ES Bringa - Így lett a kétszeres Giro-győztesből áfonyamogul - vendégségben a Basso-farmon
Így lett a kétszeres Giro-győztesből áfonyamogul - vendégségben Bassóéknál
Fotó: Europress/AFP

Így lett a kétszeres Giro-győztesből áfonyamogul - vendégségben a Basso-farmon

Nagy BettinaNagy Bettina
2020/07/14 17:15
Generációjának egyik legnépszerűbb olasz versenyzője, a kétszeres Giro-győztes Ivan Basso ugyan másként képzelte el az élsporttól való búcsúját, ám miután szerencsésen felgyógyult a rákból, vidékre költözött családjával, és a mezőgazdaságban kezdett új életet: a Contadorral közösen alapított Kometa-Xstra csapat irányítása mellett jól menő áfonyafarmot üzemeltet. Erről, és visszavonulása körülményeiről is bővebben mesélt a Rouleurnek.

A profi kerékpársporttól való – kényszerű – visszavonulása óta már idestova öt év telt el, és a ‘Rettegett Ivánként’ is emlegetett Basso életstílusa gyökerestül megváltozott: a 42 esztendős olasz lelassított, karbonkerékpárját pedig egy behemót fűnyíró traktorra cserélte. “Ez az új kedvenc játékom, a szenvedélyem” – mondja, amint a védjegyévé vált széles mosollyal, nagy lelkesen tovább hajt a buja áfonyaültetvények között – az ő áfonyaültetvényei között, amely már csaknem 5000 tövet számlál.

Az egykori árpamező ma már gyümölcsfarm, jól menő üzlet és évek óta a Basso-család otthona is egyben. Az Oasi Boza nevezetű, védett természeti park, ahol az ültetvény is van, Cassano Magnano határában található. Ivan ebben a húszezer lakosú észak-olasz kisvárosban nőtt fel, Milánó és Varese között félúton.

basso-farm-traktor Fotó: Paolo Ciaberta/Rouleur

2011-ben vágott bele az áfonyatermesztésbe feleségével, Micaelával. Már a nagyszülei is ezt csinálták a Svájccal határos Valtellina-völgyben – igaz, majd 130 kilométerrel arrébb. Gyerekként Ivan sokszor vendégeskedett náluk az Alpok lábánál szüret idején.

“Gyerekkoromban a gyümölcsszedés volt az egyik kedvenc családi elfoglaltságunk, így azt gondoltuk; miért is ne csinálhatnánk ezt meg itt is?” – meséli.

Ám az a vidék, ahol az ő családja él, nagyban különbözik az alpesi tájtól. “Errefelé nincsenek almáskertek, se szőlő-ültetvények” – vonja meg a vállát. Igazság szerint a tavaktól övezett Varese megye egy erősen iparosodott terület, amely textilgyártásra szakosodott. Farmokat és mezőket csak elvétve találunk erre, ez azonban nem rettentette el Bassoékat, akik úgy döntöttek, szembemennek az árral.

“Itt Olaszországban mindenki a gazdasági válság miatt aggódik: munkanélküliség, pénzügyi bizonytalanság… De nekem meggyőződésem, hogy a földünk a megoldás. Innen kell újrakezdenünk” – jelenti ki birtokát pásztázva.

Általában július közepe az áfonya-szüret csúcspontja: ekkor környékbeliek százai érkeznek gyalogszerrel vagy két keréken az Il Borgo-farmra, hogy telerakják kosaraikat a friss, savanykás gyümölccsel – annyit szednek, amennyit csak elbírnak.

basso-farm-il-borgo Fotó: Paolo Ciaberta/Rouleur

“Ez a betakarítás és értékesítés egyik lehetséges módja, amit mi auto-raccoltának hívunk, vagyis szedd magad.” Persze azok, akik a könnyebb utat választanák, az áfonya a klasszikus módon, a városkában található kisboltban is megvásárolható változatlan áron. A helybéli lakosok mellett a szomszédos települések éttermei, cukrászdái, illetve fagyizói is előszeretettel rendelnek a terményből, így Ivan immár nyolcéves vállalkozása csaknem 25 ezer ügyfelet szolgál ki.

