ES Bringa - A gyógyító sámán, titkos éjszakai taxizás, egy felrobbant kocsi, és az imádott emelkedők - Nairo Quintana gyerekkorának nem mindennapi története
A gyógyító sámán, titkos éjszakai taxizás, egy felrobbant kocsi, és az imádott emelkedők - Nairo Quintana gyerekkorának nem mindennapi története
Fotó: Europress/AFP

A gyógyító sámán, titkos éjszakai taxizás, egy felrobbant kocsi, és az imádott emelkedők - Nairo Quintana gyerekkorának nem mindennapi története

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/07/15 17:32
Ha valaki a Google Earth segítségével rákeres a Combita és Arcabuco közötti bő húsz kilométeres szakaszra, egy dolgot fog látni: emelkedőt. Ezt az utat tette meg minden nap kerékpárral (és nem mellesleg kényszerűségből) a kis Nairo Quintana, hisz a családnak nem telt buszjegyre, a szülők pedig ragaszkodtak az iskolához.

Negyvenöt perc hegymászás. 

Amikor a 12 éves Nairo Quintana suliba indult, ezzel az eggyel biztosan számolhatott. Öten voltak tesók, és a családja ugyan szerényen megélt a saját földjén termesztett zöldségek értékesítéséből, buszjegyre nem mindig futotta. Márpedig a suli kötelező volt, így maradt a papa bicója, és a háromnegyed órás tekerés.

Egy folyamatosan emelkedő, forgalmas főúton, majdnem 3000 méter magasan. A kis Nairo nem vehette félváról a tanulást, hisz a családnak szüksége volt rá. Főleg azt követően, hogy az édesapját Luist leszázalékolták, egy fiatalkori közúti baleset, és (!) 14 műtét után. Mivel a családfő nem tudott rendesen járni, és teljes erőbedobással dolgozni a földeken, a gyerekeknek (Nairónak 3 fiú és egy lány tesója van) kellett besegíteniük. 

Amikor Quintana valósággal berobbant a köztudatba a 2013-as Touron, a francia sajtó tudomást szerzett a gyerekkoráról. Nem kevés cikk született a múltjáról, mellyel kapcsolatban pont magát a „főszereplőt” felejtették el megszólaltatni.

"Sokszor próbáltak úgy beállítani, hogy óriási szegénységből kitörve lettem profi. Olyanokat írtak, hogy sokat nélkülöztem, a földeken dolgoztattak és még ételre sem volt pénzünk. Arról már nem beszéltek, hogy nálunk mindez teljesen természetesnek számított, és fiatalon normális, ha a szüleidnek segítesz, például zöldséget szedni. Az mondjuk igaz, hogy tinédzserként a bátyámmal együtt éjszaka taxiztunk, hogy legyen némi plusz pénze a családnak. Napközben viszont soha nem mentünk, mert nem volt jogsink, és akkor nagyobb volt a lebukás veszélye. Nem voltunk gazdagok, ez tény, de nagyon szép gyerekkorom volt."

1457897280_588001_1457909182_noticia_normal.jpgNairo az édesapjával (Fotó: twitter)

"Inkább maradt volna a boltban, de ha ki kellett menni hajnalban megetetni a teheneket, vagy beszedni a 60 csirkénk alól a tojásokat, szó nélkül ment, és végezte a dolgát" - meséli Eloisa, Quintana édesanyja. Aki állítása szerint egy híres kolumbiai sportoló után nevezte el a fiát Nairónak. A kolumbiai újságírók próbáltak nyomozni a témában, de nem tudták kideríteni, hogy a mama kire gondolhatott. A szokásosnak számító harmadik név (Alexander) viszont biztosan egy unkatesótól jött. 

Nairo minden interjúban elmondja, hogy tényleg szép gyerekkora volt. Tegyük hozzá, hogy nem csak szép, hanem elég kemény, és szinte csodával határos. 

Bár a csodára, az őt meggyógyító sámánra, és a gyógyfüvekből készült főzetre valószínűleg nem emlékszik. Nairo életének ugyanis volt egy olyan időszaka, amikor a szülei majdnem biztosak lehetettek abban, hogy a három éves kort sem éli meg. Ezek után talán már "könnyebben" viselték azt a hírt, amikor a gyerekek által taxiként használt autó szó szerint felrobbant alattuk, és két Quintana is kórházba került. Nairo öt napig feküdt kómában. 

