ES Bringa - Hogyan tegyék izgalmasabbá?
Hogyan tegyék izgalmasabbá?
Fotó: Europress/AFP

Hogyan tegyék izgalmasabbá?


2014/11/05 16:23

A mai L'Équipe-ben teszik fel a kérdést, ami a szezon közben nekünk is többször eszünkbe jutott. Mert oké, a Flandria meg a Roubaix egyáltalán nem volt rossz, de sajnos egyre többször fordul elő, hogy a több mint 200 km-es versenyek utolsó huszada – vagy még rövidebb része – jelent csak komoly izgalmat.

A franciák előhozták saját értékelésüket, amelyből kiderül, hogy a Flandria volt a legjobb (négy csillagot kapott az ötből), Liège-Bastogne-Liège és a Lombardia (2), pláne a Flèche Wallone (1), viszont leszerepelt. Az idei World Tour versenyek (mindent egybe véve) negyven százaléka mezőnyhajrában dőlt el, pedig a Vuelta szervezői idén is szép számmal raktak hegyi befutót az útvonalba. Gondok, és megoldások – ismételten hangsúlyoznánk – a L'Équipe szerint.

1. Kisebb csapatok

A brit kört sajnos itthon egyik televízió sem közvetítette, pedig elég komoly izgalmakat hozott: a nyolc nap során összesen hatszor változott az összetett éllovasának személye. Ennek egyik oka, hogy a megszokott nyolc vagy kilenc fős együttesek helyett csak hatan szerepeltek ugyanabban az alakulatban, márpedig így egyetlen csapat sem tudta ráerőltetni akaratát a mezőnyre. „Számomra ez a kulcs – értékelt Romain Bardet, az idei Tour de France hatodik helyezettje. – Manapság annyira erős segítők vannak néhány gárdában, hogy a legjobbaknak csak a szakasz/verseny legvégén kell előrejönniük. De nézzünk meg egy Liėge-t például: ha ott is csak hatan lennének, a sztároknak is hamarabb fel kell tűnniük.” Csapattársához csatlakozik Christoph Riblon, a tavalyi Alpe d'Huezes szakasz győztese is: „Ebben az esetben hamarabb elfáradnának a segítők, és a végére is kevesebben maradnának az elsőségért csatázók.

Velük ellentétes véleményen van Thomas Voeckler: „A kerékpározás egy csapatsport is. Nincs értelme azt kérni egy gárdától, hogy hat versenyzővel vágjon neki egy több mint 260 km-es távnak, figyelembe véve a bukás és a technikai gondok jelentette veszélyeket.”

Minden esetre a létszámcsökkentésen az UCI is gondolkodik, a Nemzetközi Kerékpáros Unió 2017-es szabályváltoztatási terveiben az egyik fő pont, hogy a World Tour alakulatok létszámát 22-re kell csökkenteni.

2. Jobban elosztani a pontokat

A francia sportigazgatók és versenyzők körében az az általános vélekedés, hogy túlságosan kevesen kapnak World Tour pontokat. Az úgynevezett monumentumoknál (legnagyobb klasszikusok) például csak az első tíz. Voeckler egy 2011-es Párizs-Nizzát hozott fel példaként: "Akkor három RadioShackes volt a legjobb tíz között (Klöden, Brajkovic, Leipheimer). Az utolsó etapon lett volna esélyük arra, hogy megszerezzék a sárga trikót, de nem támadták Tony Martint, mert többet ért nekik a három ember az első tíz között, mint az összetett győzelem. Szerintem a sárga, és minden más megkülönböztető trikónak nagyobb értéket kéne adni, ezzel elérve, hogy a gárdák ne csak az összetettre koncentráljanak.” Tehát többen szerezzenek pontot, és a győztesek, trikósok nagyobb előnyt szerezzenek. (Halkan tesszük hozzá, ebben az esetben Alberto Contador nyerte volna idén a World Tourt, nem Alejandro Valverde, ami tekintve, hogy nagyjából egyöntetű azon vélemény, mely szerint előbbi volt az év legjobbja, nem is lenne butaság.)

3. Csökkenteni a technológia vívmányai nyújtotta segítséget

Röviden összefoglalva, kicsit visszamenni a hőskor, de mindenek előtt az SRM előtti időszak felé. Példaként Bradley Wiggins 2012-es Tour-szereplését említik, mondván ott fordul elő, hogy Vincenzo Nibali támadta a Sky első számú emberét, ám a brit mégsem próbált vele tartani, helyette lenézett a fedélzeti számítógépére, és egyből látta, nem szabad próbálkoznia, mert a határon túlra kerül, ami hosszú távon sokkal súlyosabban érintette volna. Az SRM elsősorban abban segít, hogy a lehető legjobban beoszd az erődet.

