ES Bringa - Gilbert szerint ő már nem fog rendesen, nézők előtt versenyezni
Gilbert szerint ő már nem fog rendesen, nézők előtt versenyezni
Fotó: Europress/AFP

Gilbert szerint ő már nem fog rendesen, nézők előtt versenyezni

Bodnár GergőBodnár Gergő
2021/02/08 10:19
"Szerintem a hátralévő pályafutásom során már nem fogok rendesen, nézők előtt tekerni. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a következő két év során drasztikusan megváltozzon a mostani helyzet."

A fenti idézetből két dolog biztosan kiderült. Egyrészt az, hogy Philippe Gilbert a vírushelyzetet illetően nem túl optimista, másrészt pedig két éven keresztül még biztosan láthatjuk a mezőnyben.

"Én mindig is jobban mentem nézők meg nagy közönség előtt, szóval elég szomorúnak és furcsának tartom a helyzetet" - mondta Gilbert a VeloNews-nak. "Szerintem a mezőnyben nagyon sok srác tud extra wattokhoz jutni a szurkolóknak köszönhetően, de ez most hiányzik. Fel kell készülnünk arra, hogy ilyen szempontból ez a szezon is "üres" lesz."

043_2622565.jpgFotó: Europress/AFP

Gilbert egyébként az Étoile de Bessèges-en már elkezdte a 2021-es idényt, és a számára kiemelten fontos Milano-Sanremóig további 3 versenyen (Tour de la Provence, Omloop Het Nieuwsblad, Párizs-Nizza) láthatjuk. Azzal a gondolattal pedig egyszerűen meg kell barátkoznia, hogy tömegek előtt mostanság nem fog tekerni.

"Tavaly ősszel tv-ben néztem a klasszikusokat, és nagyon szomorú volt látni, hogy van der Poel az egyik legkomolyabb országútis győzelmét úgy szerzi meg a Flandria végén, hogy senki nem áll az út szélén, és szinte csönd van a célban... Nagyon hiányoznak a szurkolók, de nem tudom elképzelni, hogy a következő két, esetleg három éven belül akkora változás állna be, hogy a közönség nagy számban visszatérhet a kerékpárversenyekre."

Hozzászólások