***

"Tentado de difunto”, vagyis ''az elhunytak kísértete." 

Combitában így nevezik azt a rejtélyes betegséget, ami a kis Nairót nyolc hónapos korában megtámadta. Utólag rekonstruálva a történteket kiderült, hogy az elhunyt nagymama, és egy temetés lehetett a kiváltó ok.

"Egy Sagrario Rojas nevű nő nevelt föl, aki úgy szeretett, mintha a saját lánya lettem volna" - mesélte Quintana anyukája, akinek a pótmamája pont néhány hónappal Nairo születése után hunyt el. Eloísa természetesen elment leróni a kegyeletét, ahová magával vitte a kisfiát is. 

1440348713_114223_1440348864_noticia_normal (1).jpgKözépen Nairo édesanyja, Eloisa (Fotó: twitter)

"A betegség három nappal később kezdődött. A férfi, aki a holttestet öltöztette, valószínűleg hozzáérhetett a kis Nairóhoz." 

Ennek azért lehetett jelentősége, mert a helyiek hitrendszere szerint a halott testek egyfajta hideg energiát bocsátanak ki magukból, amely testi érintkezés esetén átvándorol az anyaméhben lévő magzatokra, valamint a csecsemőkorú gyermekekre.

"Az ilyen eseteket csak természetes szerekkel lehet gyógyítani. Az orvostudomány által kifejlesztett gyógyszerek szóba sem jöhetnek" - mondta Eloísa.

És mit tesz ilyenkor egy kétségbeesett kolumbiai édesanya? Bár az európai fülnek és szemnek nyilván teljesen idegenül (és talán kissé viccesen is) hangzik, de rögtön egy sámánhoz fordul.

A család barátja, és korábban hosszú évekig nővérként dolgozó María Isabel Monroy volt az, aki egy speciális gyógyfőzet segítségével meggyógyította Nairót, és 5 éves koráig rendszeresen kezelte.

"A szüleivel még mindig közel lakunk egymáshoz, kis túlzással szomszédok vagyunk. Amikor összefutok Nairóval, mindig átölel, ad két nagy puszit, és megkérdezi, hogy vagyok." 

Quintana teljesen felgyógyult, és miközben a családnak segített a földeken, iskolába is járt. Természetesen kerékpárral. 

nairosgeundonota.pngFotó: twitter

"A sulim 2800 méterrel a tengerszint felett található. Minden nap egy nehéz 15 kilós kerékpárral nyomtam az időfutamokat, hogy el ne késsek. Majdnem húsz kilométer felfelé, majd ugyanennyi lejtmenet hazáig. Komoly autóforgalomban, néha az áradások miatt egy félig leszakadt főúton. Nem egyszer menet közben hatalmasat estem. A suli igazgatója szerencsére eléggé szívén viselte a sorsomat, nem egyszer ő vett új gumikat a kerékpáromra."

De a tesók is segítették. Esperanza a nővére például rendszeresen adott neki pénzt, ha valamilyen alkatrészt kellett vennie.

"Tizenöt lehetettem, amikor megkaptam az első igazi kerékpárom. Nekem volt először a családban. És bár a buszjegy nem került sokba, így legalább megtakaríthattunk egy kis pénzt. A házunk előtt elhaladó úton edzettek a nálam idősebb versenyzők, én pedig észrevettem, hogy képes vagyok lépést tartani velük, sőt időnként még meg is vertem őket. Mindezt úgy, hogy én a suliból jöttem hazafelé farmerben, táskával a hátamon." 

A kerékpárja 15 kilót nyomott, és úgy nézett ki, mintha évtizedekkel ezelőtt gyártották volna.

"A versenyek előtt viszont mindig szépen megtisztogattam és megolajoztam. Tudtam, hogy az enyém a legjobban karbantartott kerékpár a mezőnyben."

nairo_nino_0.jpgFotó: twitter

Abban, hogy versenyző lett, természetesen az apukája is vastagon benne volt.

