ES Bringa - Meztépés, ármány és korrupció – a 10 legnagyobb világbajnoki balhé
Meztépés, ármány és korrupció – a 10 legnagyobb világbajnoki balhé
Fotó: Europress/AFP

Meztépés, ármány és korrupció – a 10 legnagyobb világbajnoki balhé

HosszabbitásHosszabbitás
2019/09/22 15:31
A szivárványszínű trikóért zajló küzdelemből sem hiányozhat a botrány, a riválisokat (és/vagy a honfitársakat) ellehetetlenítő cselszövés, no meg persze az írott és íratlan szabályokkal való szembeszegülés. A Rouleur listába szedte a legnagyobb port kavaró eseteket az országúti világbajnokságok közel százéves történetéből.

1963 – Ronse

Noha belga győzelem született, nem az a versenyző nyert, akire mindenki számított. Az elsőszámú favorit, a korábbi kétszeres bajnok Rik Van Looy végül alulmaradt honfitársával, Benoni Beheyttel szemben, aki gátlástalanul, a mezét megragadva rántotta vissza csapatkapitányát a mocskos hajrában. Az eset „ronse-i árulás” néven vonult be a sportág történetébe. A vérig sértett Van Looy hosszú évekig nem beszélt Beheyttel, aki a voltaképp csalással szerzett világbajnoki címet nem tudta szerződésekre váltani és öt évvel később, mindössze 28 esztendősen, megszégyenülve vonult vissza.

2001 – Lisszabon

Ha a világbajnokságról van szó, az olasz válogatott tagjai egyszer farkasfalka módjára dolgoznak össze, máskor pedig egymás torkának esnek – a kettő között nincs átmenet. Ami a 2001-es lisszaboni vb-t illeti, Gilberto Simoni egyedüli szökevényként, számottevő előnnyel fordult rá az utolsó körre. Ahelyett, hogy a hátul tekerő honfitársai lassították volna a tempót, Paolo Lanfranchi eszeveszett üldözésbe kezdett és felhúzta a riválisokat Simoni nyakára, akit végül bekebelezett a klasszikus hajrára bazírozó főmezőny. A forrongó Simoni szerint a későbbi ezüstérmes Paolo Bettini utasította Lanfranchit arra, hogy vadássza le őt a befutóig.

vbWc5nX5KhJTYzTb2LetgL.jpg Bettini végül alulmaradt Freirével szemben a lisszaboni mezőnyhajrában - Fotó: Sirotti

1965 – San Sebastián  

Miközben Tom Simpson kiválóan időzített akciójával megszerezte Nagy-Britannia első szivárványszínű trikóját, hátul a két legfőbb favorit, Jacques Anquetil és Raymond Poulidor ostoba játszmákat űzött, elvesztegetve esélyét a végső győzelemre. A két nagyágyú egész álló nap csak és kizárólag egymást fürkészte, mígnem mindketten feladták a küzdelmet. A francia sportnapilap, a L’Équipe „az üres fecsegés bajnokai” jelzővel illette Anquetilt és Poulidort, akiket a következő verseny rajtjánál a közönség is kifütyült.

1982 – Goodwood

Az amerikai belviszály legmarkánsabb esete, amikor a Giuseppe Saronni mögött másodikként végző Greg LeMond hatástalanította csapattársa, Jonathan Boyer kései támadását – hozzá kell tenni, hogy akkor még a világbajnoki mezőnyverseny döntött az amerikai országos bajnoki cím sorsáról is. „Nem hinném, hogy Boyer alkalmas és érdemes lett volna a szivárványszínű trikóra” – mondta utólag LeMond. „Az igazság az, hogy az amerikai csapat nem is volt valódi csapat. Én nem azért utaztam ide a saját pénzemen, hogy a többi versenyzővel malmozzak… Nem voltam hajlandó feladni az esélyeimet valakiért, aki sosem tenné meg értem ugyanezt.”

worldsaltig1024.jpg A mintavételt elmulasztó Altig a nürburgringi dobogó tetején, balján Poulidorral - Fotó: Rouleur

1966 – Nürburgring

Rudi Altig nyert hazai közönség előtt a nürburgringi versenypályán, de a német megtagadta az újonnan bevezetett doppingvizsgálatot és nem adott vizeletmintát. A további két dobogós, Jacques Anquetil és Raymond Poulidor követte a példáját. Patthelyzet állt elő, a nemzetközi szövetség nem tudta érvényesíteni saját szabályait: a három érmes versenyzőt előbb kizárták, majd tíz nap múlva az UCI visszaállította az eredeti végeredményt.