A szedd magad-akció idjére a Basso-család apraja-nagyja összegyűlik a farmon, mindenki ott segít, ahol csak tud: Ivan felesége, Micaela és a négy gyerkőc közül a legidősebb, a tizenhét éves Domitilla a hazai piacokról is jól ismert retro mérleg mögött fogadja a vásárlókat: Domi leméri az árut, míg édesanyja a kasszát kezeli.

“Azt szeretném, ha a gyerekeim ne csak a múltja miatt beszéljenek az apjukról, hanem amiatt is, aki most vagyok” – mondja a büszke családfő. Legyenek azok korábbi sikerei, kudarcai vagy a 2006-ban kirobbant Operacion Puerto-botrány, semmit sem titkol előttük. A média a mai napig faggatja kétéves eltiltásáról, ám ahogy ő fogalmaz, ezt sem akarja kitörölni az életéből. “Sok idő eltelt és azóta a javára változott a sportág” – fűzi hozzá.

Szerinte felesleges a múlton rágódni. “A mai kerékpárosok már jobban tisztelnek azért, amit most csinálok, mint amit versenyzőként elértem karrierem során.”

A csinos családi birtokon álló impozáns villában található az üzletember Ivan irodája, ami több is mint puszta iroda. Inkább egy korábbi nagy bajnok barlangjára hasonlít: hatalmas, nyitott tér betonszürke falakkal, melyeket a Giróról származó, élénk rózsaszín ereklyék ellensúlyoznak, és persze ott az elmaradhatatlan kávésarok.

Szembetűnik az a falnak támasztott, több méter széles poszter, ami a 2010-es olasz kör befutóját ábrázolja, ahogy Basso rózsaszínben ünnepli győzelmét a veronai arénában. Hacsak ránéz erre a képre, mindig mosolyra görbül a szája. Örömmel idézi vissza pályafutása legkedvesebb emlékeit.

basso-giro-2010-verona Fotó: Europress/AFP

“Minden 1984-ben kezdődött. Veronában voltam a szüleimmel, amikor [Francesco] Moser megnyerte a Girót. Innen ered a szenvedélyem a kerékpározás iránt” – vág bele a poszterre mutatva. “Ez az érdeklődés előbb a hobbimmá, majd idővel a munkámma is vált. Még mindig ugyanúgy imádok tekerni.”

Ivan ma már csak kedvtelésből pattan fel a bringára, mindegy, hogy egyedül, barátokkal vagy a fiaival, viszont nem szeretné, ha a gyerekei csak azért kerékpároznának, mert az apjuk profi volt. “Azt gondolom, hogy a gyerekeknek 16 éves korukig minél több sportot ki kell próbálniuk, és ezt ne azért tegyék, hogy profi sportolók legyenek, hanem elsősorban azért, hogy egészségesek maradjanak és jobb emberré váljanak.”

“A sport olyan erényeket tanít, mint az áldozatkészség, munkamorál, kitartás, szeretet és barátság – meg persze a fájdalomtűrés” – mondja.

Mióta hivatalosan is búcsút intett a kerékpársportnak 2015-ben, Ivannak új riválisa akadt házon belül, legidősebb fia, Santiago ugyanis le-lehagyja őt az emelkedőkön: “Könnyű és villámgyors. Néha nehéz vele lépést tartani” – meséli nevetve. “Fénykoromban alig egy óra alatt mentem fel a Stelvióra. Most már, lazábban tekerve nagyjából másfél óra kell hozzá. De a Stelviót egyszer minden kerékpárosnak meg kell másznia, mindegy mennyi időbe és fáradtságba telik. Amikor felérsz, az a legjobb érzés a világon, felejthetetlen élmény.”