"Mindig rengeteget dolgozott. Többet, mint bárki a környéken. Alighanem az ő küzdeni akarását örököltem. Állandóan arra tanított, hogy a céljaink eléréséért igenis szenvedni kell. Ő nem egy tipikus kolumbiai, aki él-hal a fociért, számára a kerékpár számít igazán. Vele készültem fel az U23-as venezuelai körre, ahová utolsó pillanatban választottak be a jó eredményeim miatt. Úgy kellett a hazaiak ellen versenyeznem, hogy közben ott voltam egy csapatban az ellenfeleimmel, a saját honfitársaimmal."

Ahogy az ilyen történetekben lenni szokott, Quintanában már az első edzője, a boyacai kerékpáros klubot a mai napig vezető, Rusbel Achagua is meglátta a tehetséget. 

"Érdekes, de az édesapja kezdetben nem támogatta a tekerést, mert féltette Nairót, hogy kint az úton, a nagy forgalomban kell edzenie. Azt a Nairót, aki már akkoriban köveket tett az iskolatáskájába, hogy gyorsabb legyen a hegyekről lefelé...Aztán mikor meglátta, hogy a fia nem viccel, mindenben elkezdte támogatni, és sokszor az ő kocsijával, egy régi Renault-val utaztunk a versenyekre. Nairót az elsők között hívtuk meg az alakuló csapatba, mivel láttuk mire képes utcai ruhában, a suliból hazafelé tekerve. Egy dolog hamar feltűnt vele kapcsolatban: ha elkezdett emelkedni az út, nagyon kevesen tudták tartani vele a lépést."

Pedig akkor még szó sem volt könnyű kerékpárról, vagy profi mezről. A szülei mindig egy ruanában (a mexikói ponchóra hasonlító, tipikus kolumbiai ruhadarab) engedték suliba, ami ugyan nem volt túl aerodinamikus, de legalább nem fázott benne.

A Boyacá es Para Vivirla nevű egyesületnél kapott először "igazi" kerékpárt, ami nagyjából kétszer olyan könnyű volt, mint amivel addig valaha tekert. Köszönhetően a szervezett csapatnak és az egészen jó felszereléseknek, Nairo számára kinyílt a világ.

nairomulasnota.pngFotó: twitter

Az első komolyabb helyi versenye előtt, az édesapja betért egy bárba, ahol pont a korábbi profi, Juan Pistolas Guzmán iszogatott. Amikor a versenyre és a fiatalokra terelődött a szó, Guzman (nem kevés sör elfogyasztása után) fogadást ajánlott, melynek lényege a következő volt: Jhon, a nagy tehetségnek tartott fia, lenyomja Nairót.

Luis belement a dologba, de elfelejtett megemlíteni egy fontos tényt: a fia ugyanis minden nap a verseny utolsó hegyét, az Alto de Sotét megmászva jár suliba. Szóval azt, a helyenként 14%-os emelkedőt kevesen ismerik nála jobban. Quintana természetesen óriási fölénnyel nyert, senki még csak megszorítani sem tudta, Jhon pedig annyira elfáradt, hogy feladta a versenyt. Nairo semmit nem tudott a fogadásról, de a bevételből bukósisakot, mezt és egy új farmert kapott. Akkor ez volt a jutalom.

A pletykák szerint Juan Pistolas (akinek a fia később a rendőrséget választotta, és Nairo egyik nagy szurkolója lett), attól a naptól kezdve elkezdett Quintana versenyeire fogadni, és hát elég ritkán veszítettet.

Mivel a korosztályában szinte verhetetlen volt, 2010-ben nem lehetett kérdés, hogy elviszik a l'Avernirre, ahol Európa legjobb fiatal versenyzői ellen tesztelhette a tudását. 

image-asset.jpegFotó: twitter

Mivel a francia, amerikai és német versenyzők kifejezetten keményen bántak vele és az összes kolumbiaival ("könyököltek, köpdöstek, és folyamatosan lökdöstek minket"), megtanult kiállni magáért, hisz szó szerint minden egyes négyzetcentiméternyi helyért meg kellet verekednie.

"Nem volt mit tenni, odatettem magam, és kiálltam a csapatunkért. Volt, hogy én löktem be az árokba egy francia srácot, aki korábban bunkón viselkedett velünk. Onnantól kezdve megvolt irányunkba a tisztelet, és odafértünk a mezőny elejére.”

