ES Bringa - Juul-Jensen: "Hogy miért tekerek? Mert szenvedésfüggő vagyok, ahogy mindannyian"
Juul-Jensen: "Hogy miért tekerek? Mert szenvedésfüggő vagyok, ahogy mindannyian"
Fotó: Europress/AFP

Juul-Jensen: "Hogy miért tekerek? Mert szenvedésfüggő vagyok, ahogy mindannyian"

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/02/20 09:57
Lassan mindenki elkezdi az évet. Hiába a rengeteg edzéskilométer, a versenyző mégiscsak versenyezni akar. Chris Juul-Jensen a Rouleur oldalán meg is írta, milyen érzés az év elején visszatérni a mezőnybe.

Ismét útra kelek. Ha új év, akkor új szezon. Ideje bepakolni a bőröndömet. A rutin mindig ugyanaz, ez olyan, ami sosem változik. 

Megkaptam a repjegyet, megvannak a tervek. Általában nem igazán tudom hová megyek. Ha egy térképen kéne megmutatni, bajban lennék. Csak az a lényeg, hogy menjek. Miután megérkezem, készen vár a kerékpár. Új felszerelés, régi mez. 

A tél nagy részében egyedül készültem. Az országúton csak a saját árnyékom volt a társam, aki egy fél kerékkel mindig előttem járt. Újra és újra saját magam ellen. A cél az volt, hogy legyőzzem azt, aki tegnap voltam. 

Az edzőtáboroknak vége, most már ideje feltűzni a rajtszámot. A dolog akkor van rendben, ha két szám is ott van a hátadon. Tárcsák, sebváltó, aero sisakok. Majdnem meg is szúrom az ujjam, csak, hogy emlékeztessem magam, mi is vár rám.

Már kétszer versenyeztem itt. Egyébként nem számít, hányszor teljesítem ugyanazt a versenyt, miután áthaladok a célvonalon, a dolog mindig más. Ez a kerékpár szépsége.

Az embert az nyugtatja meg, ha ragaszkodik a szokásaihoz, mert amúgy minden más kiszámíthatatlan. Senki sem tudja, mi fog történni. Mindenki figyeli, kik vannak jó formában, bár mélyen, legbelül igazából mindenki arra kíváncsi, ki zuhan meg legelőször. Kétszáz kerékpáros vág neki a versenynek, de csak egy győztes lehet. A többiek álmai darabokra törnek. Nekik marad az agyalás, hogy mégis hogy alakulhatott volna másképp.

jj.jpg Fotó: Rouleur

Az év első versenye.

Körbenézek, és méregetem a többieket. Nézem, ki szálkás, kin vannak pluszok. A karok mindig árulkodóak, azok sosem hazudnak. Én hónapokon át követtem a megadott tervet. Lelkiismeretesen ragaszkodtam hozzá. Itt az ideje, hogy kiderüljön, működött-e. Igyekszem elkapni a tükörképem az üzletek kirakatának üvegében. Úgy teszek, mintha valami mást figyelnék. De megsúgom, mind ezt csináljuk.

Érzem, ahogy erősödik bennem a bizonytalanság, ahogy elkezdem elemezgetni a téli felkészülésem. Csinálhattam volna másként? Vajon a többiek jobban megnyomták?

De minek is foglalkozom velük?! Az én pedáljaimat úgyis én tekerem. Nem számít, hogy ők mit csináltak. Különben is, a végén úgyis csak a tüdő, a láb és a szív számítanak, azok döntenek el mindent. 

"Vihetsz egy mezt, de a zoknikhoz nem nyúlsz!" - Juul-Jensen a profi kerékpárosok hiúságáról | Hosszabbítás

Chris Juul-Jensen a Rouleur oldalán megjelent saját írásában fejtette ki, hogy bizony a profi kerékpárosok is hiú emberek, számukra is fontos, hogy jól nézzenek ki. A dán versenyző egyebek mellett a stílus fontosságáról, a lábak borotválásáról, a tapadós mez és a kompressziós zokni használatáról is mesélt ebben a posztban.

A verseny elkezdődik, magával ránt az egész, a külvilág megszűnik létezni. A kerékpár jó kifogás, hogy az ember egy kicsit lekapcsolódjon a való világról. Ilyenkor szabadnak érzed magad. Közben pedig el kell jutni egyik helyről a másikra. Egyszerű, de van, hogy mégis lehetetlen.

De, akkor mégis miért csinálom? Miért teszem ki magam annyi szenvedésnek évről-évre? Mert a rabja vagyok. Szenvedésfüggő vagyok, ahogy mindannyian. Különben nem volna semmi értelme. Fájnia kell, ez a poén az egészben. Azok, akik ezt nem képesek elfogadni, ritkán húzzák sokáig. Kihullanak, kiszállnak, hazamennek. 

Nem a győzelem ad értelmet a dolgoknak. A kerékpár jóval több ennél. Kőkemény mérföldeket kell letekerned ahhoz, hogy élvezni tudd a hátszelet. Lehet, hogy csak egy percig tart, de nem számít, ilyenkor minden összeáll, ilyenkor a lábaid olyanok, mint egy kimeríthetetlen erőtartály. 

jj2.jpg Fotó: Europress/AFP

Ilyenkor kapaszkodnod kell a pillanatba. Mert ez olyan, mint a homok, ami egy szempillantás alatt kipörög az ujjaid közül. Hirtelen eltűnik, és azt veszed észre, hogy már megint nincs sehol.

Azok, akik úgy gondolják, hogy a legkisebb szenvedés nélkül is képesek lesznek végigjárni az életüket, általában csak egy helyben topognak. A kerékpárban az a szép, hogy mind tudjuk, mire vállalkoztunk. A legjobb sztorijaink a legkeményebb napokhoz kötődnek. A legkegyetlenebb körülmények között születnek. Amikor esik, mindannyian ugyanúgy ázunk. 

Ha azon múlna egy jó szezon, hogy hány versenyt nyerek, akkor nyolc borzalmas év lenne mögöttem. De nem ez számít. A lényeg, hogy elvégezzem a munkám. Lehetőleg jobban, mint a mellettem tekerő srác. Annyival jobban, hogy azt kívánja, bárcsak ő lenne én.

Hozzászólások