ES Bringa - Pogacar: "Csak hagyjatok nyugodtan tekerni"
Pogacar: "Csak hagyjatok nyugodtan tekerni"
Fotó: Europress/AFP

Pogacar: "Csak hagyjatok nyugodtan tekerni"

Bodnár GergőBodnár Gergő
2019/11/08 10:02
Harmadik hely összetettben, fehér trikó, és három hegyi szakaszos győzelem. Mindez GT-újoncként, nem is kell nagyon magyarázni, mekkorát ment Tadej Pogacar az idei Vueltán. 

És egyébként az egész évben, nem véletlenül hosszabbított vele az UAE már június végén. A szlovén versenyző tarolt élete első háromhetesén, pedig a Vuelta eredetileg nem is szerepelt a versenyprogramjában. Csak aztán olyan jól ment Kaliforniában, hogy újra kellett tervezni a szezonja hátralévő részét.


Milyen osztályzatot adnál magadnak erre az évre?
Ha tízes a skála, akkor szerintem kilencest. Mindig lehet javulni, de ez közel volt a tökéleteshez. Főleg így elsőre. Számítottam rá, hogy pár versenyen jól fogok menni, de ennyi győzelemre nyilván nem készültem. A Vuelta volt a legszebb, de ott szinte fel se fogtam mit tettem. Akkor lett világos a dolog, amikor hazaértem.

Kinek köszönhető ez a szezon?
Elsősorban a szüleimnek, aki végig mindenben támogattak. Az anyukám tanár, apu - aki mai napig egy bútorgyárban dolgozik - folyamatosan hittek bennem, és nagyon sokat segítettek. Most a három tesómmal együtt nagyon boldog miattam. Pedig szegények alig látnak. Nyilván kell a sikerekhez egy téged mindenben támogató csapat, de nekem ráadásul ott van, és régen is ott volt Andrej Haup­t­­man, aki a második apámnak számít, és évek óta segít. 

Mennyit változtak a mindennapjaid, egy ilyen Vuelta után?
Nyilván több az interjú és a szponzori felkérés, de ez a munkánk része. Én soha ne voltam egy stresszes srác, szóval ezt sem pörgöm túl. Engem elég nehéz felhúzni, a felesleges dolgokon soha nem szoktam stresszelni, nekem csak egy dolog számít: hagyjanak nyugodtan tekerni.

000_1KA3TT.jpg Fotó: Europress/AFP

Az első profi éved elképesztően alakult, de emlékszel még életed első versenyére?
2008-ban volt, az biztos. Azt hiszem negyvenen indultunk, és teljesen utolsó lettem. De élveztem minden egyes percét. És élvezem most is, annak ellenére, hogy ez a munkám, ebből élek, és most már vannak komoly elvárások velem szemben. Ha jól emlékszem a második évemben nyertem először. Amúgy én is a tesóm miatt kezdtem, őt akartam utánozni. Szerencsére az egyik osztálytársam apja pont egy kerékpáros csapatot vezetett, szóval volt hol kezdeni.

Mennyi szabadidőd van? Egyáltalán mit szeretsz csinálni, ha nem tekersz?
Próbálok annyi időt tölteni a barátnőmmel Urškával, amennyit csak tudok. Általában filmezünk, vagy együtt főzünk. Mondjuk ő a konyhában szerintem ügyesebb, mint én. Ha tv, akkor általában sportot nézek, de a filmek közül nincs egy nagy kedvencem. Bár a Harry Potter sorozat, meg a Gyűrűk ura nagyon bejött. Ha tudok, megyek ki a szabadba, montizni is szeretek. Zenében mindenevő vagyok, bár Eminemet kifejezetten szeretem.

Gondolkoztál már azon, mi lett volna veled, ha nem jön a kerékpár?
Annyi ideje van jelen az életemben a sport, hogy erre nehéz válaszolni. Valószínűleg tovább tanulok de, hogy mit csinálnék...? Beiratkoztam az egyetemre, sportmenedzser szakara, azt biztos folytattam volna. Tudom, hogy fontos dolog a diploma, de most egyáltalán nincs időm a tanulásra.

000_1K28CG.jpg Fotó: Europress/AFP

Mi lesz veled a jövőben? Egynaposok vagy csak háromhetesek?
Ha jót szeretnél főzni, a konyhában is fontos ismerni az alapanyagokat. Én kezdem egyre jobban megismerni magam, és látom, hogy szükségem van a sorozatterhelésre ahhoz, hogy kihozzam magamból a maximumot. Szóval ezek alapján nem kérdés, hogy a körversenyek érdekelnének. De ki ne akarná kerékpárosként felvenni a világbajnoki trikót?

A Vuelta után adja magát a kérdés: mit tudtok Szlovéniában?
Nincs titok. Maximum annyi, hogy lehetőséget kapunk a WT-ben, és élünk vele. Korábban is voltak jó versenyzőink, csak nem mindig juthattak el a legjobb csapatokhoz.

Milyen viszonyban vagy Rolgic-al?
Nagyon jóban vagyunk. Remélem egyszer olyan erős leszek, mint ő.

Vagy erősebb...
Az nem lenne rossz:)


Tuttobiciweb

Hozzászólások