem, hadd legyek én simán csak az új Evenepoel" - mondta még a szeptemberi vb után.

Mint Enric Mas Contador miatt, valószínűleg a nagy előddel való összehasonlítást ő sem fogja egyetlen interjújában sem megúszni. Mondjuk volt pár hónapja arra, hogy kitalálja a legmegfelelőbb válaszokat erre a kérdésre.

Merthogy ebben az évben már a WT-mezőnyben tekerhet, a Quick-Step mezében. A tervek szerint az Algarvén és az UAE Touron is láthatjuk, néhány belga egynapos, illetve a Katalán kör mellett.

Az pedig tökéletesen mutatja a népszerűségét, hogy még egy métert sem tekert a profik között, de már a fan clubja hathatós támogatásával piacra dobta a saját ruhamárkáját. R. EV 1703 néven. Ez egyébként nem másra utal, mint Schepdaal irányítószámára, ahol Remco lakik. 

043_05502830.jpg Fotó: Europress/AFP

És még mielőtt ezért is "betalálta" volna a sajtó, gyorsan jelezte: mindenfajta bevételt jótékony célokra fordít (egészen pontosan egy brüsszeli gyerekkórházat támogat).

Tegnap este aztán Argentínában le is nyomta élete első szakaszát a profik között, "természetesen" gond nélkül megjött a főmezőnnyel. Két nappal a tizennyolcadik születésnapja után.

"Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy azzal foglalkozzak, mekkora nyomást helyeznek rám az újságírók. Nekik ez a dolguk, én meg tekerek. Mondjuk naponta háromszor biztosan hívtak az elmúlt hét során. Engem viszont egy dolog érdekel, hogy tanuljak. A lehető legtöbbet. És szerintem a Quick-Stepnél a lehető legjobb emberek vesznek körül."


(Forrás: hln.be, nieuwsblad.be)
Hozzászólások