ES Bringa - Miguel Ángel López: tavaly dobogó, és most?
Miguel Ángel López: tavaly dobogó, és most?
Fotó: Europress/AFP

Miguel Ángel López: tavaly dobogó, és most?

Bodnár GergőBodnár Gergő
2019/05/08 14:43
Tavaly három olyan versenyző volt a mezőnyben, aki két nagy körön is dobogós volt. Froome és Dumoulin mellett, ezt még Miguel Angel Lopez mondhatta el magáról. Már a 2018-as Girón is nagyot ment, hisz bejött a harmadik helyre, és simán nyerte a fiatalok versenyét.

De mi lesz vele idén? Egy ennyire jó mezőnyben, három időfutammal. 
Képes lesz a maga mellé kifejezetten erős sort (
Ion Izagirre, Bilbao, Hirt, Villella, Cataldo, Zeits, Boaro) kapó Miguel Ángel López szintet lépni? Ha az Astana tavaszából indulunk ki, szinte biztosan igen a válasz.

"A célom az, hogy összetettben jobban zárjak, mint legutóbb" - mondta Lopez a Bicisportnak. "Az útvonal tetszik, szerencsére a két legfontosabb időfutam vége emelkedik. Az első hét szintrajz alapján nyugisnak tűnik, de ezt talán nem is baj. Tavaly már a negyedik napon másztuk az Etnát. Aztán viszont bedurvul a helyzet. Az utolsó pár szakasz tele van hegyekkel, ott meg lehet szerezni azt az előnyt, ami kitarthat a veronai időfutamon."

D5504wrXkAAsxXW.jpg Fotó: Twitter

López tehát úgy tűnik, nem tart az egyenkéntiktől, pedig Dumoulin mellett Roglic is ott lesz az ellenfelek között.

"A csapat télen leigazolta a korábban profiként tekerő Ivan Velascót, aki nagyon ért a technikához, és vele sokat fejlődtem. Megtaláltuk a legjobb üléspozíciót, és ennek hatását már a kolumbiai időfutam-bajnokságon éreztem. Ahol második lettem."

A mezőny még Bernal sérülése ellenére is nagyon erős, ennek ellenére az összetett szinte biztosan a hegyekben dőlhet el. Márpedig a tavasz során Kolumbiai és Katalán kört nyerő Lópeznek ez a lehető legjobb hír.

"Ott van Dumoulin, aki már nyert Girót, és Yates, aki meg tavaly volt hozzá nagyon közel. De láttuk, hogy mennyire okos és erős, ezt bizonyította a Vueltán. Aztán komoly ellenfél még Nibali és Roglic. Ezen a Girón nem lehet csak egy emberre figyelni."

Hozzászólások