ES Bringa - Pinot: "Az emberek azért sírtak amikor feladtam, mert reményt adtam nekik az összetettet illetően"
Pinot: "Az emberek azért sírtak amikor feladtam, mert reményt adtam nekik az összetettet illetően"
Fotó: Europress/AFP

Pinot: "Az emberek azért sírtak amikor feladtam, mert reményt adtam nekik az összetettet illetően"

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/05/29 09:38
"Nem megyek sokra azzal, ha folyamatosan a múlton rágódom. Bár elég furcsa helyzetbe kerültem. Kezdem azt észrevenni, hogy az emberekbe jobban beleégett a tavalyi Touron feladott szakaszom, mint amikor dobogós voltam, vagy nyertem az Alpe d'Huez-t."

Nehéz időszakon van túl a 30. születésnapját ma ünneplő Thibaut Pinot, aki az elmúlt hetek eseményei miatt talán nem is gondolta a tavalyi Tourra. Hisz volt nagyobb gondja, mint a múlton rágódás, az állandó görgőzés vagy a szabadtéri edzések hiánya. Regis, a polgármesterként dolgozó édesapja mellett ugyanis az anyukája is elkapta a vírust, és hosszú időre kórházba került.

Szerencsére már minden rendben, a szülők jól vannak, Pinot viszont nehezen élte meg ezt az időszakot.

"Azért ez nem volt egy normális állapot, néha gyomorgörccsel feküdtem le, nehogy másnap reggel valami rossz hírre ébredjek. Járt az agyam, és sötét gondolataim voltak" - mesélte az FDJ versenyzője pár hete a L'Équipe-nek.

000_1J46WG.jpg Fotó: Europress/AFP

"A tv-ről és a közösségi médiáról már rég leszoktam, mivel mindenki ész nélkül megírja a véleményét, erre pedig egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Őszinte leszek, azt hittem, hogy vidéken, ennyire távol egy nagyvárostól biztonságban vagyunk, pedig nem. Rengeteg a fertőzött, közel voltunk az egyik gócponthoz. Nálunk Mélisey-ben, a 2000-es település negyede volt fertőzött, szóval még egy átlagos bevásárlás is potenciális veszélynek számított." 

A számok viszont már ott is egyre biztatóbbak, így Pinot is kezdhet az edzésekre koncentrálni. Ha lesz Tour, ő biztosan ott indul. Nyilván nem nagyon kell megindokolni, hogy miért.

"Nem akarom csak a feladás emlékét megőrizni a versenyről, mert az a Tourom nem kizárólag ezért emlékezetes. Végső soron persze mindenki erre emlékszik. Az emberek azért sírtak amikor feladtam, mert többet adtam, mint egy győzelmet a Tourmalet-n...egy esélyt a végső sikerre. Ez a valóság, és ezt nehéz elfogadni" - mondta Pinot a Velo magazinnak adott interjúban.

Pinot: "Néha gyomorgörccsel feküdtem le aludni, és sötét gondolataim voltak" | Eurosport

Kifejezetten utál görgőzni, de a szabadtéri edzések hiányánál volt nagyobb gondja is az elmúlt hetekben. A polgármesterként dolgozó édesapja mellett ugyanis az anyukája is elkapta a vírust, és hosszú időre kórházba került. Szerencsére már minden rendben és ott a farm, meg a mindig jó hangulatot biztosító kecskék, szóval Pinot edzések nélkül is elfoglalja magát.


"Amikor a Tourmalet utáni nap minden esélyest leszakítottam, tényleg azt hittem, hogy megvannak a lábaim a győzelemhez. Nagyon sajnáltam, hogy jön a pihenőnap és alig vártam, hogy az Alpokba érjünk. Idegesítő a dolog, mert a pályafutásom minden kulcspillanatában hátráltatott egy sérülés vagy betegség. A 2018-as Girót a dobogóról adtam fel tüdőgyulladással. Amikor abban az évben megnyertem a Lombardiát, karrierem során először volt egy két hónapos időszakom mindenfajta probléma nélkül. Ebbe gondoljatok bele! Azt hiszem, ha a jövőben nem állok fel a dobogóra, vagy nem nyerem meg a Tourt, a tavalyi verseny örökké kisérteni fog."



Hozzászólások