ES Bringa - Offredo: "Talán egész életemben csak menekültem önmagam elől"
Offredo: "Talán egész életemben csak menekültem önmagam elől"
Fotó: Europress/AFP

Offredo: "Talán egész életemben csak menekültem önmagam elől"

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/08/01 09:46
"Feladni és hazamenni? Itt, a feleségem szeme láttára? El sem tudom képzelni. Iszonyúan utálnám magam, ha ezt megtenném."

Ezt mondta Yoann Offredo, a Wanty versenyzője az idei Tour egyik szakasza után. Mindvégig magányos volt, és mindvégig a feladástól rettegett. Saját bevallása szerint pszichésen egy kissé megzuhant állapotban tekerte le a versenyt, ami javarészt a tavaszi bukásainak a következménye.

Csak a túlélésre játszott. Az a kerékpáros, aki valaha egy kifejezetten ígéretes fiatal versenyző volt, aki 2011-ben, az FDJ színiben hetedik lett a Sanremón és negyedik az Omloopon. Ez a srác most mindenféle babonák és kényszeres dolgok fogságában él.

Az ébresztője például 8:21-re van állítva, aminek az az egyszerű oka, hogy a Tour 21 szakaszból áll. A versenyt pedig ugyanazzal a 196-os rajtszámmal tekerte végig Brüsszeltől Párizsig.

"Kicsit koszos, de attól tartottam, hogy ha lecserélem, felborul az egyensúly. Hogy megbomlik az az erő, amely segít nekem, hogy a végéig kitartsak."

"Nem sok híja volt, hogy feladjam. Végig ott volt bennem a félelem, hogy csalódást okozok. Gyakran mentem magányosan, leghátul. Hallottam a hangosbemondót, hogy biztat. Iszonyú nehéz volt és borzasztóan megalázó." 

"Úgy tíz nappal ezelőtt volt egy gyomorrontásom, hánytam. Nem kajáltam, gondoltam, attól majd jobb lesz. Aztán volt a De Gendt-féle szakasz, ahol kaptam egy fél órát. Jött a Pireneusok, és a szenvedés meg a hőség. Majd a legdurvább, az utolsó péntek."

off2.jpg Fotó: Europress/AFP

"Tényleg úgy volt, hogy feladom. Aztán megláttam (William) Bonnet-t meg egy csomó motort és kamerát. Majd lassan kirajzolódott Pinot alakja is. Mindkettejüket jól ismerem, hisz évekig együtt tekertünk. Azt hittem, hogy Thibaut köhög, de ahogy közelebb mentem, láttam, hogy sír. Azonnal megértettem, hogy ennek itt a vége."

"Mondtam neki, hogy 'gyerünk Thibaut, nem számít...' és vállon veregettem. De nehéz ilyenkor bármit is mondani, ráadásul ő egyre csak sírt. Nekem is könnyek szöktek a szemembe. Egy pillanatig azt éreztem, hogy megint a csapattársa vagyok."

"Annyira bízott benne, hogy most sikerülhet. Óriási nyomás volt rajta, mindenki tőle várta, hogy megnyeri végre a sárga trikót az országnak. El tudom képzelni a fájdalmát, amikor beszállt az autóba."

"Ami engem illet, lehet, az tett be, hogy több hosszú szökésben is ott voltam az első szakaszokon. Lehet, hogy öngyilkos lépés volt, nem tudom. Azt viszont tudni kell, hogy az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy itt lehetek a Touron, úgyhogy a verseny első napjaiban hihetetlen őrület volt bennem, egyfajta düh és bizonyítási vágy."

"Tavasszal több bukásom is volt, a legdurvább a dénaini egynaposon, mely akár végzetes is lehetett volna. Nem tudtam sem mozogni, sem beszélni. Azt hittem kész, ennek itt a vége. De szerencsére csak átmeneti bénulásról volt szó, és viszonylag jól kijöttem az egészből."

Offredo: "Öt perce még kerékpáros voltam, most meg se karom, se lábam" | Hosszabbítás

Yoann Offredo finoman szólva sem tartozik a legszerencsésebb kerékpárosok közé. Úgy is mondhatjuk, hogy egy meglehetősen viszontagságos pályafutás az övé. Egyszer például baseballütővel támadtak rá, és jól helybenhagyták egy edzésen, egy másik alkalommal a Roubaix-n bukott akkorát, hogy átszaltózott egy útszéli jelzőtábla fölött, máskor meg rányitotta egy figyelmetlen sofőr az ajtót, aminek négy törött borda lett az eredménye.

"Ugyanabban az ágyban feküdtem, amelyikben Antoine Demoitié... Ő meghalt, nekem meg szinte kutyabajom se lett. Szinte bűntudatom volt emiatt, ami pszichésen semmiképp sincs jó hatással az emberre." 

"Viszonylag hamar elkezdtem újra versenyezni. Jött a Dunkerque, ahol megint buktam. A doki a csapatbuszban varrt össze, és két nap múlva már újra edzettem."

"A következő időszakban elég komoly depresszióval küzdöttem. Egyedül mentem edzeni, távol a feleségemtől és a gyermekeimtől. Éjjel rémálmok gyötörtek, a dokim szorongásoldót írt föl, azt szedtem. Aztán leálltam vele. A viselkedésem önpusztító volt, mintha szándékosan akartam volna tönkretenni magam. Ki tudja, lehet, hogy a Touros őrült szökések is ennek a magatartásnak a megnyilvánulásai... Talán menekülök önmagam elől. Talán egész életemben ezt tettem."

"Az biztos, hogy közel 600 kilométert töltöttem szökésben, kitéve magam a szélnek, és az időjárás egyéb viszontagságainak. Persze a magyarázat az is lehet, hogy ki kell szolgálni a szponzorokat. Ők biztos nem bánták."

off.jpg Fotó: Europress/AFP

"Visszatérve, igen, nagy ígéret voltam... De valahogy nem hagytam igazán kiteljesedni azt az Offredót, aki 22 évesen voltam. Azt, aki támadott a Cipressán, akit személyesen Cancellara ért utol San Remo határában. Végül hetedik lettem."

"Tudtam, hogy valami nagy dolog kapujában vagyok, ugyanakkor nem voltam biztos abban, hogy akarom-e én ezt az egészet úgy istenigazából."

"Nekem a győzelem nem azt jelentette, amit úgy általában az embereknek szokott. Volt, még amatőr szinten, hogy iszonyúan domináltam egy versenyt. Három perc előnnyel tekertem a többiek előtt, és nyomtam tovább, már a határon voltam, remélve, hogy majd nem bírom és meghalok a végére." 

"Néha egy élet kell, hogy megismerjük magunkat. Ami engem illet, túl sokáig éltem valakivel, aki visszafogott engem. És ez azért volt különösen nehéz, mert ez a valaki én voltam."

off3.jpg Fotó: Europress/AFP

"És, hogy akkor miért tekerek? A kis srácért, aki valaha voltam. Egyszer, amikor a szüleimmel kimentünk megnézni a Tourt, láttam Jalabert-t. Egyedül tekert a pöttyösben." 

"És akkor egyszer csak jött egy varázslatos pillanat, amikor rám nézett. A nagy Jalabert rám nézett. Míg élek nem felejtem el a tekintetét. Ezért csinálom. Hogy hátha én is segítek majd valamelyik gyerekben felébreszteni ezt a csodát."


(Forrás: L'Équipe)

Hozzászólások