ES Bringa - Itt az idei Giro új és végleges útvonala!
Itt az idei Giro új, és végleges útvonala!
Fotó: Europress/AFP

Itt az idei Giro új és végleges útvonala!

Bodnár GergőBodnár Gergő
2020/07/30 17:51
Május helyett október elején, és nem Budapesten, hanem Palermóban rajtol a 2020-as olasz körverseny, melynek új útvonalát ma mutatták be hivatalosan. 
Három egyéni időfutam, 7 hegyi befutós nap, komoly és elég hegyes utolsó hét, illetve egy durva 20. szakasz, melynek végén Sestrierben lesz a cél. Várhatóan ez a nap, vagy az utolsó milánói időfutam dönt a rózsaszín trikó sorsáról, hisz akárcsak 2017-ben, megint egy egyenkéntivel zárul a Giro.


A nagy rajt

Budapest helyett Palermo, október 3-án Szicíliából rajtol a 2020-as Giro, melynek első szakasza egy időfutam lesz. A kereken 15 kilométer hosszú nyitónap Monreáléban kezdődik és Palermóban ér véget. Másnap egy kifejezetten gonosznak tűnő, és emelkedős befutó vár  a mezőnyre, a 3. szakasz során pedig jön az Etna, vagyis az első hegyi befutó (itt a korábbiakhoz képest nincs változás, vagyis 1775 méteren, a piano provenzanai síközpontnál zárul a szakasz). A negyedik etap a sziget északi részén, Villafranca Tirrenában ér véget (Cataniában lesz a rajt), így a Giro összesen négy napot, és picivel több, mint 450 kilométert tölt a szigeten.

Az első hét

A szicíliai nagy rajt és az első négy nap után nem lesz pihenő, Olaszország déli részén teker tovább a mezőny, az itteni szakaszok azonban nem változtak. Mindössze Brindisiben tűnik biztosnak a sprint, összességében azért elég trükkösnek lesz az első hét. Melynek nagy újdonsága az 1680 méter magas Roccaraso lesz, ez a hegy ugyanis nem szerepelt az eredeti programban.


A második hét és a harmadik hét

Innentől kezdve nem változik az útvonal, vagyis a "hosszú"  valldobbiadenei időfutam továbbra is a középső héten kerül megrendezésre. Két nappal korábban lesz a cesenaticói befutó, amikor a Giro mezőnye megemlékezhet Marco Pantaniról.

Az utolsó hét szokás szerint tele van hegyekkel, ráadásul akárcsak 2017-ben, újra egy milánói időfutammal fejeződik be a verseny. A 17. szakasz 1500 méteren, Madonna di Campiglión ér véget, de előtte még három hegyet kell megmásznia a mezőnynek. Másnap kell megmászni a Stelviót, az idei Cima Coppit, egy további három komoly hegyet tartalmazó, 207 kilométer hosszú etap végén. Másnap aztán jöhet a királyszakasz, az Agnellóval, az Izoarddal, és 2035 méteren a sestrieri befutóval.

Az utolsó etap, akárcsak két éve - amikor Tom Dumoulin nyerte az összetettet - megint egy időfutam lesz. A milánói egyenkénti 15.7 km hosszú és gyakorlatilag teljesen sík.

A fontosabb dátumok

Október 3-án lesz a nagy rajt, két nappal később pedig az első hegyi befutó (Etna). A Pantani emlékszakasz október 15-én, a hosszú időfutam két nappal később lesz. A madonnai befutó dátuma 10.21, az utolsó előtt hegyi szakasz (Sestriere) pedig október 24-én lesz. A 2020-as Giro (a Roubaix-val és a Vuelta első igazi hegyi befutós szakaszával egy napon) október 25-én zárul Milánóban.

000_1LP4RT.jpg Fotó: Europress/AFP

A várható mezőny

Hiába az új dátum, Peter Sagan a Tour után ott lesz a rajtnál, pályafutása során először. Akárcsak Remco Evenepoel, aki az első rózsaszín trikó egyik nagy esélyese, köszönhetően annak, hogy időfutammal rajtol a verseny. A korábbi kétszeres győztes Vincenzo Nibali, a címvédő Richard Carapaz és Simon Yates is ott lesz a 2020-as Girón, a sprinterek közül pedig Viviani, Gaviria és Groenewegen fog biztosan indulni.

És ne felejtsük el, arra is minden esély megvan, hogy Valter Attila ott legyen az olasz körverseny. Ennek lehetőségéről, és az idei versenyprogramjáról, Ati pár napja az ESB podcastben mesélt. 


Hozzászólások