ES Bringa - Quintana: "Olyan csapat kell, ami száz százalékig engem támogat"
Quintana: "Olyan csapat kell, ami száz százalékig engem támogat"
Fotó: Europress/AFP

Quintana: "Olyan csapat kell, ami száz százalékig engem támogat"

HosszabbitásHosszabbitás
2019/08/12 09:54

Újabb csalódást keltő Tour szereplést követően Nairo Quintana megerősítette, hogy távozik jelenlegi csapatától, új sorának bejelentése azonban még várat magára. Az idei Vueltát még a Movistar színeiben teljesíti, a csapaton belül pedig ismét komoly konfliktusok lehetnek a kapitányi szerepért.

Az idei Tour de France ismét nem úgy alakult a Movistar és Nairo Quintana számára, ahogy azt a csapatnál előzetesen elképzelték. Bár a kolumbiai versenyző nyert egy szakaszt, összetettben csak a 8. helyen végzett, míg csapattársa, Mikel Landa a 6. helyet szerezte meg. Úgy tűnt, a két versenyző közt elmérgesedett viszony, a Tour későbbi szakaszain egyáltalán nem segítették egymást.

Bár Quintana a verseny alatt és után is tagadta a csapaton belüli problémákat, egy friss interjúban megerősítette, hogy elhagyja a Movistart, melyben 2012 óta versenyez. Bár új sorát egyelőre nem jelentette be, (a sajtó szerint 99%, hogy az Arkeában folytatja) egy friss interjúban nem csinált titkot belőle, hogy olyan sorra vágyik, mely kizárólag érte versenyez:

"Egy olyan csapatot szeretnék, ahol otthon érezhetem magam, boldog lehetek és ahol száz százalékig engem támogatnak. Egy ilyen sorban megtalálhatom a régi önmagamat, vagy akár jobb is lehetek."

000_1778R9.jpg Fotó: Europress/AFP

Bár a csapatváltás most már elkerülhetetlen, Quintana nem felejti el, hogy annak idején a Movistar adta meg neki a lehetőséget és ezért mindig hálás lesz a spanyol csapatnak:

"Nagyon fiatalon érkeztem egy kolumbiai csapatból, de megadták nekem az esélyt, támogattak és sok mindent megtanítottak. Ez az együttműködés most ugyan véget ér, de az év hátralévő részében még együtt versenyzünk, ezalatt teljesen elkötelezett vagyok a csapat iránt."

Az év utolsó háromhetese, a Vuelta ugyanis még hátravan, Quintana pedig egy jó eredménnyel szeretné megmenteni a szezonját. A probléma, hogy a versenyen a friss Giro győztes Carapaz is indul majd, szintén győzelmi ambíciókkal, ez pedig újra konfliktusokat eredményezhet csapaton belül. Ráadásul a sor tagja lesz Valverde és Mark Soler is.

"Meglátjuk mi lesz a csapat terve, mert négy nagyon erős emberünk lesz, a csapat pedig egyelőre mindannyiunkkal kapitányként számol. Szóval minden azon múlik, mit szeretne a csapat."

A taktika tehát egyelőre kérdéses, Quintana azonban magabiztos, kicsit pedig csapattársának odaszúrva is jelezte, készen áll a kapitányi szerepre: 

"Úgy érzem jó formában vagyok. Nyilván lesznek riválisok akik csak egy Giro után érkeznek és frissebbek lesznek, de jól érzem magam és jól szeretnék teljesíteni" 


Szöveg: Szabó Bence
Forrás: Cyclingnews.com

Hozzászólások