ES Bringa - Naesen: "Alapból 72 kiló vagyok, de ha elérem a 80-at, megkongatom a vészharangot"
Naesen: "Alapból 72 kiló vagyok, de ha elérem a 80-at, megkongatom a vészharangot"
Fotó: Europress/AFP

Naesen: "Alapból 72 kiló vagyok, de ha elérem a 80-at, megkongatom a vészharangot"

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/07/03 11:13
Oliver Naesen túl van egy kifejezetten jó tavaszon, ami még akkor is igaz, ha győznie egyszer sem sikerült. Most jön a Tour, ahol majd Romain Bardet egyik legfontosabb segítője lesz. A Het Nieuwsblad munkatársa készített vele egy elég extra interjút. Válogattunk az legérdekesebb kérdések és válaszok közül. Íme.

Alaposan megünnepelted a Sanremón elért második helyed? Folyt a pezsgő, ahogy az kell?
Bár így lett volna. A helyzet azonban némiképp másként alakult. Alapból az ember ilyenkor igyekszik olyan gyorsan olajra lépni, amilyen gyorsan csak tud. Viszont itt elhúzódott a doppingellenőrzés, úgyhogy csak a másnap kora reggeli géppel tudtam hazamenni. Így fordulhatott elő, hogy egy reptér melletti lepukkant szállodában találtam magam. Ez egy olyasféle hely volt, ahol az örömlányok komoly bizniszt bonyolíthatnak (nevet). Baromi éhes voltam. A hotelben azonban nem volt kaja, de még étterem sem volt a közelben. Egy olasz-kínai talponállót tudtak csak ajánlani, ahol vettem két pizzát, elvittem a hotelbe és betoltam. Egyedül. Miközben válaszoltam néhány WhatsApp-üzenetre. Amikor reggel felébredtem, az egész testem csupa kiütés volt. Az ágynemű elég régen nem láthatott vizet meg mosószert. Fasza volt, mondhatom.

Tegyük fel, hogy lehet egy kérdésed Lance Armstronghoz. Mi volna az?
Mindazok ellenére, ami történt, szívesen tekernék vele egy-két órát. Armstrong, Vinokuorov, Ullrich. Ők voltak a hőseim. Sajnálom, ami történt. Ez egy terhelt időszak volt, amit jól mutat, hogy Lance Tour-győzelmeit nem tudták odaadni senkinek. A barátaim néha megkérdezik tőlem, hogy mi most mit tolunk. Én pedig a lehető legőszintébben azt válaszolom nekik, hogy tisztán versenyzek. Láttam a kételyt a szemükben. A gyanú örökre ott lesz. Nehéz örökséget cipelünk magunkkal.

naesen1.jpg Fotó: Europress/AFP

Mire emlékszel az első profi versenyedből?
Leginkább arra, hogy a szerény kis Cibel lakóautónkkal próbálunk helyet találni magunknak a profi csapatok között. Mi otthonról hoztuk a kerékpárjainkat, a legjobb versenyzők meg ott flangáltak fütyörészve a gurulós bőröndjeikkel. Mi csak a vázat kaptuk meg a csapattól, minden mást mi vettünk a kerékpárra. Ekkor döntöttem el, hogy mindenképpen profi leszek. Amúgy ez a limburgi kör volt, és negyedik lettem. A versenyt egyébként egy bizonyos Mathieu van der Poel nyerte. 

Most 72 kilót nyomsz. Mennyi a rekordod?
Nyolcvanig el tudok menni, akkor megkongatom a vészharangokat. Ez egy kulcspillanat, ilyenkor alaposan fel kell forgatnom az étrendemet. A cukrot vissza kell fognom és növelnem kell a fehérjebevitelt. Sok mítosz kering amúgy a kalóriákról. Sokszor olvastam, hogy egy Tour-szakasz során 7 ezer kalóriát is megeszik egy kerékpáros. A valóság inkább valahol 5 és 6 ezer között van.

Változtatnál valamit az idei Tour szakaszain?
Talán annyit, hogy ha már Belgiumból indulunk, akkor jó lett volna egy olyan igazi klasszikus nap. De nem panaszkodunk, mert a franciák az idei Tourt gyakorlatilag Bardet-ra írták. Kevés az időfutam, ami neki a gyenge pontja. Egyébként Bardet nem, hogy profi, überprofi. Nála minden részlet a helyén van. Nagyszerű csapattárs.

Ha már profizmus, mi a helyzet a sült krumplival?
Évente háromszor-négyszer eszem, de olyankor mindig megadom a módját. Nem variálunk, mindig a kedvenc helyemre megyünk. Jöhet hozzá majonéz, meg egy jó kis Bicky Burger. Ez számomra egy igazi ünnep, egy valódi ízorgia. Másnap pedig egy órával többet tekerek. Ennyi.

naesen2.jpg Fotó: Europress/AFP

Vannak nálatok taktikai utasítások verseny közben?
Ilyen szempontból visszasírom a régi Topsport Vlaanderen-es időket. Most többnyire az van, hogy van a kiemelt ember, és mindenki más segítő. A Topsportnál tekert egy csomó fiatal, akik nagyjából egyenrangúak voltak egymással. Kaptuk a motiváló mondatokat a fülünkre, és mindenki ment, ahogy tudott. Nem volt olyan hierarchia, mint most. Most általában akkor is a kiemelt sprinternek kell mennie a szakaszért, ha neki aznap nincs lába. A berögzült csapattaktikák miatt sok fiatal háttérbe szorul. Ezen szerintem lehetne változtatni. 

Melyik volt a leginkább kínos helyzet azok közül, amikor felismertek?
Egyszer beültünk valahová egy italra a barátnőmmel. Egy idősebb pár odalépett hozzánk, hogy szeretnének velünk egy közös fotót. Csak a szokásos, gondoltam. Azonban nem sokkal azután, hogy elkészült a kép, a férfi fogta magát és jó hangosan elkiáltotta magát a zsúfolásig megtelt teraszon, hogy „Itt a Paris-Roubaix következő győzteseeee!” Én meg csak arra tudtam gondolni, hogy hogy lehetne innen a lehető leggyorsabban lelépni.

Hozzászólások