ES Bringa - "Karaktergyilkosságot követtek el Armstrong ellen, amit lehetetlen visszacsinálni"
"Karaktergyilkosságot követtek el Armstrong ellen, amit lehetetlen visszacsinálni"
Fotó: Europress/AFP

"Karaktergyilkosságot követtek el Armstrong ellen, amit lehetetlen visszacsinálni"

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/11/24 08:22
Johan Bruyneel neve elválaszthatatlan Lance Armstrongétól. A belga sportigazgató és a hét Tour de France-címétől megfosztott amerikai legenda együtt értek fel a csúcsra, és aztán együtt zuhantak a mélybe is. Bár örökre eltiltották a sportágtól, ő még mindig imádja az országúri kerékpárt, az azt átszövő képmutatást azonban ki nem állhatja. 

Lance-szel szoktatok beszélni?
Persze, a jó kapcsolat mindig is megmaradt közöttünk. A távolság miatt nyilván ritkán találkozunk, de amikor podcasteket csinálunk, akkor napi szinten beszélünk, ha más nem, legalább telefonon.

Úgy tűnik, Lance túllépett a dolgokon, a mostani megnyilvánulásai alapján legalábbis megbékélni látszik mindazzal, ami történt.
Igen, az idő megtette a hatását. Annyi minden történt azóta, hogy megtanulta más szemszögből nézni a dolgokat. Én is valahogy így vagyok ezzel. Már nem vagyok dühös a múltra, a kerékpár viszont továbbra is a szenvedélyem maradt. Elfogadással fordulok mindahhoz, ami történt. Mindent vállalok, elismerem a felelősségem. Egy dologgal van bajom: minket nagyon keményen megbüntettek, míg mások mindent megúsztak.

Nézzük akkor ezt a kettős mércét. Ezzel azt is mondod, hogy szerinted Lance túl szigorú büntetést kapott?
Egyértelműen. Jól kieszeltek, jól felépítettek egy mítoszt, amin keresztül kreáltak egy népszerű igazságot. Karaktergyilkosságot követtek el Lance ellen. Könnyű valakire ráhúzni, hogy ő maga az ördög, viszont egy ilyet visszacsinálni gyakorlatilag lehetetlen. Főleg, hogy elképesztő álszentség szövi át a sportágat. Akár doppingoltak, akár nem, minden nagy bajnok a generációja legjobbja volt. Lance sem kivétel. Mert mégis mi változott az esete után a kerékpársportban? Semmi.

Sokan mondják, hogy mostanság azért igen.
Oké, de nem Lance ügyének köszönhetően. Az előrelépést az tette lehetővé a dopping elleni harcban, hogy fejlődtek a felderítés eszközei, bevezették a biológiai útlevelet, és hoztak egy sor olyan intézkedést, amelyek megnehezítik a doppingolást. Sokkal kisebb előnyért most sokkal nagyobb a lebukás kockázata. Anno az EPO megjelenése mindent felforgatott. Rengeteget lehetett nyerni úgy, hogy tutira nem kaptak el. Akik nem használták, azoknak fölösleges volt rajthoz állniuk egy versenyen. De ezt nem Lance találta ki. Ő csak belépett egy rendszerbe, amelyben ez működött. És legyünk, őszinték, működött azután is, hogy ő kilépett belőle.

Armstrong: "A szívemben a számla rendezve van" | Eurosport

Az Amerikai Doppingellenes Ügynökség szerint Lance Armstrong és csapata hajtotta végre a leginkább kidolgozott és a legprofibb doppingprogramot, amit a világ sportja valaha látott. A mind a hét Tour-győzelmétől megfosztott legenda a doppingolás tényét nem tagadja, ahogy azt sem, hogy ezzel komoly etikai normákat is sértett, mindössze azt vitatja, azt viszont határozottan, hogy az ő esete példa nélküli lett volna.