2005 – Madrid  

Miután fejenként 2.500 euró kenőpénzt fogadtak el, hogy cserébe az olaszokért dolgozzanak a verseny elején, a korrupt brit páros, Tom Southam és Charly Wegelius ellentmondásba keveredett. A botrány kirobbanása után a csapatfőnök, John Herety lemondani kényszerült posztjáról, míg a „hazaárulással” vádolt Southamet és Wegeliust – utóbbi később visszafizette a teljes összeget és megbánta tettét – azonnali hatállyal kipenderítették a válogatottból, ahová soha többé nem térhettek vissza.

1973 – Barcelona

Következett az utolsó sprint, ahol a belga duó, Eddy Merckx és Freddy Mertens csapott össze Felice Gimondival, illetve Luis Ocañával. Lefutott meccs? Tévedés: Maertens felvezette a hajrát csapattársa előtt, de a sportági legenda teljesen elfogyott a végére, így az olasz rivális Gimondi kaparintotta meg az aranyérmet. A Shimano-váltóval versenyző Maertens valamifajta Campagnolo-összeesküvést sejtetett, Merckx pedig azért dühöngött, mert honfitársa meghiúsította korábbi akcióját. Majdnem 30 évbe telt, mire a két belga kiválóság elásta a csatabárdot.

worldgimondi1024.jpg Gimondi nyerte a barcelonai sprintet Maertens előtt, Merckx negyedikként ért célba - Fotó: Rouleur

1988 – Ronse

A három résztvevős hajrá során a hazai hős Claude Criquielion és a kanadai Steve Bauer összeakadt és mindkét versenyző bukott a ronse-i célegyenesben. Az olasz színeket képviselő Maurizio Fondriest volt a nevető harmadik, akinek ezáltal az ölébe hullott a hőn áhított szivárványos mez. A másodperc töredéke alatt történt az eset, de az affér hosszú évekig elhúzódott: Criquielion 1992-ben perre ment bántalmazás vádjával, 1.5 millió dollarnyi kártérítést követelve, ám végül elvesztette az ügyet.

1994 – Agrigento

A női mezőnyre is ugyanúgy jellemző a csapaton belüli áskálódás: két francia, Catharine Marsal és Cécile Odin is elöl tekert az ötfős elmenéssel, amikor a különcködő honfitársnő, Jeannie Longo gondolt egyet, felzárkózott a szökevényekhez és az élre állva erőltette a tempót. Ezzel a bizarr akcióval Longo nemcsak saját magát, hanem Marsalt és Odint is kifullasztotta, elintézve a francia esélyeket. „Már-már kézzel fogható volt az érem, de ehelyett mindent elvesztettünk” – mondta később a szövetségi kapitány, Pascale Renucci. A bomlasztó Longót az 1996-os atlantai nyári olimpiáig kitiltották a nemzeti csapatból.

1100344-18639177-1600-900.jpg Az ezüstérmes Purito a könnyeivel küszködött a firenzei fiaskó után - Fotó: Europress/AFP

2013 – Firenze

Firenzében mintha újraéledt volna a spanyol inkvizíció intézménye: Joaquim Rodriguez és Alejandro Valverde nem tudott élni a létszámfölénnyel és szégyenszemre kiengedte a kezéből a szivárványszínű trikót. A Katusha akkori versenyzője egyedül tekert elöl, két kilométer választotta el a győzelemtől, mikor Rui Costa felzárkózott mögé az üldözőcsoportból. Valverde viszont nem reagált, érthetetlen okból a nyúzott Nibalira tette a kereket, amivel kikaparta a gesztenyét a „Puritót” lehajrázó Costa számára. Rodriguez könnyes szemmel állt fel a dobogó középső fokára: „Így kikapni tiszta baromság. Egyértelmű, hogy a mi párosunk volt a legerősebb. Annyira egyszerű lett volna befejezni, mégis elúszott az aranyérem… Valverde dolga annyi lett volna, hogy kövesse Costát. Miért nem tette?”


Szöveg: Nagy Bettina
via Rouleur


Hozzászólások