A tisztelet sikerült kivívni, jöhettek a hegyek. És tudjuk mi történik akkor, ha Nairo előtt az út emelkedni kezd…

Úgy húzta be a 2010-es Tour de l'Avenir összetettjét, hogy a Risoul-on előbb hegyi befutót, majd másnap időfutamot nyert. Majdnem két percet adott a mögötte második helyen záró Talansky-nak, de a kolumbiai válogatott erejét jól mutatja, hogy Pantano és Atapuma is a legjobb tízben zárt.

Quintana még két évig maradt a Manza Postobon elődjének számító Pasión-Café de Colombiánál, aztán jött a Movistar ajánlata. Amire nyilván nem lehetett nemet mondani. 

dauphine12st6_quintana_wins.jpgFotó: twitter

Első profi évében megnyerte a murciai kört, a Dauphiné legnehezebb szakaszát és a Route du Sud összetettjét, majd ősszel a Giro del Emiliát. Gond nélkül lenyomta élete első háromhetesét (Vuelta), aztán jött az emlékezetes, 2013-as szezon.

A Tour de France-t megelőzően nyilván nem volt teljesen ismeretlen a mezőnyben, de Contadorral, Froome-al vagy Puritóval ellentétben, azért nem sorolták a legnagyobb esélyesek közé. Ennek ellenére a harmadik héten (főleg az utolsó 2 hegyi szakaszon) rendesen próbára tette a sárga trikós Froome-ot, bejött másodiknak összetettben, és a fehér trikó mellett a pöttyöst is hazavitte.

Ekkor változott meg teljesen az élete, és került egy teljesen új dimenzióba. Ez volt az a pont, amikor Kolumbiában mindenki megismerte a nevét, és valóságos szupersztárrá vált.

És ha Kolumbiában valakiért lelkesedni kezdenek az emberek, akkor nyugodtan el lehet felejteni az átlagos, hétköznapi életet.


A szülőháza valóságos zarándokhellyé vált (a Moniquirába tartó buszjárat sofőrje megálló hiányában is bárkit szívesen letesz a házuk előtt), az anyukája mindenkinek szívesen mesél Nairo gyerekkoráról vagy a család életéről, örömmel odaáll egy közös fotóra, annak ellenére, hogy nem kifejezetten kedveli a tömeget. 

Elmondása szerint még a közeli Tunjába sem szívesen jár be, Bogotát egyenesen őrült és zsúfolt helynek tartja, így képzelhetjük, hogy milyen lehetett számára Spanyolországba repülni, amikor a fia Vueltát nyert. Mert Quintana akkor, sőt már a 2013-as Tour de France-t követően is nemzeti hősnek számított. A népszerűségét pedig csak fokozta, amikor a következő évben rózsaszín trikós lett. 

Mivel a költözés szóba sem jöhetett, a házuk mellett a családja egy kis üzletet hozott létre, ahol rengeteg Nairóval kapcsolatos termék vásárolható (gyűjtők figyelem, a bögreválaszték kifejezetten széles!)

Quintana egy olyan szintre jutott el, amiről talán álmodni sem mert. Ő, aki kicsiként nem követte a sportágat, így igazi példaképe sem lehetett. Ki tudja, ha olcsóbb a buszjegy, vagy nem kap az apjától egy olcsó, használt montit, megvalósítja a gyerekkori tervét, és valószínűleg beáll a kolumbiai hadseregbe.

000_15I5ZU.jpgFotó: Europress/AFP

Szerencsére inkább a kerékpársport mellett döntött, és bár nem ő lett az ország történetének első Tour-győztese, ettől még rengeteg kolumbiai fiatal példaképe.

"Nem könnyű, hogy nincs magánéletem, nem tudok észrevétlenül kimenni az utcára, és mindig meg kell felelnem valakinek.De van ennek egy nagyon jó oldala is, például, ha rám mosolyog egy kis srác, elismerve ezzel a sikereimet. Mi kolumbiaiak mindent beleadunk, amit csak tudunk. A legtöbb, amit tehetünk, hogy a lehető legjobban felkészülünk arra, hogy méltó módon képviseljük országunkat, ehhez pedig kitartásra van szükség. Ha valami nem sikerül, akkor is keményen edzünk tovább. Ahogy mondani szoktam, attól, mert egy év nem hozott bőséges termést, még tovább foglalkozunk a földdel. A kolumbiai nép támogatásával szívünket, lelkünket kitesszük, hogy dicsőséget szerezzünk az országnak.”  


El Mundo, Senalcolumbia



Hozzászólások