Lehet, de közben az volt a benyomásunk, hogy ő jóval mindenki más előtt jár, hogy megelőzte a korát.
Ez nem igaz. Ugyanezt mondták az idei Touron Pogacarról és Roglicról. Tegyük fel, hogy a két szlovén egy egyelőre kimutathatatlan szertől mentek ilyen jól. Én nem hiszem, de tegyük fel. Azt ugye senki nem gondolja, hogy csak ők ketten férnek hozzá ehhez a szerhez? Ugyanez volt Lance esetében. Korántsem ő volt az egyetlen. Csak az USADA úgy kommunikálta a dolgot, hogy a világ legjobban felépített doppingrendszere volt az övé. Ez baromság! Sokkal rosszabbat is láttunk Oroszországban, vagy az NDK-ban.

Nem állt Lance rendelkezésére semmilyen forradalmian új szer, az általatok működtetett rendszer azonban rendkívül jól kidolgozott volt.
Lance nem doppingolt többet, mint az ellenfelei, sőt, még azt is mondanám, hogy kevesebbet. Főleg, ha azokkal hasonlítjuk össze, akik az Operation Puerto ügyben érintettek voltak és kapcsolatban álltak Fuentes doktorral. Ilyen volt Mayo, Basso, Ullrich és Hamilton is, akik Lance fő riválisai voltak. Lehet, hogy sokkolóan hangzik, de a vértranszfúzió egy rutinműveletnek számított a doppingon belül. 

Nagyon sokáig használták. Az 1984-es olimpiára a teljes amerikai válogatott vérdoppinggal készült. Lance a régi módszert tolta. Levette a vért, hideg helyen tartotta, majd három héttel később visszajuttatta a szervezetébe. Nem tudtuk tovább eltartani, úgyhogy a szervezés nem volt túl könnyű. Fuentesnek azonban olyan masinái voltak, amelyek jóval tovább el tudták tárolni a vért. Annyi mintát vett, amennyit akart, és akkor, amikor akarta. Ez így sokkal kényelmesebb volt. 

Johan Bruyneel: "Nálam Lance és én hétszer megnyertük a Tourt" | Eurosport

"Eljutottunk arra a pontra, hogy az ASO többé ki sem akarja ejteni sem az én nevem, sem Armstrongét." Ezt mondta a Het Nieuwsbladnak adott interjújában Johan Bruyneel, aki, bár versenyzőként is viselte a sárga trikót, igazán meghatározó emberré csak Lance Armstrong, majd később Alberto Contador csapatfőnökeként vált.

Lance-t azért is kritizálták, mert állítólag kiépített egy maffiarendszert. Floyd Landis például azzal vádolta meg, hogy kenőpénzt fizetett Hein Verbruggennek, az UCI akkori elnökének, hogy tussolja el Lance pozitív EPO-mintáját a 2001-es Svájci kör alatt.
Ez megint csak a képzelet szüleménye. Először is, a mintája nem lett pozitív, csak gyanús volt. Sosem produkált pozitív tesztet. Másodszor pedig Lance adományának semmi köze sem volt a doppinghoz. Ő és Verbruggen jóban voltak, ez tény. Rendhagyó volt, hogy akkor elindult a Svájci körön, de volt egy emelkedő, amit ki akart próbálni. Verbruggen pedig meghívta Lance-t az UCI főhadiszállására, hogy körbevezesse őt az új központban, amelyre nagyon büszke volt. 

Ott voltam ezen az ominózus beszélgetésen. Lance mondta, hogy biztos, jó sokba kerülhetett a központ, Verbruggen helyeset, és hozzátette, hogy 'A pénzedből, amit megkeresel, támogatnod kellene az UCI-t, segítened kellene minket' . Lance pedig úgy volt vele, hogy még mindig jobb, ha vele van az UCI elnöke, és nem ellene, úgyhogy elfogadta a felhívást keringőre, és 125 ezer dollárt adományozott a szövetségnek. De szó nem volt itt kenőpénzről.

És mi a helyzet azzal, hogy Lance az 1999-es Touron pozitív lett kortizonra, az UCI azonban szép csendben szemet hunyt a dolog felett?
Abban az évben volt egy találkozó egy nappal a Tour rajtja előtt. Versenyzők, szervezők, orvosok voltak jelen. Ne feledjük, egy évvel voltunk a Festina-botrány után. Az UCI itt bejelentette, hogy a kortizon akkortól tiltott szernek minősül, kivéve ha orvos írja föl receptre. A gond az volt, hogy Lance két héttel a Tour előtt még használta a szert. A kortizon sokáig kimutatható a szervezetből, ezért történhetett meg, hogy a Tour első hetében az anyag nyomaira bukkantak a vizeletében. Lance ezt azért nem vallotta be, mert a Touron valóban nem alkalmazta a szert. Ebből volt a félreértés. 

