ES Bringa - Phinney: „Ráébredtem arra, hogy a sport nem élet-halál kérdése”
Phinney: „Ráébredtem arra, hogy a sport nem élet-halál kérdése”
Fotó: Europress/AFP

Phinney: „Ráébredtem arra, hogy a sport nem élet-halál kérdése”

Nagy BettinaNagy Bettina
2019/10/19 15:55
Taylor Phinney tehetséges tinédzserként, a kétezres évek közepén érkezett, sőt robbant be a kerékpársportba, bemutatkozását híres szülei révén óriási várakozás kísérte. Felfelé ívelő, sokat ígérő karrierjét a négy évvel ezelőtti, súlyos térdsérülése törte derékba, amiből bár visszatért, sosem tudott felérni arra a szintre, ahol a bukása előtt járt. Az amerikai versenyző hosszas mérlegelést követően döntött: 29 évesen hátrahagyja az országutat és új fejezetet nyit az életében.

A magas, nyurga csodagyereket mintha kerékpározásra teremtették volna, csakhamar beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és korábbi kiváló versenyző szülei örökébe lépett – édesapja, Davis kétszeres Tour-szakaszgyőztes, míg édesanyja, Connie olimpiai bajnok. 

Phinney 2006-ban csatlakozott Jonathan Vaughters junior csapatához, a Slipstreamhez, a következő szezonban pedig már világbajnoki címet szerzett az U19-es időfutamból. Nemcsak az országúton, a velodromban is remekelt: a 2008-as pekingi olimpián az üldözéses versenyszámban hetedikként zárt. Phinney lett az első számú amerikai üdvöske, aki az Armstrong-érát követően fényes sikereket érhet el az európai porondon is.

A 2009-es pruszkówi pálya-vb-n egyéni üldözéses aranyat nyert, tovább táplálva ezeket a reményeket, majd az Armstrong-féle Trek-Livestrong utánpótlás-csapathoz igazolt és ráfókuszált az országútra. A diadalmas átállás keretében zsinórban kétszer nyerte meg a Paris-Roubaix U23-as versenyét (2009, 2010), emellett pedig újabb korosztályos időfutam-világbajnoki címmel bővítette éremgyűjteményét.

000_Par7060620.jpg Fotó: Europress/AFP

Phinney a BMC színeiben lépett fel World Tour-szintre és már első profi szezonjában is felcsillantotta tehetségét, besöpörve az Eneco Tour prológját. Debütánsként egy előkelő 15. helyet szerzett a 2012-es Paris-Roubaix-ról, ám az igazi áttörést a Giro d’Italiára tartogatta, ahol megnyerte a 8.7 kilométeres herningi prológot, ami után 3 napig viselte a rózsaszín trikót. Berobbant az USA következő sztárjelöltje, aki ha a Grand Tour-összetettekért nem is, de a tavaszi klasszikusokért és az időfutam-győzelmekért mindenképp harcban lehet.

Phinney a 2014-es évet is jól indította, hiszen a már-már menetrendszerű prológ-győzelem mellett a Dubai Tour összetettjét is elhódította és erős eredménysorral zárta az északi klasszikus szezont. A kaliforniai kör 5. szakaszát bátor szólóval nyerte, majd bezsebelte második országos elit időfutam-bajnoki címét.

Két nappal később azonban félbeszakadt a felfelé ívelő kerékpáros karrier: Phinney sportolói jövője akkor vált kétségessé, amikor az amerikai bajnokság mezőnyversenye közben megpróbált kikerülni egy zsűrimotorost és a hirtelenszerű manőver eredményeképp szalagkorláthoz csapódott. Összeroncsolta a térdszalagjait és összetett töréseket szenvedett, ami miatt műtétre szorult és hosszú, 14 hónapos rehabilitációs időszak várt rá.

063_453791210.jpg Fotó: Europress/AFP

Taylor Phinney 2015 augusztusában térhetett vissza az országútra, és mintha mi sem történt volna, két jó barátja, Kiel Reijnen és Alex Howes mögött harmadikként ért célba a utahi körverseny első szakaszán, tette ezt ráadásul szökésből – a boulderi trió a végjátékban lépett el. Phinney Colorado államban, hazai közönség előtt aratta első győzelmét súlyos térdsérülését követően, épp Reijnent hajrázta le a USA Pro Challenge nyitóetapján.

Az amerikai közönség fellélegezhetett, a szupertehetség látszólag visszatáncolt a szakadék széléről és készen állt arra, hogy újra összemérje erejét az európai mezőny legjobbjaival. De történt valami váratlan az alatt a majd’ másfél éves kényszerpihenő alatt: Phinney felfedezte a kerékpározáson túli életet.

063_484355364.jpg Fotó: Europress/AFP

„A kerékpározás nem a világ”

A Peloton Magazine által készített, 2015-ös interjúban Phinney megnyílt a felépülése során gyűjtött tapasztalataival kapcsolatban és elhintette, hogy miért vette fontolóra a visszavonulás gondolatát. „Azzal töltöttem a profi karrierem java részét, hogy a saját pályaívemet Tony Martinéval, Cancellaráéval vagy Wigginsével vetettem össze, de amint eltávolodtam a sport világától, ízelítőt kaptam abból, hogy mi lenne, ha nem tekernék.”

„Nehéz időszak volt. Amikor a USA Pro Challenge áthaladt a szülővárosomon, a teljes csapat eljött hozzám látogatóba. Nagyon csalódott voltam amiatt, hogy nem állhattam rajthoz. De hű maradtam a célkitűzésemhez, napról-napra javult az állapotom, mígnem visszanyertem a mozgás szabadságát. Ráébredtem arra, hogy a kerékpározás nem a világ, és számomra fontos, hogy teljes életet éljek. Már nem félek elengedni a karrieremet” – nyilatkozott négy évvel ezelőtt az amerikai.