Basso visszavonulása óta újra felfedezte a kerékpározás örömét és szabadságát: ma már bármikor félreállhat és gyönyörködhet a tájban: “Ez olyan dolog, amiről edzés és versenyzés közben teljesen megfeledkezel”. A fájdalom számára opcionálissá vált, végre nem kell edzésprogramokhoz és a mezőny tempójához alkalmazkodnia.

basso-tour-2011 Fotó: Europress/AFP

Ám ezzel együtt nagyon hiányzik neki az az adrenalin löket, ami a versenyzői létforma velejárója. Hirtelen, bármiféle előzmény nélkül hagyta ott a sportágat a 2015-ös Tour 9. szakaszát követően, amikor hererákot diagnosztizáltak nála: “Nem volt időm mentálisan és fizikálisan felkészülni a visszavonulásra. Csak úgy megtörtént.” 

Mint mondja, a 2015-ös volt karrierje egyik legfurcsább profi szezonja. Sosem dolgozott annál többet,és még sosem érezte magát egészségesebbnek, mint év elején. “De valami nem volt rendben, és nem tudtam, mi az… Nem volt rá magyarázatom” – fejti ki, majd rezignáltan megrázza a fejét és mély levegőt vesz.

Egészen addig próbált optimista maradni, míg a Tirreno-Adriaticón, a Terminillót mászva arcon csapta a valóság.

“Aznap Alberto Contadorért dolgoztunk. Megpróbáltam kicsit előrébb jönni a sorban, de egész egyszerűen képtelen voltam rá. Szenvedtem. A majd' harmincéves pályafutásom során még sosem szakadtam le így. Hiszen hegyimenő vagyok!”

“Este, amikor visszamentünk a szobánkba, elmondtam Albertónak, hogy úgy érzem, ez lesz az utolsó szezonom az országúton.” 

Aztán jött a Tour de France, és az a bizonyos bukás az ötödik szakaszon, miután elkezdett némi fájdalmat érezni – néhány nappal később megérkezett a sokkoló diagnózis. Ivan nem tehetett mást, minthogy felhagy a versenyzéssel. “Muszáj más dolgokkal kitöltened az életed, és kicsit vissza kell venned az egódból, máskülönben az összeomlást kockáztatod”.

basso-crash-tour-2015 Tinkoff-mezben Basso a földön a 2015-ös Tour 5. szakaszán - Fotó: Europress/AFP

Újból a 2010-es Giro befutóját ábrázoló poszterre mutat, majd megjegyzi, “na, ez igazán különleges, ahogy egyedül megérkezem a veronai arénába, ahol nyolcezer ember ujjong és nekem tapsol. Rájöttem, hogy reálisan többször már nem juthatok fel ilyen magasságokba. 2000 versenyen indultam életemben és 1980-at elvesztettem ezek közül. A kerékpározásban nagyon nehéz nyerni.”

Amikor abbahagyod a versenyzést, két opciód van, magyarázza. Az egyik az, hogy a nevedből és az eredményeiből próbálsz megélni, a másik pedig, hogy tiszta lappal indulsz egy új szakmában, felhasználva mindazt, amit a sportod tanított neked, és új kalandokat keresel.

“Új karrierbe kezdeni azt jelenti, hogy a nulláról indulsz” – mondja. Minden olyan képesség szükséges hozzá, ami egy profi sportolótól is elvárható: elszántság, elkötelezettség, kitartás.

A kerékpársport, ahogy ő fogalmaz, sokkal többről szólt számára, mint wattokról, kilométerekről, győzelmekről és a pénzről. Kimeríthetetlen tettvágya és gyógyíthatatlan optimizmusa vette rá, hogy jóbarátjával, Alberto Contadorral összeállva kerékpárcsapatot alapítson (“Telefonhívások, utazások, tárgyalások; sosem állok le”), új karriert építsen ingatlanbefektetőként és belevágjon a gyümölcstermesztésbe.

contador-basso-tinkoff Fotó: Europress/AFP

Néhány évvel ezelőtt találkozott egy farmerrel, aki azt mondta neki: “Tudod, Ivan, amikor a gazdáknak kevés dolguk van, és véget ér a betakarítási szezon, mindig találnak valami mást, amivel foglalkozhatnak. Feltaláljuk magunkat.” Ezek a szavak ispirálták Bassót, ezért visszavonulása után, akárcsak a gazdák a holtszezonban, új elfoglaltságot talált magának és belevetette magát az áfonyafarm körüli teendőkbe, amit azidáig felesége egyedül felügyelt.

