ES Bringa - Lehet újra francia győztese a Tournak?
Lehet újra francia győztese a Tournak?
Fotó: Europress/AFP

Lehet újra francia győztese a Tournak?

HosszabbitásHosszabbitás
2019/06/25 09:54
Legutóbb 34 évvel ezelőtt volt francia összetett győztese a Tour de France-nak. Bernard Hinault 1985-ben karrierje során ötödször és egyben utoljára lett a franciaországi Grand Tour legjobbja. Azóta nem termett babér a hazai versenyzőknek, de idén Romain Bardet és Thibaut Pinot megpróbálják beteljesíteni a francia szurkolók legnagyobb vágyait.


A Tour de France négy rekordgyőztese közül kettő is francia, hiszen Hinault mellett az 1987-ben elhunyt Jacques Anquetil is ötször nyert összetettet. Ők ketten együtt 18 GT-címet szereztek és a két korszakos zseni óriási eredményei között mintegy húsz év telt el. Most egy még hosszabb periódus, több mint 30 év után pislákolnak a francia remények, különösen úgy, hogy a hazai kerékpárosoknak "kedvezőbb helyzetet teremt" Chris Froome balesete és Tom Dumoulin bejelentése.

Romain Bardet három, Thibaut Pinot két szakaszt nyert eddig a Tourokon, előbbi az összetettben 2016-ban második, 2017-ben harmadik lett. Pinot már nem volt ennyire szerencsés, az eddigi hat francia körversenyéből csak hármat fejezett be, igaz 2014-ben harmadikként zárt. Bardet 2019-ben még nem nyert versenyt, a Mont Ventoux Dénivelé Challenge-en és a háromnapos Tour du Haut Var-on elért 2. helyezések a legjobb idei eredményei.

"Számomra egy kicsit frusztráló volt az idei Dauphiné, az ilyen "vegyes" terepű pályákon nem vagyok túl jó és az időfutamban is sokat kaptam. Túl vagyok rajta, ennyi. Most csak az a fontos, hogy a Touron tökéletes állapotban legyek. Nyilvánvaló, hogy az Ineos erős lesz majd, ahogyan Jakob Fuglsang és az Astana is. Ha győzni akarok, őket kell elkapnom”  – mondta Pinot.

000_1HH534.jpg Fotó: Europress/AFP

Bardet szóról szóra ugyanazt mondta a Dauphiné nehéz pályájáról, mint Pinot, de ő sem csüggedt el, mert a Touron akar nagyot robbantani. Korábban többször is jelezte, hogy az idei útvonal nagyon tetszik és kedvez neki ugyanúgy, mint Pinot-nak.

"Az idei Tour az agresszíven versenyzőknek kedvez, sok nagy hegy, emelkedő vár ránk, igazi kihívás lesz. Természetesen mindig megtalálnak azzal, hogy régen nyert már francia versenyző. Ez egy normális dolog, de én nem gondolok erre, nem ezen jár majd az agyam versenyzés közben.”

Christian Prudhomme versenyigazgató még tavaly ősszel minden idők „legmagasabb” Tourjának nevezte az ideit. Hét hegyi etap lesz, és öt igazi hegyi befutó. Az utolsó előtti napon a 2365 méter magasan fekvő Val Thorens-be érkezik a mezőny. Az ottani hegy 33 km hosszú, az egész verseny leggyilkosabb része lesz, eddig csak egyszer, 1994-ben tekert itt a mezőny.

A két francia nagymenő a lehető legideálisabb korban van (Bardet 28, Pinot 29 éves), igazán éretté, tapasztalttá váltak, így versenyben lehetnek a nagy favoritokkal az idei Tour de France-on. Az útvonalat nézve mindketten a verseny második felében lehetnek jók, így az lesz a kulcs, hogy az első hetet miként oldják meg, mekkora hátrányba kerülnek az igazán komoly hegyi szakaszok kezdetéig. 

000_1HH2GD.jpg Fotó: Europress/AFP

Az elmúlt években Pinot sok nehézséggel, betegséggel küzdött a Touron, a szerencse is elkerülte, a csapat és egyéni időfutam ezúttal is gondot okozhat neki, de ha nem szed össze nagy hátrányt, akkor a későbbiekben, a hosszabb, meredekebb hegyeken és főleg az Alpokban komolyan kell vele számolni.

A francia nemzeti bajnokságot kihagyó Bardet mostanában kevésbé meggyőző, de idén számára minden más alárendelt volt a Tourral szemben és Vincent Lavenu, az AG2R La Mondiale csapatmenedzsere is bízik a formajavulásban.

"Eleget kell tennünk a szurkolók, a média és a támogatóink elvárásainak. Mindannyian azt szeretnék látni, hogy a francia csapatok villognak a Touron. Erős, motivált és dinamikus sort építettünk a kapitányunk, Romain Bardet köré. Minden segítséget megkap, hogy jó eredményt érjen el. Pontosan tudjuk, mekkora alázatot követel ez a verseny, így is állunk hozzá. Nagy ambícióink vannak és hiszek benne, hogy ezzel a hozzáállással végig nagy befolyásunk lesz az események alakulására. Reméljük, sikeresebbek leszünk, mint 2018-ban, amikor sérülések miatt néhány nap után három versenyzőnket is elvesztettük.”


Szöveg: Gáspár Gergő
Forrás: velonews, cyclingnews

Hozzászólások