Téged hallgatva, Lance karakterét tényleg csúnyán démonizálták. 
Igen, de ehhez mi is hozzájárultunk az elején. Amellett, hogy láttam, mennyire jó versenyző, azt is láttam, hogy a személyiségével milyen komolyan tud hatni a mezőnyre. Rögtön tudtam, hogy a karizmája, amelyet egy kicsit még fel is tuningolunk, előnyünkre válik majd az ellenfelekkel szemben. Volt egy eset például, amikor pályabejárást tartottunk az Alpe d'Huezen. Lance eredetileg többször is meg akarta mászni a hegyet, aznap azonban nem volt túl jól. A második mászás közben meg is állt. 

Arra járt egy újságíró, aki nem sokkal később megkérdezte, hányszor megy még föl Lance. Én mondtam, hogy vagy négyszer-ötször, pedig tudtam, hogy abból már nem lesz semmi. A srác azonban megírta, az ellenfelek pedig elolvashatták. Ez is része volt az Armstrong-mítosznak. 

000_PAR2005070646309.jpgFotó: Europress/AFP

A dolog azonban visszaütött. Ez a felépítmény azért is zuhant olyan nagyot, mert annyira magas volt. És maga alá temetett egy csomó embert.
Ami engem illet, iszonyú sok mocskot, borzalmasan primitív üzenetek tömkelegét kaptam. Olyanokat, amiket itt el sem ismételnék. Hihetetlenül nehéz volt túljutni ezen, olyannyira, hogy pszichológusi segítséget is kérnem kellett. Ahogy Lance-nek is. Sokan elképzelni sem tudják, mi ment itt. Súlyos árat fizettünk, nekem ráment a házasságom is.

Visszatérnél az országúti kerékpárba?

Vissza, de ez lehetetlen. Egész életemre felfüggesztettek, és nem látok senkit, aki ezt a döntést megváltoztathatná. Nem ebbe az irányba mutatnak a dolgok. Két akadály mindenképpen útjában áll az esetleges rehabilitációmnak. Az egyik Christian Prudhomme, a Tour versenyigazgatója és David Lappartient, az UCI elnöke. Ők hallani sem akarnak Armstrong nevéről. Ez persze álszent dolog, mert másokkal meg fotózkodnak. Persze ez politika. Lappartient és én nem ismerjük egymást személyesen, de ahogy én látom, őt csak politikai szinten érdekli a kerékpár.

Bruyneel: "Nem volt semmiféle titkos összeesküvés a Touron Contador ellen" | Eurosport

Régóta keringenek pletykák a 2009-es Tourral kapcsolatban, de a főszereplőknek köszönhetően az elmúlt napokban egyre több részlet került nyilvánosságra. Mindenki ráér, van idő a múltidézésre. Csak mint oly sokszor, bizony a nem is annyira apró részletekre nem mindenki emlékszik hasonló módon.

És Lance-t? Őt érdekelné a visszatérés?
Nem is a visszatérés az, amit mi szeretnénk. Egyszerűen csak az, hogy elfogadjanak bennünket. Olyan szintre rohasztottak minket, hogy nemkívánatos személyek vagyunk mindenhol. Van egy csomó ember, akikkel mindig is jóban voltam, de tudom, ha most zöld utat kapnék, nem jönnének oda hozzám egy közös fotóra. 

A korábbi interjúidból azt lehetett érezni, hogy Franciaországra különösen dühös vagy. Van ebben valami?
Az álszentség bosszant fel, de tény, van több francia, akik sokat jártatják a szájukat. Ott van Marc Madiot például, na ő sem volt épp szent. Egy belga lapnak elmondtam, hogy annak idején, fiatal versenyző korában láttam, ahogy fecskendő lógott ki a karjából. Szóval akik most kiabálnak, jobban tennék, ha befognák. Persze ő valamit jól csinált, mert még mindig ott van, és van egy jó csapata. De én nem felejtek el semmit.


eurosport.fr

Hozzászólások