Phinney hat szezon után eligazolt a BMC-től és 2017-ben újra csatlakozott Vaughtershez, ezúttal az EF Education First csapat zászlaja alatt. Ismerős coloradói arcokkal tekerhetett együtt, lassacskán vissza is rázódott a normál kerékvágásba, viszont valami nem volt a régi: már nem szállította futószalagon a jobbnál-jobb eredményeket. Noha Phinney fizikailag maradéktalanul felépült, mentálisan máshol járt és nem tudott kellőképp a sikerekre koncentrálni, ahogy az egy versenyzőtől elvárható lenne.

A következő négy szezon során mindössze egy győzelmet tudott felmutatni: 2016-ban harmadjára is nemzeti bajnok lett az időfutamban. Phinney, aki bármikor szívesen állt rajongói rendelkezésére, tavaly tavasszal újra adott némi okot a bizakodásra, a 2018-as Paris-Roubaix-n ugyanis 8. helyezést ért el, ám idei teljesítménye elmaradt a várttól, már nem emlékeztetett korábbi önmagára.

bettiniphoto_0326937_1_originali.jpg Fotó: Road Bike Action/Bettini

Phinney a kaliforniai kör 5. szakaszát – ami sík volt ugyan, de szeles – limitidőn kívül fejezte be, miután egészen augusztusig nem indult UCI-szintű országúti viadalon, inkább az USA-ban maradt és letekerte a Strade Bianchéhoz hasonlítható Dirty Kanzát és a leadville-i százmérföldes mountain bike-futamot.

Már nyár elején felröppent a pletyka, miszerint Phinney nem hosszabbítja meg a szerződését az EF-fel, a halvány sejtés pedig a szezon előrehaladtával egyre biztosabbá vált. A csapat október 16-án erősítette meg, hogy Phinney végleg kiszáll a kerékpársportból, utolsó profi versenye a hétvégi Japan Cup lesz.

„A testem mondatta ki velem a végszót”

A csapat szerdai közleményében Phinney elismerte, hogy régóta küzdött már ezzel a döntéssel. „Úgy érzem, a testem nem hagyott számomra más opciót. Profi sportolóként többet voltam sérült, mint egészséges. Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy beváltsam a zsetonjaimat a kasszánál és kisétáljak a kaszinóból.”

„Az a támogató légkör, amit az EF Education First és BMC is végig biztosított a számomra, életbevágó volt abból a szempontból, hogy eddig kitartottam a kerékpározás mellett és képes voltam újra meg újra rajthoz állni. De egyszer eljön az a pont, amikor már nem akarsz csupán azért elindulni a versenyeken, hogy befejezd őket.”

Phinney elárulta, részint azért vonul vissza az élsporttól, hogy hódolni tudjon új, kreatív szenvedélyeinek, ideértve a művészetet és a zenélést: ahogy ő fogalmaz, „egy lábbal a sport, egy lábbal pedig a művészet talaján állt, és végül a művészet kerekedett felül”.

TDF-by-Gruber-1415-e1571247411299-1200x675.jpg Fotó: EF Pro Cycling/Gruber

Emellett kitért a kerékpáros karrierje kezdetétől fogva jelenlévő elvárásokra, illetve arra is, hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy hátrahagyja azt a sportágat, amihez rendkívüli tehetsége volt. „Hálás vagyok, amiért a szurkolók azt szeretnék látni, hogy csodás dolgokat művelek a kerékpáron.”

„A realitás mégis az, hogy amikor az embert kikiáltják a következő valakinek, és azt mondják róla, hogy tehetséges – a tehetség fabatkát sem ér szorgalom nélkül, és ez a szorgalom abból az őszinte szenvedélyből fakad, amivel a munkádat végzed. Ha erőltetni kell a dolgot, mert a szenvedélyed már másra irányul, akkor a potenciál pont semmit nem jelent.”

„Úgy gondolom, hatalmas erővel bír az a felismerés, amikor rájössz, elfogyott a szenvedélyed aziránt, amit csinálsz. Nem akármilyen bátorság kell ahhoz, hogy ezt bevalld és meghozd a döntést, hogy annyi év után továbblépsz” – fejti ki Phinney. „Lélekben már jó ideje készültem arra, hogy kifejtsem az őszinte véleményemet és végre ki merjem mondani, ‘Azt hiszem, többé nem akarom ezt csinálni’.”

Elmondása szerint a visszavonulására adott reakció összességében rendkívül pozitív volt: „Persze, eleinte volt némi meglepődés, de mindenki, aki igazán jól ismer engem, boldog amiatt, hogy végre meg mertem hozni ezt a döntést.” 

Phinney megígérte, szurkolói láthatják még őt tekerni, csak épp „más irányból fogja megközelíteni a kerékpározást”. Azt sem zárta ki, hogy újra rajtszámot tűz a mezére: „Talán feltűnök jövőre az amerikai enduro versenyeken, talán nem. Ha valahol elindulok, akkor csakis ott.”

SD1_4894.jpg Fotó: Gran Fondo Cycling Magazine

„Igazi kerékpáros családba születtem, de a freestyle sízésen keresztül szerettem meg a sportokat… Jonny Moseley [olimpiai bajnok buckasíző] és Shane McConkey [freestyle síző és bázisugró, már nem él – a szerk.] volt a két gyerekkori hősöm. Azért döntöttem úgy, hogy síző helyett kerékpáros leszek, mert valami miatt azt gondoltam, a kerékpározás biztonságosabb sport, no meg azért is, mert ebben voltam a jobb. A hegyi bringázás által visszataláltam az extrém sportokhoz, és olyan, minta újra 15 éves lennék.”

Cyclingnews

Hozzászólások