Julien Pinot, az FDJ.fr edzője szerint azonban ez nem jelentene túl nagy előrelépést: „Egyrészt edzéseken lehet használni, márpedig az ad olyan iránymutatást, hogy a versenyen már nincs is szükségük rá a bringásoknak. Másrészt, ha Froome nem annyira erős, akkor verhető. Ez ilyen egyszerű.”

Voeckler viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csak az első számú emberek, hanem a segítők is használják, és nagyobb lenne a káosz, ha nem tehetnék, ami jót tenne az izgalmaknak.

4. A televíziós közvetítések forradalmasítása

A kerékpár egy nagy sakkjátszma, de jelenleg ezt az elgondolást nem tudjuk továbbítani, mert még nincsenek meg hozzá a technikai feltételek” – jelentette ki Jean-Maurice Ooghe, a Tour de France televíziós közvetítésének rendezője.

Több olyan szempont van, amiben előre kéne lépni: 1. a versenyzők felismerése. Jelenleg nincs egy olyan rendszer, amely tökéletesen megmutatná, ki hol helyezkedik. Az út a GPS technológia. De jelenleg csak a motorokon van jeladó, így amikor látjuk, hogy ki hol van, azt már a feliratozó írja ki nekünk, miután a Radio Touron bemondták – ehhez viszont idő kell. Ugyanakkor magasabb színvonallal, ha mindig egyből tudnák, mi történik, jobban meg lehetne szólítani a fiatalokat.

 

2. Fedélzeti kamerák. Próbálkozások már vannak, belülről sokkal jobban lehet látni, mi történik, ugyanakkor élőben még lehetetlenség megmutatni az eseményeket. Az idei Touron is csak egy nappal később láthattuk viszont a legjobb felvételeket.

3. A hang. A sportág – különösen szurkolók nélkül – kifejezetten csendes, már-már néma. A Tour de France-on és különböző olasz versenyeken is volt már rá példa, hogy bejátszottak utasításokat, de nem volt az igazi. A szakemberek szerint a kerékpárokra is kéne kis mikrofont szerelni (jó kérdés, a menetszél miatti zajt hogyan lehetne kiszűrni), és a Formula 1 mintájára időről-időre be lehetne játszani, milyen beszélgetés hangzott el.

A L'Équipe saját tévéjének (L'Équipe21) szakértője, Patrick Chassé szerint a gondot az jelenti, hogy „azok a társaságok, amelyek közvetítik a kerékpárt, egyáltalán nem érdekeltek a látványosabbá tételben. Túlságosan sok pénzbe kerül. Ráadásul a francia televízió olyan szintre emelte a táj és a verseny bemutatását, ami nagyon sokaknak tetszik, és zavaró lenne, ha elmozdulna a verseny irányába.”

5. Változtatni a megszokott útvonalakon

Rövidebb szakaszok, elsősorban a három heteseken. Leginkább ez lehet az előre lépés a több naposokon, ahogyan Nicolas Portal fogalmazott: „Ha egy 220 km-es etap után másnap egy 130 km-es jön, ráadásul három emelkedővel, azt látod, hogy a srácok teljesen felfordulnak. Még groupetto sem alakul ki, mindenki megy a maga útján.” Az irányelv már a francia körön is megfigyelhető, a Prudhomme-Gouvenou munkájában is. „A feladat az – értékelte az utóbbi – hogy mindig sikerüljön megújulni. Hogy ne legyen sematikus, mindig ugyanaz.” Pozítivumként emelték ki az Oyonnaxi szakaszt (Gallopin sikere), mondván az egy érdekes befejezés volt, pedig előzetesen mindenki azt hitte, hogy mezőnyhajrá dönt majd.

De vajon mit lehet tenni a klasszikusok esetében? „A kisebb klasszikusokat át lehet variálni, a nagyokhoz viszont nem nyúlnék” – jelentette ki Andy Flickenger, az Europcar sportigazgatója.

Az ASO-nál viszont fognak, például a Liège-Bastogne-Liège-hez. Ráadásul a Milánó-Sanremón is állandó téma a módosítás.

Azt viszont már csak mi tesszük fel kérdésként, hogy mi lesz a sprinterekkel, és a mezőnyhajrát kedvelőkkel? És vajon mire lehet elég a külső szándék, ha a végén úgyis a versenyzők döntik el, milyen legyen az adott szakasz...?

Hozzászólások