ES Bringa - Martin vagy Wiggins?
Martin vagy Wiggins?
Fotó: Europress/AFP

Martin vagy Wiggins?


2014/09/24 09:12

Hat-nyolc évvel ezelőtt mindig ezt a napot vártuk a leginkább az országúti kerékpáros világbajnokságon. A férfi kronót, amin Bodrogi Lászlónak is reális esélye volt egy igazán nagy eredményre. Akkortájt Fabian Cancellara volt a szám királya, a svájci öt év alatt négyszer ünnepelhetett, idén viszont már ő sem áll rajthoz.

A Trek bringása úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel, kihagyja a mait annak érdekében, hogy vasárnap a lehető legjobb erőben legyen, hiszen a célja, hogy visszavonulása előtt még egy világbajnoki mezőnyversenyen is győzzön. Ahogy a közelében dolgozók fogalmaznak, egy újabb dobogó nem igazán érdekli, az aranyra pedig nem sok esélye van.

Annak ugyanis Tony Martin a legnagyobb favoritja. A német az elmúlt három évben a vb legjobbja volt az egyéni időfutamban, és ő lehet az első akinek ez négyszer sikerül egymás után. Ebben az évben is nagyszerű formának örvend, két szakaszt nyert a Touron, egyet a Vueltán, összesen tíz elsőségnél tart, és bár a 47,1 km-es útvonalban akad egy komolyabb emelkedő, alapesetben nem jelenthet neki gondot.

Az egyetlen igazán nagy kihívója Sir Bradley Wiggins. A brit nemrég mondta, hogy csak azzal tud motivált maradni, időben felkelni, a rossz idő ellenére is elmenni edzeni, normálisan enni, ha sikerül kitűznie maga elé a megfelelő célt. Neki ez most a mai időfutam. Tavaly 46 másodperccel kapott ki a némettől és lett második, de saját bevallása szerint idén jobban készült erre a számra – egyes megszólalásai szerint jobb formában van, mint valaha. Arra jó esélyt látunk, hogy szorosabb lesz az eredmény közöttük a firenzeinél, de meglepő lenne, ha a brit jönne ki jobban a csatájukból.

A dobogó egyik helye azonban még így is kiadó. A magunk részéről Tom Dumoulint említenénk, aki ebben az évben rendkívül stabilan versenyzett ebben a számban, és még arra sem látjuk sansztalannak, hogy Wigginst is meglepje. A holland lehet egy napon Martin utóda, és ezt idén be is bizonyíthatja.

Természetesen szabadtéri sportágról beszélve előfordulhat, hogy valakivel kibabrál az időjárás, erre a vasárnapi csapatidőfutamon is láttunk példát. Ebben reménykedhet Adriano Malori, akivel szintén sűrűn találkoztunk a legjobb öt között ebben a szezonban. Alex Dowsett is jó formában van, és igaz ez Rohan Dennisre is. A táv és az útvonal feltétlenül reményt ad Tejay Van Garderennek is, ő is elég ügyes ebben a számban. Vele kapcsolatban a két kanadai egynapos nem sokat árult el, ugyanakkor csapatával már egy aranyérmet szerzett Ponferradában, ami az önbizalmának biztosan nagyon jót tett.

Az ESB esélyesei:

***Tony Martin

**Bradley Wiggins, Tom Dumoulin

*Adriano Malori, Rohan Dennis, Alex Dowsett, Tejay Van Garderen

Meglepetésember: Jonathan Castroviejo

TV: A versenyt a Sport2 13:30-tól élőben közvetíti, az igazán komoly esélyesek délután 3-tól rajtolnak.

Hozzászólások