Megtanulta, hogy a gazdálkodás cseppet sem könnyebb, mint a (versenyszerű) kerékpározás. “Mikor versenyeztem, a lábfájdalom volt a legkisebb gondom egy ötórás edzés után. De amikor a farmon dolgozol napi 8-10 órákat a tűző napsütésben, és a földön térdelve szeded a gyümölcsöt, nemcsak a lábad fog fájni, hanem a hátad és a karod is… Kemény munka. Nehéz, de akárcsak hegyre menni, ez is élvezetes dolog.”

“A gyerekeimért csinálom. Jó példát szeretnék mutatni nekik” – teszi hozzá.

Még a zárás előtt öt perccel is tolonganak a vásárlók a mérleg előtt, ám nem volt ez mindig így: 2011-ben, amikor belevágtak, a farm inkább volt hobbi mint üzlet. Akkoriban még a Basso-család sem lakott a föld közelében. “Egy kicsit tartottunk ettől. Nem voltunk benne biztosak, hogy működni fog” – mondja.

basso-family-blueberries Fotó: Paolo Ciaberta/Rouleur

Eleinte csak néhány vendég érkezett hozzájuk hogy szedjen és vásároljon a gyümölcsből, de szájról-szájra terjedt a gazdaság jó híre, és idővel egyre többen zarándokoltak el az Il Borgo-birtokra a szedd magad-akciók keretében, így a családi vállalkozás egyre nagyobbra duzzadt, ki kellett bővíteni az üzletet és szervezetté tenni a munkát.

“A termelési folyamat késő augusztusban kezdődik” – magyarázza Ivan. “Októberre a növények elhullajtják összes termésüket, ezért visszametsszük őket, és vegyszermentes trágyázással felkészítjük őket a téli időszakra. Az igazi kemény munka tavasszal vár ránk. Folyamatosan figyelnünk kell a vadhajtásokat, hiszen ha nem húznánk ki őket, elfojtanák a hasznos növényeket.”

Ivan azt mondja, az érett gyümölcsöket meg sem kell mosni: mivel nem alkalmaznak vegyszereket, frissen szedve is nyugodtan fogyaszthatók. A Basso-féle fekete áfonya állítólag remek előétel: nem túl édes, lédús és üdítő.

“Tavaly nyáron nagyjából hatvan tonnát adtunk el belőle” – jegyzi meg elégedetten.

Mióta felhagyott a profi sporttal, Basso valódi ínyenccé – ahogy az olasz mondja, buon gustaio – vált, már kedvére rendelhet kedvenc éttermében, a Marconiban, ami a birtoktól alig párszáz méterre, bent a városkában található, és ahol már szinte törzsvendégnek számít. “Az olajban kisütött tenger gyümölcsei itt a legfinomabb fogás. Szeretem magam ilyen finom ételekkel kényeztetni. Képzeld csak el, hogy harminc évig csak energiaszeleteken élsz, undorító. Kerékpárosként nem engedheti meg magának az ember, hogy jókat egyen – és ez ugyanúgy igaz az ivásra is!” 

basso-giro-memories Fotó: Paolo Ciaberta/Rouleur

Visszatérve a farmra, a kétszeres Giro-győztes megmutatja még titkos rejtekhelyét, a “bringa bunkert” , ami valódi szentély: itt gyűjtötte össze az összes kerékpárját, amivel valaha versenyzett – és nyert – pályafutása során, kezdve attól a piros, vas Benattitól, melyet a szülei vettek neki 1984-ben és az első saját bringája volt, addig a karbonvázas Specializedig, mellyel a legutolsó versenyén tekert. A sötét falakat képek és rózsaszín Gazzetta-címlapok borítják.

Olyan ez, mint egy múzeum, tele a visszhangos sikerek emlékekeivel, amelyekre Ivan nagyon is büszke. Ám ez már a múlt, mondja, majd széles mosollyal becsukja a pinceajtót. Ma már más szerepben remekel, de a mosolya régi.


Rouleur

Hozzászólások