ES Bringa - Inkább az egynaposok, mint a háromhetesek - így készül Hirschi az új szezonra 
Klasszikusok és olimpia igen, háromhetesek a jövőben: az idén berobbant Marc Hirschi már gőzerővel készül az új szezonra
Fotó: Europress/AFP

Inkább az egynaposok, mint a háromhetesek - így készül Hirschi az új szezonra 

Szabó BenceSzabó Bence
2020/11/20 18:33
A Sunweb fiatal versenyzője az idei év egyik legnagyobb felfedezettje volt, Tour-szakaszgyőzelmével és Fléche Wallonne sikerével berobbant az elitbe. Hirschi most elmondta, minek köszönheti az előrelépést, de beszélt jövő évi terveiről és ügynökével, Fabian Cancellarával való viszonyáról is.   

Mesélj egy kicsit arról, hogyan kezdődött a kerékpáros pályafutásod.

Apum tekert, amikor kicsi voltam. Engem olyan 12 évesen kezdett el érdekelni a monti, előtte csomó sportot kipróbáltam. Egy évvel később aztán már versenyeztem is, 17 évesen már külföldön és otthon is indultam. Abban az időben egy rövid ideig a pályakerékpárba is belekóstoltam.

2018-ban egy évet a Sunweb ificsapatánál is tekertél, mennyiben segítette ez később az átállást a profik közé?

Egy évet töltöttem ott és szuper volt. A csapat struktúrája elég hasonló ahhoz, amilyen a felnőtt soré, emiatt az átállás elég könnyű. Ugyanazok az emberek, ugyanaz a stáb vesz körül, ami segített a következő szintre jutnom.

Ebben a szezonban is nagyot léptél előre. Mi változott, miben fejlődtél?

Elsősorban szerintem az, hogy az első év még a tanulásról szólt. Hozzászoktam a versenytávokhoz, amik néha elég hosszúak, és sok kilométert gyűjtöttem, ami segítette idén a teljesítményem. A járvány miatti szünet pedig abban segített, hogy dolgozzak a pozíciómon a kerékpáron. Arra használtam azt az időt, hogy tényleg jól érezzem magam a bringán. Onnantól pedig csak idő kérdése volt.    

hirschi-tdf.jpgFotó: Europress/AFP

Nemrég azt mondtad, hogy már készülsz is az új szezonra. Hogyan edzel?

Jelenleg edzőtáborban vagyok Grand Canarián. Decembertől főleg az alapokra koncentrálok majd egy hathetes időszakban, utána pedig jöhetnek az edzőtáborok a csapattal. A versenyekről a járvány miatt még semmit nem tudok.

Korábban azt mondtad, jobban hagyatkozol az érzéseidre, mint az adatokra.

Igen, jobban szeretek érzésre edzeni, mint adatok alapján. Ettől még például ugyanúgy nézem a  wattokat, de szerintem minden versenyzőnek tudnia kell követni az érzéseit, mert az esetek többségében gondolkodás nélkül cselekszünk. Ha mondjuk elöl vagyok egyedül, akkor szoktam nézni a wattjaimat, de amúgy nem viszem túlzásba és főleg az érzésekre hagyatkozom.

Úgy tűnik, minden fajta terepen megállod a helyed, beleértve a kockaköveket is. Milyen versenyző lehet belőled a jövőben?

Nehéz megmondani. Azt hiszem, hogy a következő években szeretnék az egynaposokra koncentrálni, különösen az ardennekiekre, amik a legjobban passzolnak hozzám. Szintén ki szeretném próbálni magam a kockaköves klasszikusokon, például a Flandrián, hogy lássam, mennyire vagyok versenyképes.

Ami a háromheteseket illeti, később meglátjuk. Kétlem, hogy jövőre bármit elérhetnék rajtuk. Szeretnék arra fókuszálni, amiben jó vagyok, azaz az egynaposokra, ahol nyerhetek is valamit.

Mik lesznek a céljaid jövőre?

Az elsőszámú egyértelműen az ardenneki klasszikusok, aztán a többit meglátjuk. Persze szeretnék ott lenni az Olimpián is, de egyelőre az első feladatra koncentrálok.

hirschi-fleche.jpgFotó: Europress/AFP

Számítottál tavaly ilyen sikerre, mint amit a Touron és a klasszikusokon elértél?

Nem, egyáltalán nem. A Dauphiné jól sikerült, csak ezt a formát akartam továbbvinni a Tourra. Minden, ami történt sokkal több volt, mint amiben reménykedtem.

Te vagy egy fiatal és ígéretes svájci bringás generáció arca, amihez olyan nevek tartoznak még, mint Mäder és Bisseger. Mit gondolsz ezzel kapcsolatban?

Igazából elég jól ismerem ezt a párost, sok időt töltöttünk együtt fiatalon és a seregben is együtt szolgáltunk. Azt hiszem jó hatást gyakorlunk egymásra, mert mind nagyon eltökéltek vagyunk. Motiváltak azzal, amikor jobbak voltak nálam és azt gondolom, én ugyanezt érem most el az eredményeimmel. Ez tényleg egy jó generáció.

A mostani mezőnyben van valaki, aki példakép volt számodra?

Cancellarának nagy rajongója voltam. (2019 óta az egykori klasszis Hirschi ügynöke is, alig 300 méterre laknak egymástól és szoros a kapcsolatuk – a szerk.). Valverde és Alaphilippe is példakép, mivel a stílusunk elég hasonló.

Cancellara hogyan segítette a fejlődésedet?

A médiáról számos tanácsot adott, hogy segítsen megnyugodni. Nem mondott igazán nagy titkokat, de az mindig más, ha Fabian mond valamit. Az a figyelem, amit most kapok a sikereim miatt, számára szintén megvolt. Arról is tudott tanácsot adni, hogyan dolgozzak jól együtt egy csapat tagjaként. 


via velofute.com

Hozzászólások