ES Bringa - Pedersen: "Csak a túlélés járt a fejemben"
Pedersen: "Csak a túlélés járt a fejemben"
Fotó: Europress/AFP

Pedersen: "Csak a túlélés járt a fejemben"

HosszabbitásHosszabbitás
2019/09/29 21:57
Hat és fél óra tekerés brutális körülmények között, szinte végig szakadó esőben, a végén pedig egy egészen meglepő győztes. Emlékezetes verseny volt az idei yorkshire-i világbajnokság mezőnyfutama, ami után bőven volt miről nyilatkoznia a főszereplőknek. 

Mads Pedersen (Dánia -  A világbajnokság győztese) 

"Ez egyszerűen hihetetlen. Minden versenyző álma, hogy viselje a szivárványszínű trikót. Nem erre számítottam, amikor reggel elkezdtük a versenyt, de hat és fél óra után mindenki a limiten teker és bármi megtörténhet. A terv az volt, hogy korán indítok, aztán Valgren vagy Fuglsang felzárkózik majd a hajrában. Aztán hátul nem követték Van der Poelt, szóval megkaptam a lehetőséget.

"Túlélés, túlélés, túlélés... csak ez járt a fejemben, és hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a sprintből. Reménykedtem, hogy ha meglátom a célvonalat, hirtelen megszűnik a fájdalom és lehet egy jó hajrám. Számomra ez éppen olyan nagy meglepetés, de tudtam, hogy erős vagyok ilyen körülmények között. Ez a győzelem sok mindent megváltoztat számomra. Mostantól egy versenyen sem játszhatom majd az esélytelen szerepét. "   

EFsMxLCW4AAtnBZ.jpg Fotó: twitter

Matteo Trentin (Olaszország - A vb ezüstérmese) 

"Elképesztően hideg volt odakint, még mindig remegek. Nagyon kemény verseny volt ez így. Amikor én és Van der Poel indítottunk, a többi esélyes hátramaradt. Az utolsó körben viszont hiába voltam papíron én a leggyorsabb, ma Pedersen volt a legerősebb, ezzel nincs mit tenni.

"Nyerni jöttem ide és közel is jártam hozzá. Pedersen viszont nagyon erős volt, majdnem leszakadt az utolsó emelkedőn de kitartott és lehajrázott.... nagyon fog fájni jövőre minden alkalommal, amikor látom őt a szivárványszínű trikóban. Viszont a csapat egész nap nagyszerű volt, Gianni (Moscon) pedig szenzációs. Persze kár, hogy nem nyertem, de őszintén szólva annyira nem vagyok csalódott. Ez egy ilyen sport, ma épp ezt az arcát mutatta."  

EFqRrNXXkAYqQVs.jpg Fotó: twitter

Stefan Küng (Svájc - A világbajnokság bronzérmese)  

"Ez-e eddigi karrierem legnagyobb pillanata? Még mindig nagyon fázom, így nehéz ilyesmin gondolkodni. Az évek során sok nehézség ért, az biztos. Ezen a világbajnokságon is inkább az időfutamra készültem, ez volt a logikus. Azt viszont sose mondtam, hogy én leszek az új Cancellara. Ma teher nélkül versenyezhettem, és talán hülyén hangzik, de az ilyen pillanatok megmutatják nekem, hogy az egyik legjobb vagyok a világon."

Peter Sagan: (Szlovákia - A vb 5. helyezettje)

"Nem vagyok csalódott, ilyen az országúti kerékpár. Jól éreztem a magam, csak elszalasztottam a lehetőséget, hogy elöl legyek. Azt gondoltam, a végén a mezőny felzárkózik és összejön a sprint. Arra számítottam, hogy több ország sora erősebb lesz, de úgy tűnik az eső sokakból sokat kivett. Választottam egy taktikát és másképp alakult a verseny."

"A végén megindultam, mert szerettem volna összehasonlítani a teljesítményem az elöl lévőkkel. Kiderült, hogy rendben vagyok, csak elmulasztottam a lehetőséget. Természetesen gratulálok a győztesnek.

EFqTtvOWwAEgQZQ.jpg Fotó: twitter

Julian Alaphilippe (Franciaország)

"Hihetetlen szenvedés volt a mai nap, alig tapasztaltam ilyet egész karrieremben. Még mindig fázom, pedig egy ideje már befejeztük a versenyt. Ahogy elkezdtük a körpályát, egyre jobban kezdtem áthűlni, nem tudtam semmit tenni ez ellen. Pedig a csapat egész nap jól dolgozott értem, követtük az eltervezett taktikát. Jól versenyeztünk, persze jobb eredményben reménykedtünk, de nem lehetünk csalódottak. Büszke vagyok, hogy befejeztem a versenyt, kemény nap volt ez mindenkinek."  


Szöveg: Szabó Bence
Forrás: cyclingnews.com, tuttobiciweb.it, cyclingweekly.com

Hozzászólások